Miért mondják, hogy tanuljunk jól, amikor ez egyáltalán nem számít az életben?
Kezdjünk az egyetemmel és a torz pontszámítási szabályokkal:
Csak az utolsó két év jegyei számítanak be a tanulmányi pontokba.
Tehát abszolút nem kellene jól tanuli 11.osztályig, sőt még az sem hátrány, ha megbuksz ezek alapján.
Ismerek olyat, aki végig tanulta jelesre az éveit és pont az utolsóra fáradt el és lett trágya az otthoni élete.
Amíg sok tizenéves tojik rá, bulizik, éli az életét, és 11. osztályban kezd el tanulgatni. Ilyenek voltak a gimis társaim. 90%-a 3-as volt mindenből, leckét sem írtak, kipihenték magukat az utolsó 2 évre.
Aztán a kapcsolatok:
Jó háttérrel, összeköttetéssel bármit lehet.
Egy rokonom az általánost sem fejezte be otthoni gondok miatt és jó helyen szerzett barátokat. A barátnője apja étteremtulaj egy elit negyedben, betették oda szakácsnak. Havi 5-700 000 Ft-ot keres, külföldre is kihívták magukhoz, ott havi másfél milliót is megkeresett.
Az életben nem tanult semmit, de a kapcsolatai révén gyakorlatilag gazdag és soha nem lesznek anyagi gondjai. Már saját háza is van.
Az osztálytársam olyan haveri körökben mozgott, hogy betették egy tetkó szalonba, ott dolgozott a gimi alatt kapcsolatok révén. Pocsékul tanult, egyszer bukott. 22 évesen saját kertesházat vett a keresetéből.
A másik egy lány 2-szer bukott, gyenge tanuló volt és nagyon buta, szó szerint. De az apja magas pozícióban dolgozó üzletember egy autós cégnél. Olyan egyetemet végzett, ahol elég a lóvé és 280 ponttal bármi lehetsz. 22 évesen vezetői pozícióban van egy marketinges diplomával és nincs gondja.
Amíg te végig nyomod az egyetemet becsületesen gazdag szülői háttér vagy protekciós kapcsolatok nélkül, közben legalja diákmunkákat vagy kénytelen elvállalni és keresni fogsz max 150-180 ezret havonta, ha csak nem vagy matek zseni. Kb 50 évesen lesz annyi, hogy egy saját lakást vegyél magadnak.
Itt szinte semmi lehetőség nincs. Barátom Berlinbe jár művtörire, 6 helyen tudott dolgozni a suli alatt. Ott alap, hogy kapsz lehetőséget diákként is múzeumokba, kiállîtásokra protekció nélkül.
Ez hol igazságos??
"Csak az utolsó két év jegyei számítanak be a tanulmányi pontokba."
Az utolsó két év tanulmányai rengeteh esetben a korábbiakra épülnek. Az érettségiben pedig eleve nem csak az utolsó évek tananyaga lesz benne.
"Jó háttérrel, összeköttetéssel bármit lehet."
Bármit abszolút nem. Egy-két dolog lezsírozható kapcsolatokkal is, de hiába akarsz teszem azt szívsebész lenni, ha egyszer még arra sem volt elég az érettségid hogy felvegyenek felsőoktatásba.
"Ez hol igazságos??"
Hogy akadnak kivételek is, az nem azt jelenti hogy az az általános. Ha megnézel végzettségekre vonatkoztatott bérezési statisztikákat, a magasabb végzettséggel rendelkezők átlagkeresete jóval magasabb az alacsonyabb végzettségűeknél.
Lehetsz akár 8 osztályos bűnöző aki rendőrspicli lesz a rendőrségen
Annyi a dolgod, hogy néha feldobsz valakit,meg információkat adsz le a nyomozóknak néha, aztán azt csinálsz amit akarsz békénhagy a rendőrség Árulhatod a drogodat nyugodtan amikből milliókat keresel
Vagy ha homokos vagy akkor sok ajtó meg fog nyílni előtted a felsőbb szinteken is akár és szintén jól fogsz keresni
De jó fizikai adottságaid vannak akkor elmehetsz küzdősportolónak is aztán leraksz egy vagyonőr tanfolyamot és utána csak az a dolgod, hogy lógatod a tököd minden szombaton egy diszkó előtt mint kidobó a többi kidobóval együtt.
