Budapest Fazekas Mihály Gimnáziumról véleményt?
Az a vélemény róla, hogy az egyik legerősebb gimi Bp-en, matematikából a topnak tartják.
Most felvételiző, 8.-os gyerek szülőjeként látom, hogy nagyon agilis, törtető szülők igyekeznek oda benyomni főképp matekra kattant gyerekeiket, akik jól bírják a gyűrődést. Az „elitgimik” közt keménynek tartják (az Eötvös az, ami gyerekbarát hírében áll).
Anno egy másik bp-i topgimibe jártam, és voltak fazekasos barátaim, így én nem vagyok elájulva ezektől az iskoláktól, kétségtelen, hogy nem hülye gyerekek járnak ilyenekbe, de nem ettől lesz valaki jó ember (vagy akárcsak sikeres). Érdekes módon a régi osztálytársaim egyike sem akarja ilyen suliba adni a gyerekét, inkább az alternatív vonal felé orientálódnak. (Persze lehet, hogy épp azért, mert olyan okosak, hogy látják a gázokat az oktatásban, és nem akarják a gyereküket ennek kitenni. ;)) Inkább olyan szülőkön látom, hogy megőrülnek azért, hogy „elitgimibe” menjen a gyerekük, akik maguk nem ilyenbe jártak, így valami idealisztikus képük van róla, hogy onnan egyenes út vezeti gyereküket a boldog élet felé (no meg azt is hiszik, hogy ezekbe a sulikba nem „igazi” kamaszok járnak, vagyis ott nem isznak, nem cigiznek stb. a srácok).
Nekem életemben egyszer volt igazán „előnyö” abból, hogy kimondtam a gimnázimom nevét, egy nagyon hülye, lekezelő főnököm volt, aki meghallván, hova jártam, teljesen más hangon kezdett velem beszélni. Sajnos emiatt én csak szánalmat éreztem felé, hogy ennyire korlátolt és sznob.
Lónyays voltam!
Egy évig tanított minket Fazekasos tanár, egy megváltás volt az előző tanárokhoz képest, nagyon sokan miatta értek el a matek érettségin jobb eredményt.
A diákokról nem tudok nyilatkozni..
Biztos, hogy stabilabb tudásalapjuk van érettségi után, de munkavállalás, továbbtanulás szempontjából ígyis csak egy érettségijük van, amivel khm.. ömagában sokat nem érnek.
(De természetesen nagyon jól jön a stabil matek/fizika tudás a műszaki, reálos egyetemeken!!)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!