A különóra elítélendő dolog?
Saját tapasztalataimból kiindulva, a magyar közoktatás elég silány és azok a tanulók akiknek van pénze magántanárra jelentős előnyben vannak azokkal szemben, akiknek nem telik rá.
A másik, hogy elég sokan le is tagadják a többi előtt, miért?
Nálunk aki pl. ötös volt matekból mind különtanárhoz járt. Vagy akinek 90%os emelt érettségije lett szintén. Volt akinek 3,8-as átlaga feljavult kitűnőre miután elkezdett különtanárokhoz járni.
Kijelenthetjük akkor hogy némely esetben hazug képet állítanak magukról az emberek, mert nem a valós képességeit mutatják az így elért eredményei?
Gyakorlás és szorgalom? Pont hogy az egyik ilyen akit ismerek tesz a tanulásra csak a szülei nyomják őt. Szóval nem feltétlenül jelenti azt, hogy az illető szorgalmas.
Ne hasonlítsuk már az önálló tanulást a magánórákhoz. A kettő közül melyik a könnyebbik út, nem is kérdés. Az önálló tanulás még mindig tükrözi a tehetséget.
A család, barátok segítenek pedig ugyanolyan, mint a magántanár.
Teljesen egyetértek azzal, hogy az élet nem fekete-fehér. De eleget láttam már ilyen különórákkal kiemelkedő diákokat szenvedni mikor már nem volt ott a segítség. Sokszor pedig elég csak megismerni jobban az illetőt és összedől a kép. Az emberek többsége elég felszínes és nem lát a dolgok mögé.
De értsd már meg, a tanár csak elmagyarázza személyre szabottan az anyagot. Ennyi.
A diák az, aki ezután megtanulja, és gyakorolja az elsajátított tudást.
Nem készen kapja a magántanártól a fejébe!
Szerinted akkor a saját iskoládban minden tanár full bolond volt, a különtanárok meg persze géniuszok akik tökéletesen át tudták ültetni a gyerek fejébe az anyagot, úgy hogy annak a kisujját sem kellett mozdítania?
Nem tudom neked mi bajod van de ugyanannyi energiát kell befektetni, vagy talán többet is az utazás miatt a különórákba mint az otthoni tanulásba. Ha valakit csak a szülei nyomnak és a tanárnál semmit nem csinál, akkor semmivel nem is lesz jobb a teljesítménye. Te most vagy a saját lustaságodat akarod megindokolni, hogy te miért nem voltál képes tanulni, vagy valami személyes sérelmed van azokkal szemben akik megengedhetik maguknak a különórát.
És amikor az órán a tanár megkérdezi, értitek-e, szoktátok mondani, hogy nem, vagy mindenki bőszen bólogat?
Kértétek meg már valaha valamelyik jobban tanuló diákot, aki érti, hogy magyarázza el?
Kerestél már a neten ezzel kapcsolatos könyveket, esetleg youtube videókat?
Tehát: tettél valamit annak érdekében, hogy megértsd?
Én 47 évesen járok egyetemre. Levelezőn, tehát gondolhatod, mennyit magyaráznak el a tanárok.
Van, aki analízis ből, meg mechanikából magántanárhoz járt. Nekem nem fért bele anyagilag. És tudod mit? Mindig találtam olyan csoporttársat, vagy felsőbbévest, aki egy-egy feladatot el tudott magyarázni, és szívesen segített.
És ugyancsak mindig találtam hozzá a neten olyan anyagot, amit fel tudtam használni.
Az előbb már írtam, hogy szerintem találni bárkit aki elmagyarázza ugyanaz mint különtanárhoz járni vagyis az is igazságtalan előny.
Csak hogy szemléltessem akkor, hogy nálunk, hogy volt gimiben. Matek fakton olyanok voltak, hogy a tanár azzal kezdi az órát, hogy hajnal óta szenved egy feladattal, amihez hozzá is fogott az órán és 45 percen keresztül szenvedett vele mire az óra utolsó 5 percében az egyik különtanáros megoldotta a feladatot. Leszögezem, nem egyedi eset volt ez ott.
Hogy kérjünk meg egy ilyen tanárt, hogy magyarázza el jobban ha nem érti ő maga sem? Az fel sem merül pl hogy a legtöbb tanár miért nem érti rendesen a tárgyát maga sem ? Akkor nekem honnan kéne tudnom?
Abszolút nem elintélendő. Akinek tellik rá miért ne vegye igénybe? Többnyire különórákra olyanok járnak akik jobban szeretnének teljesíteni vagy emelt szinten akarja tanulni az anyagot. A közoktatás színvonala nem a legjobb, de még mi mindig jobban jártunk,mint egy harmadik világbeli országban élő diák.
Akik pl emelt szintű órára járnak azok általában eldicsekednek vele. Viszont akik bukásra állnak meg a jegyeiket mentik azok értelemszerűen nem fogják elmondani.
Szerintem akik magánórákra jár és jó eredményeket ér el nem ad hazug képet a teljesítményéről. Ő írta meg a dolgozatot, nem a magántanár. A tanár csak elmagyarázta az adott dolgot.
Az, hogy nálatok nem volt a toppon az oktatás attól függetlenül nem kell elitélni azokat akik egy rakadt pénzt fizettek/fizetnek ki magánórákra. Az élet ilyen, valakinek tellik ezekre másoknak nem. Nem csak tanárnál lehet tanulni pluszba ott vannak a pl idősebb unoktestvérek. Akkor ők miért nincsenek elitélve? A te logikád szerint akkor ők is plusz előnyhöz jutnak, viszont ők nem is fizetnek érte. Akkor azok a diákok akik könyvből otthon tanulnak? Most akkor ne vegye meg a könyvet, mert más szegény és így nem egyenlő az esélyük?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!