Mi a véleményetek hogy nyelvvizsga nélkül nem lehet egyetemre menni?
Az egyik rokon gyerek mesélte, hogy negyedik óta tanulnak angolt. Most nyolcadikos, gyakorlatilag egy mondatot sem tud összerakni önállóan és nem is ért meg semmit gyakorlatilag, folyamatosan kérdezget angol szavaknál, hogy ez mi..
Hihetetlenül pocsék a (nyelv) oktatás.
És a külön vicc, hogy hittan meg a többi semmirevalo óra meg van tartva.
A mai világban borzasztóan fontos lenne az informatika és a nyelv, mégis alig kap hangsúlyt.
Én nagyon sajnálom a mostani diákokat, hogy a követelményt meg kell ugraniuk, de a feltételeket nem kapják meg.
Igazságtalan volt így bevezetni, hogy gyakorlatilag nincs is elég nyelvtanar és alacsonyak az óraszámok.
Viszont maga az ötlet ok, hogy szükséges legyen felvetelihez.
De előbb át kéne alakítani a rendszert és utána elvárni.
Szóval nehéz ügy
Az egész rendszer a gazdagok gyerekeinek kedvez. Szarásig járatják magánórára, úgy persze, hogy sikerül x év után és beleölt több száz ezer forint után.
Mondom ezt úgy, hogy én egyedül készültem fel. De jó alapjaim voltak.
Utolsó vagyok, a lényeg kimaradt.
Szerintem elsőtől fogva kéne angolt tanulniuk, legalább heti 5 órában. Megfelelő tanárokkal, nem balfácánokkal, akik végig magyarul tartják a nyelv órát.
Játszva megtanulnának középfokon általános iskolában is, ha úgy tanitananak..
De az a vicc, hogy még gimi végéig sincs kitűzve a b2, ahogy a 11# írja...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!