Jól jártam szerintetek a Corvinus Alkalmazott Közgazdaságtannal?
Első helyre volt beírva, másodiknak pedig a gazd men, mind2re volt elég pontom, de azon töröm a fejem hogy gazdmenre kéne talán mennem.
Mindig is érdekeltek a közgazdász szakok, mindkettővel ellennék.
Mi a véleményetek? Jobb ha AK-n maradok?
19. “Nem annyira a hard skilleket világában vannak ott, hanem soft skilljeik, attitűdjük alkalmassá teszi őket szervezetek vezetésére.”
Ugye azt nem gondolja senki komolyan, hogy egy egyetemi alapszak, azért mert “menedzsment” szerepel a szak címében, önmagában alkalmasabbá tesz szervezetek vezetésére, mint azok a szakok, amelyeknek a nevében ez nincs benne? Vagy hogy azért, mert van 1-2 ilyen órájuk az egyetemen, egyből vezetők lesznek? 😅
Na jó akkor beszéljünk a valós életről. A tudás hatalom, és egyre inkább az lesz. Egy erős elméleti tudás jelentős fölényt jelent azokkal szemben, akik szociálisan hasonló képességűek, de gyengébb tudásúak. Az alkeszesek az egyik legerősebb tudású emberek. Akiket én ismertem, kenterbe verték a gazdmeneseket de nagyon durván. Az lehet, hogy a nagy számok törvénye alapján (10 ezer!!! ember végez évente a gazdmenen – tömegképzés level 10) feltűnően sok a gazdmenes az alacsonyabb rendű munkatársak között. De a vezetők nagy része specializált képzésű (pénzügy, marketing, informatika), a gazdmenesek nagyon nagy része meg sales-esként és projektmenedzserként végzi. Az üzletileg igazán kritikus helyeken (befektetési bankok, M&A stb.) meg pénzügyesek, alkeszek, gazdasági matekosok dolgoznak.
Az én vezérigazgatóm pénzügyes, a nagyfőnököm informatikus.
50%-os: Ha szerinted hülyeség, hogy az AK-val elsősorban beosztott leszel akkor mesélj mi az a sok karrierút, ami nem ilyen jellegű munkára desztinál, és a képzés mely része hivatott erre felkészíteni?
"Ugye azt nem gondolja senki komolyan, hogy egy egyetemi alapszak, azért mert “menedzsment” szerepel a szak címében, önmagában alkalmasabbá tesz szervezetek vezetésére, mint azok a szakok, amelyeknek a nevében ez nincs benne? Vagy hogy azért, mert van 1-2 ilyen órájuk az egyetemen, egyből vezetők lesznek? 😅"
Nem értem kinek szólnak mégis ezek a kérdések? Ha nekem mikor utaltam bármivel ilyen jellegű elképzelésekre?
Menedzsmenttudományt tanulni ettől függetlenül természetesen hasznos és előny, ha vezető pozícióra készül az ember, ezt kutatások is igazolják, de ezzel a stratéga úr feltételezem tisztában van.:)
Az a baj, hogy a vitának semmi értelme nincs igazából, mert te nem arra reagálsz, amit én írok. Nem kételkedem az elméleti tudás fontosságában, de mint írtam, azokban a vezetői pozíciókban, amikre az üzleti képzések felkészítenek (pénzügyi, saleses, logisztikai, hr, marketing menedzserek) az általad hiányolt elméleti tudás teljesen felesleges. Soha az életben nem fog hátránya származni belőle munkakeresés során, és ők fogják magasan kenterbe verni az AK-s kollégát, ha esetleg ilyen pozícióra vágyik. A specifikáltabb területek valóban már inkább kívánnak egy informatikai vagy mérnöki diplomát például, sok esetben tegyük hozzá üzleti mesterrel kiegészítve.
Továbbra is 2 eltérő dolgot próbálsz meg összehasonlítani, ezzel az erővel össze lehetne hasonlítani a GM-est az informatikussal is. És ők is 'megennék egymást' nyilván a saját területükön.
Még pár megjegyzés: attól, hogy a GM szerepel a példánkban én továbbra is általánosságban az üzleti képzésekről beszélek. Tehát olyan érvet felesleges is felhozni, hogy a marketinges meg pénzügyes hol lesz meg lesz-e inkább vezető, hiszen róluk beszélek én magam is. De például ha már felhoztad a marketing is tipikus olyan terület, ahol nem szükséges a specifikált tudás, de gazdmenes diplomával is lehet az ember pénzügyi vezető is ugyanúgy.
Egyébként ennyire göcsörtösen nem kell tolni a kamut. Legalább néznéd meg mikor hazudsz, akkor nem írnád fél 6-kor, hogy meetingen vagy. A válaszaid hitelességén amúgy sem sokat javít.
Ne vicceljünk már. Nagyon nem egy súlycsoport a kettő szak. Gazdmenesekből Dunát lehetne rekeszteni, míg pl egy AK-ra pakolt pénzügyi matek mester viszont a hazai gazdasági képzés krémje.
Kvantitatív munkakörökben sokkal jobban lehet keresni és AK-ról indulva is megmászhatod a céges ranglétrát, ha ez minden vágyad.
26. “azokban a vezetői pozíciókban, amikre az üzleti képzések felkészítenek (pénzügyi, saleses, logisztikai, hr, marketing menedzserek) az általad hiányolt elméleti tudás teljesen felesleges”
Az elméleti tudás soha nem felesleges. Minél komolyabb helyen dolgozol, annál jobban kiütközik, ha gyengék az alapjaid. Téveszme az, hogy az okosok beosztottak, a képzetlenek meg főnökök lesznek. És: a főnököket nem a “főnök-szakon” képzik. Semennyivel se lesz főnökebb valaki egy gazdálkodás tömegszaktól, mint egy alkalmazott közgazdaságtan elit szaktól. Nincs összefüggés a kettő között.
“fél hatkor meeting”
Teljesen normális. Te se jártál még rendes munkahelyen, ha nálatok 4-kor eldobják az egeret.
Egyet kell értenem azzal hogy ez a gazdmen nem feltétlen egy ,,főnökszak", főleg ilyen tömegképzés mellett.
Egyszerűen nincs ilyen
Az alkalmazott közgazdaságtan a gazdasági szakok egyik legjobbja. Presztízse és az értéke is többet ér mint egy gazdmen-es papír. Ezt mindenki tudja, még más szakról valók is. A gazdmen mára eléggé lecsúszott, mert minden sarkon tízesével találod az ott végzetteket, és kénytelenek 1000 forint per órás bért elvállalni, mert mást nem kapnak. Legfeljebb csak akkor jó ez a szak ha már van 10 év tapasgtalatod.
Épp ezért is hülyeség bármilyen felmérést csinálni a szakról, mert a gazdmen úgyis jobbnak jön ki, mert a gazdmenesek mind a saját szakukat ajánlják neked. Ez nem is kérdés.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!