Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Magyar iskolák » Mindent elfelejtek, miután...

Mindent elfelejtek, miután levizsgázok a tárgyakból egyetemen. Mások is vannak így vele?

Figyelt kérdés

Érdekes, hogy középiskolában ilyesmi nem volt, sőt, szinte mindenre emlékszem a mai napig az érettségi anyagából. A hétköznapi életben sincsenek komolyabb memóriaproblémáim, el tudom látni a feladataimat.

Viszont amióta egyetemre járok, azóta az ottani tananyagból csak olyan nagyon alap dolgok maradnak meg az agyamban, amelyek heti szinten előjönnek, amelyekre állandóan hivatkozni szoktak a tanárok.

Pedig alaposan felkészülök vizsgákra és tényleg érteni is szoktam az anyagot. Vizsgán a tanár összes keresztkérdésére szoktam tudni válaszolni, a legtöbb jegyem 5-ös. Ennek ellenére, vizsgák után pár héttel szinte mindent elfelejtek. Egy fél év elteltével van, hogy fel sem ismerem, hogy egy anyagrészt tanultam valaha (pedig de).

Ez borzasztó idegesítő és demotiváló számomra. A záróvizsga is emiatt nagyon para, mert gyakorlatilag mindent újra kell tanulnom az elejéről...

Mások is vannak hasonló cipőben ezzel? (Az évfolyamtársaim nem ilyen szinten, vagy legalábbis nem vallják be.)



2019. szept. 8. 05:15
 1/9 A kérdező kommentje:
De ugyanígy vagyok más dolgokkal is, mint pl. a főzés. Hiába főztem több tucatszor gulyáslevest régebben, és ment már rutinból, ha már egy éve nem főztem, akkor azt sem tudom, hogy álljak neki. Meg kell kérdezzem Anyukámat vagy utána kell nézzek neten.
2019. szept. 8. 05:32
 2/9 anonim ***** válasza:
100%
Én is így vagyok vele sajnos, úgyhogy megértelek. Nemeég megnéztem egy tanulással kapcsolatos videót, és annak alapján a válasz a problémára ez lehet: Általánosban és gimiben sokkal lassabban haladtunk az anyaggal, rengeteg ismétléssel. Gyakorlatilag ugyanazt a targyat évekig tanuljuk, mindig vissza-vissza gondolunk, idézgetünk. Egyetemen viszont egy targy egyetlen félévig van tanítva, órán nem ismételünk. Ha egy targy folytatódik is, akkor sem úgy tanítják, mint gimiben, hogy idézzünk fel minden eddig tanultakat, ez már otthoni feladat. Szóval a kulcs az az önálló ismétlés lenne, mégpedig minél többször, mert így fog átkerülni az információ a rövid távú memóriából a hosszúba :)
2019. szept. 8. 05:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
100%

Hogy szoktál tanulni? Nem "rakod" át az információkat a hosszútávú memóriába. Ezt úgy éred el, ha valamit minnél többször más időben ismételsz és aktívan hívod vissza a dolgokat.

Olvastam kutatásokat tanulási módszerek hatékonyságáról. Kicsit ledöbbentem. Azok a diákok, akik 4x olvasták el az adott anyagot rosszabbul teljesítettek az 1 héttel későbbi teszten mint akik csak 1x olvasták el de utána rögtön írtak egy tesztet, majd 1 hét múlva megírták ugyan azt mint az előző csoport. Mert így aktívan kellett használni a tudást, szükségük volt az infóra az 1.teszt után, így az agy fontos információként könyvelte el az adott anyagot.

Hasonló kísérletben az 1.csoport 4órán át tanulhatott egy anyagrészt, a 2.csoport 4napon át 1 órát. Hét végén és 1 hónap múlva is volt teszt. A 2.csoport sokkal jobban teljesített mindkét alkalommal.


Ezért én már teljesen máshogy tanulok mint régebben. Szorgalmi időszakban minden előadás után (persze azért nem járok be mindenre, ez csak a fontos tárgyakra vonatkozik) kérdéseket írok. Mindenről IS. Google táblázatba szoktam írni, első oszloppba a kérdést, másodikba a választ fehér betűszínnel, így nem látszik csak fent ha rákattintok. Ha leírtam az összesett akkor megpróbálok válaszolni rájuk, ha megy akkor zöld színnel töltöm ki az adott cellát ha nem akkor pirossal vagy naranccsal. Vizsga vagy zh előtt nagyon hasznos, hiszem látom, hogy melyik téma megy jól, melyiknél van sok hianyosság.

