Szerintetek oltári nagy butaság lenne most otthagyni az egyetemet?
24 éves vagyok, 21 évesen kezdtem az egyetemet, mert előtte inkább a munka világát választottam és a pénz keresést, de nem olyan területen mint ahol most tanulok illetve dolgozok.
Egy 3,5 éves gazdaságinformatikus szakról lenne szó, 2 éve teljes munkaidőben dolgozok mellette, mint szofterverfejlesztő. Most tartok ott, hogy tele van a hócipőm az egésszel, egy félévet csúszok és tavasszal végeznék de egyszerűen elfogyott az erőm.
Most kellene leadni a szakdolgozatom első részét, van mellette még 4-5 tárgyam. Beadandók, zárthelyik meg minden. Jővő tavasszal is 4-5 tárgy, de azok már gazdaságiak + 1 elmaradt matekos tárgy. Utálom az egészet, és őszintén abszolút nem motivál mert látom hogy enélkül is eltudok boldogulni. 2 év után, most váltottam munkahelyet, megbecsülik a tudásom megfelelő fizetéssel és egyéb jutattásokkal. Az a baj hogy a munkaidőn túl van egy komoly párkapcsolatom, és a szakterületemen is fejlődni akarok, így inkább azt tolom mint az egyetemi szarságokat meg az órákra járást.
Szerintetek embereljem meg magam, és kínlodjam végig ha már elkezdtem, vagy hagyjam ott az egészet?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!