Történt már valakivel ez? Ilyen esetben milyen szakot választott?
A kérdésem leginkább olyan embereket érint, akik gimibe jártak és nem igazán voltak kiemelkedőek semmilyen téren.Nem arra gondolok, hogy rossz tanulók voltak,csak pl. egyik tantárgy sem állt olyan közel hozzájuk. Mindenből egy kicsit jók voltak, de nem eléggé, hogy azt mondják, hogy ebből emeltezek és ilyen irányba fogok továbbtanulni.
Kicsit kétségbe vagyok esve, mert felvin már szinte az összes alapszakot megnéztem, de még mindig nagyon homályos, hogy milyen irányba menjek.
Az is gond(attól függ honnan nézzük) , hogy inkább a humán tárgyakból érek el jobb eredményt, bár ez valószínűleg annak is betudható, hogy régebben ezekkel foglalkoztam többet. Matekhoz és a többi reál tárgyhoz nem volt elég türelmem, mondván:"Ez úgy sem megy, inkább törizek helyette"
Szóval, ha valakinek lenne esetleg valami tanácsa, azt nagyon megköszönném🙏🏻
Keresgélj tovább, egyetemek oldalait is nézegesd (a közösségi oldalakon is), menj el minél több nyílt napra és tényleg mindenhol nézz körül, mindent olvass el pl. tantervek, egyetemi programok, nyelvtanulási lehetőségek, ösztöndíjlehetőségek, partneregyetemek, egyetemi hallgató szervezetek, sportlehetőségek stb., mindent. Lehetséges, hogy nem körvonalazódik le benned, hogy pl. én mindenképpen ipari formatervező mérnök szeretnék lenni ezért és ezért, most mondtam valamit, de hátha találsz valamit ami megfog az egyetemben, a közösségben, hangulatában, lehetőségeit tekintve és találsz egy szimpatikus szakot. A nagyja úgyis akkor derül ki, ha már elkezded, hiszen akkor már saját magad tapasztalod, hogy mégis miről szól és mit tanulsz és milyen lehetőségeid vannak. Nagyon sok mindent tanulhatsz közben és nem csak a szakon belül, hanem azon kívül is csomó új területet megismerhetsz, emberekkel találkozol, kipróbálsz új dolgokat és ez mind mind segít, mert új lehetőségeket rejthetnek, amik esetleg megfognak. Szóval szerintem nem kell túlgondolni a dolgot. Nyilván olyat válassz, ami tetszik, de nem ezen múlik a jövőd és még bőven lehetséges, hogy megtalálod az utad akár a szakon, akár azon kívül.
Én amúgy ugyanígy voltam ezzel. Nem volt kedvenc tárgyam, nem volt kedvenc területem, nem volt kedvenc hobbim és kb. mindenből egyformán teljesítettem. Én nem éreztem azt sem, hogy ez adottság, képesség vagy tehetség kérdése lenne, mert azt láttam, hogy kb. mindenből lehetek jó, ha foglalkozom vele és rászánom az időt, energiát. Szóval én is meg voltam lőve, mert nem tudtam mi az, ami igazán nekem való. Én többek tanácsára akkor kihagytam egy évet és ezt utólag megbántam, mert semmit nem segített és inkább negatívumot jelentett mint bármiféle előrelépést. Nekem is az egyetem hozta meg azt, hogy úgymond kinyílt előttem a világ és azóta sokkal tudatosabb is vagyok, sokkal nyitottabb is és már egyre határozottabb terveim vannak, mert már én is jobban tisztában vagyok magammal és a lehetőségeimmel.
Nekem ez nem volt nehéz döntés. Már általános iskolában is a matek, fizika, kémia tetszett a legjobban. Elmentem gépipari szakközépiskolába, majd duális képzésen gépészmérnöknek egyetemre.
A te helyzetedre csak saját magadtól idézek: "Matekhoz és a többi reál tárgyhoz nem volt elég türelmem, mondván:"Ez úgy sem megy, inkább törizek helyette""
Azt kell átgondolni, hogy szeretnél-e ilyenekkel foglalkozni? A jövőben lesz-e türelmed hozzá, hogy valamit például végigszámolj. Ha nem szeretnél ilyennel foglalkozni, hanem inkább törizel, akkor olyasvalamit keress. Arról viszont én nem tudok semmit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!