2019. szept. 8. 08:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
100%
Ja és hétvégente gyorsan átfutom a kérdédelet, így nagyon sokszor átérek rajtuk. Nekem ez sokkal egyszerűbb mint leülni a könyv fölé tanulni mert arra nagyon nehezen veszem rá magam. Így pedig kicsit olyan, mintha csak egy quizt töltenék ki.
2019. szept. 8. 08:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
100%
A 3-as/4-es válaszoló módszere nagyon jó! Sokkal jobb, mint visszamondani a tk szövegét.
2019. szept. 8. 09:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
100%

Milyen szakra jársz? Szerintem sok múlik azon, hogy milyen jellegű anyagot kell megtanulni.


Egyébként szerintem a legfontosabb, hogy év közben folyamatosan kell tanulni (ezt minden tanár elmondja, de igazuk van!), és vizsga előtt ismételni kell az anyagot. Persze képtelenség év közben mindent megtanulni, de érdemes törekedni rá, mert utána sokkal jobban megmarad.


Az a tapasztalatom, hogy azok az anyagrészek, amiket egy félév elején tanulunk, sokkal jobban megmaradnak, mint amiket a félév végén veszünk. Utóbbiakat ugyanis csak a vizsga előtt egyszer, rövid alatt kell megértenem és megtanulnom. (Ami egybevág, azzal, amit felettem írtak.)


Én sok matekot tanulok, ahol a tanulásnak fontos része a megértés. A magolós tárgyaknál nehezebb a helyzet, ott szerintem lehetetlen elkerülni azt, hogy az anyag azon részét, amit nem használunk, többnyire elfelejtsük.

2019. szept. 8. 09:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
91%

Nos, igen!


Sajnos ez is azt mutatja, hogy az egyetemi anyag nem olyan hasznos, amit az életben kamatoztatni lehetne a használata révén....

2019. szept. 8. 10:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
89%

Nem felejtesz el mindent, csak így érzed. Ennek az az oka, hogy a tárgyak csak úgy lógnak a levegőben, és a vizsgákkal be is fejeződnek. Ennek nem így kellene lennie, hanem például úgy, hogy amikor levizsgáztál valamiből, utána folyamatosan kellene a hallgatókat foglalkoztatni az adott témával például a következő tárgy keretében, vagy valamilyen szemináriumon, munkahelyen stb.


De ne sokat rágódj ezen, az agyad csak optimalizál. Amire nincs szüksége, azt valahova mélyebbre teszi el, vagy kisöpri. Amikor szükséged lesz rá, például munkahelyen, akkor szépen előveszed a könyvet, átismétled és már tudni is fogod.

2019. szept. 8. 10:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
36%

Próbálj úgy tanulni hogy a miérteket, összefüggéseket akarod megválaszolni magadnak. Amikor olvasod a jegyzetet, vagy feladatokat oldasz meg akkor nyugodtan időzz el hogy de miért pont így kell csinálni. kezd el körbejárni a témát úgy hogy megkeresed a kérdésre a választ. Újabb és újabb kérdések fognak felmerülni amit ha mind megválaszolsz magadnak (megkeresed az anyagban, neten, stb) akkor nagyon jól össze fog állni a kép a fejedben. Így nem megtanulod hanem megérted.

Sokkal több időt kell ráfordítani ezzel a módszerrel, de sokkal szilárdabb tudást nyersz vele. Én például ha épp tömegközlekedek vagy nincs semmi dolgom akkor elgondolkodok az előadáson tanultakról. Végigpörgetem a fejemben, aztán ha valami nem tiszta hogy pontosan miért van az úgy, akkor felírom és otthon utánanézek. Aztán próbálom összekötni a szálakat.

Nekem annyival könnyebb a dolgom, hogy villamosmérnökin egy idő után majdnem minden tárgy összefügg minden másikkal, így ha valamiben tanulunk valami újat akkor azt a korábbi ismeretekhez jó sok ponton hozzá tudom kötni.

2019. szept. 8. 12:40
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!