A maradék szabadidődben meg pénzes emberek kívánságát teljesited illettve tartozást hajtassz be,embereket versz rommá megbízásból, ebből is megélnek egy páran elég jól
Hozhatsz be Németországból használt autókat aztán azzal elkezdessz nepperkedni, sokan ebből élnek már vagy 20 éve
Van igazság is abban, amit mondasz, de én azt mondom, hogy ne másnak tanuljon senki, hanem saját magának. Szerintem először is a tanulásra nem mint eszközként kellene tekintenünk, mert ahogy te is írod, nagyon sok helyen kb. csak egy papírt kérnek, ami azt bizonyítja, hogy képes voltál elvégezni egy egyetemi szakot. Ez azokon a szakokon van így, ami nem kifejezett ad egy konkrét "szakmát".
De hidd el, előny az a "papír", ha másért nem is, akkor a fizetésért.
De azt tartsd szem előtt, hogy a munkához nem feltétlen kell tanulni. Azért kell tanulni, hogy fejlődj.
Most lehet, hogy azt mondod, hogy téged nem érdekel egy tantárgy, akár gimiben akár egyetemen (mert ott is vannak sajnos tölteléktárgyak), attól nem tudhatod, hogy mi fog érdekelni mondjuk 2 év múlva.
Az, hogy a 9-10.-es osztályos jegyek nem számítanak, egyrészt igaz, másfelől viszont nem: pl. sok tantárgy 9.-10.-ben van (pl. föci, kémia). Na már most 9.-ben jó eséllyel senki még csak nem is gondolkozik azon, hogy milyen faktot fog felvenni 11.-ben, nem, hogy majd' miből fog érettségizni, netán milyen szakon fog továbbtanulni (a legtöbb középiskolás azért már azt tudja az elejétől, hogy majd egyetemre akar menni, mert az érettségi semmi). Most gondolj bele, ha te 9.-10.-ben ellébecolod a kémiát és 11.-ben jössz rá, hogy orvos akarsz lenni, akkor finoman szólva is cseszheted. Márpedig az ilyen pálfordulások nem olyan ritkák, sokan még 12.-ben sincs kiforrott tervük és az utolsó pillanatban is azt matekozzák, hogy hova mehetnének. És van olyan, hogy egy-egy szak azért esik ki, mert olyan tárgy kell hozzá, amiből nem tették magukat oda régebben és faktra sem jártak.
Szóval egyáltalán nem felesleges 9.-10.-ben odatenni magad, de ha ez nem lenne meggyőző érv, akkor mondok mást is. Nem mindegy, hogy milyennek ismernek meg a tanáraid. Hiába vagy jó képességű, ha azt mondod, hogy az első 2 évben át akarsz csusszanni, és majd utána tanulsz, az nem lesz jó pont a tanároknál. Egy, ők 9.-ben képet kapnak rólad, amit utána nehéz lesz átformálni. Kettő, tanulni is meg kell tanulni. Mindenkinek van egy módszere, ami jobban bejön. Én pl. hallás után könnyebben megjegyzem a dolgokat, mintha csak olvasnék; gondolattérképről jobban tanulok, mintha vázlatot olvasnék stb. Mindenkinek megvannak a maga kis fortélyai, amikkel jobban tud tanulni, de ezekre rá kell jönni, nem egyik percről a másikra megy. Ezért sem ajánlatos a hajrában keresgélni a te tanulási módszeredet, mert nem fogod megtalálni.
A legfontosabb üzenetem az, hogy ne hanyagolj el semmilyen tárgyat a gimiben, mert nem tudhatod, hogy később mire lesz szükséged! És ezt komolyan mondom. Mai napig emlékszem egy ofői órára, amikor az ofőnk kb. ugyanezt a tanácsot mondta, talán 11. elején faktválasztáskor és tökéletesen emlékszek, hogy ahogy ezt hallgattam, én magamban önélégülten mosolyogtam, hogy "ahha, persze". 2 évvel gimi után meg valami teljesen egészen más érdeklődési körbe eső szakba szerettem bele, amihez azelőtt kb. közöm sem volt. Ekkor értettem meg, hogy mire célzott az ofő. Bár okosabb lettem volna akkor. Jó hír: te még lehetsz az!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!