Milyen tanári pályára készülő egyetemistának lenni?
Magyar-töri szakon végeztem.
Kemény volt. Az első félév vizsgaidőszakában napi 16 órát tanultam. Több éven át semmi mást nem olvastam, csak kötelezőket.
Nem tudom, mennyire áll most is az, amiket leírok, több éve diplomáztam.
A tantárgyakat valószínűleg meg tudod nézni az egyetem honlapján, nálunk így épült fel:
- alapozó szakami tantárgyak, pl. bevezetés a történettudományba
- szakmai tantárgyak, pl. ókor történelem, mondattan
- tanári szakmához köthető tantárgyak, pl. didaktika, fejlődéslélektan (népszerű nevén fejlék)
- egyebek, pl. tesi, közgazdaságtan
Csak sajnos nem úgy ment, hogy először az alapozó tantárgyak voltak és utána a többi, hanem minden kb. ömlesztve jött egyszerre. Nem tudom, az újabb, bolognai rendszerben is így működik-e.
A tanári tárgyakhoz kötödően bizonyos félévekben ki kell menni iskolába, interjút készíteni egy diákkal és feltérképezni a szociális helyzetét, tantervet összeállítani egy bizonyos téma oktatásához, később pedig már órákat is kellett tartani, amin néha az adott osztály saját tanára meg az én témavezető tanárom is benn ült. Tanultunk konfliktuskezelést is, voltak helyzetgyakorlatok, pl. mi van, ha bejön a szülő az iskolába és veri az asztalt. Közben fokozatosan fény derült rá, milyen megkötésekkel jár ez a pálya, pl. hogyan választják ki a tankönyveket, mi a nemzeti tanterv tartalma, milyen szabályok vonatkoznak a tanárokra és az iskolák működésére.
A szakmai tantárgyak zömében nálunk volt beadandó, ami azt jelenti, hogy a félév elején kiválasztasz egy témát, pl. XY istennő kultusza Mezopotámiában, beülsz a könyvtárba, elolvasod a róla szóló szakirodalmat, neten is kutatsz, összefoglalod, 15 percben elmondod az órán a többieknek, és leadsz róla egy szépen formázott dolgozatot, 4-10 oldal volt általában az elvárt terjedelem. Ez remek felkészülés a világos fogalmazásmódra, amire tanárként szükséged lesz, és a szakdolgozat írására is. Ennél a pontnál figyelj arra, hogy mikor kerül rád sor a féléven belül. Általában előre lehet tudni, hogy a szemeszter melyik részében kerül sor a témádra, nem jó, ha mindegyiket bevállalod az elejére vagy a végére, kapkodás lesz belőle. Ez a kutatómunka nem lehet másolás-beillesztés, azok a források, amikre magad könnyen ráakadsz, ugyanúgy a rendelkezésére áll a tanárodnak is, és ismerni is fogja őket. Ráadásul a tanárod átlagos egyetemi oktatóként valószínűleg 3 nyelvvel többet beszél, mint a normál hétköznapi halandók. Amibe még nem szabad belecsúszni, hogy azt hiszed, a diákokkal is ezt kell majd tenni. Nem. Nekik nem jó az, ha kiállsz és mondod, az sokkal nagyobb erőfeszítést fog igényelni.
Nálunk 3 szakdogát kellett írni, magyar, töri, tanári, a harmadik eléggé tág fogalom, én egy speciális irodalmi szegmens oktatását választottam.
A legfőbb, amit kaptam a tanulmányaimtól:
- analitikus gondolkodásmód, ok-okozati összefüggések meglátása
- forráskritika (nem hiszek el semmit csak azért, mert egy bizonyos ember mondta, és nem utasítok el semmit csak azért, mert egy bizonyos ember mondta)
- rendszerezettség (ha elkezdek egy zárójelet, be is fejezem, és igyekszem mindenhez így hozzáállni)
- a pszichológiai részt bárhol, bármikor, bármilyen szakmában lehet hasznosítani
- nem baj, ha mindent elfelejtek, amit tanultam, majd újra megtanulom, amikor szükség lesz rá
Élveztem, feledhetetlen volt, rengeteget adott, soha nem akarok visszamenni.
Negyedéves tanáris vagyok, ha egyetlen dolgot tanácsolhatok, akkor: MENEKÜLJ!
A képzés kiforratlan, kétszer annyit tanulsz mint egy alapszakos, nyilván kétszer annyi órád is van. És 6 év tanulás után majd kapsz egy diplomát, ami éhenhalni sem elég.
Ha tényleg tanárnak akarsz menni, állj oda a szüleid elé és kérdezd meg, tudnak-e lakást venni neked? Mert tanári fizetésből sosem fogsz félrerakni, egy szobát bérelni is kevés ez a mai albérletárak mellett.
#3
1. Köszönöm a tanácsot.
2. Szeretnék tanár lenni és az is leszek.
3. Ha mégsem válna be, akkor is lesz másik szakmák (recepciós).
első éves vagyok:
Hát szerintem sz@r.
Sok a felesleges tárgy. Szivatják az embert.
Recepciós szakma haha :D
Végülis az is jobb mint a tanári.
Na de kár fecsérelni a szót, ha tanárira mész, majd pár éve múlva, ha nem első éven ide írod ki, hogy megbántad.
Utolsó!
1. Miért gond az, hogy a szakmám recepciós lesz?
2. Hanyad éves vagy és melyik tanári egyetemen?
3. Elég kitartó vagyok ahoz, hogy ne mondja ezt, de köszönöm az aggódásod.
"Elég kitartó vagyok ahoz, hogy ne mondja ezt, de köszönöm az aggódásod."
Én is pont így gondolkoztam erről... hidd el, majd a tanárképzés megváltoztatja a látszódód.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!