Dante Isteni színjátéka hova tartozik?
Dante átélt és megtapasztal egy halálközeli élményt.
Ám ezt a megtapasztalását nem írhatta le teljes tisztaságában és igazságában, mert azzal alá írta volna a halálos ítéletét. Viszont mivel nem bírta magában tartani a megtapasztaltakat ezért papírra vetve megírta azokat, de egy kicsit kiszínezve, hogy ne tűnjön túl valóságosnak és abszolút igaznak és valóságosnak.
Nehéz dolog úgy megmondani az igazat, hogy ne verjék be az ember fejét érte.
A kérdés jó, de én azt kérdezném vissza, hogy miért kell ketté venni, ketté osztani? Ki kéri és ki követeli ezt meg?
Vallásról szó sem lehet, mert a vallás emberi okoskodásokon, emberi tanításokon, dogmákon, szabályokon, rendszereken, szokásokon alapszik. Ezzel szemben ez a mű nem.
Világinak sem mondanám, hiszen nem e világi anyagi dolgokról szól a mű, hanem túlvilági, szellemi, lelki dolgokról.
A magyarázat és a válasz abban rejlik, amit előzőleg megírtam.
Egy átlag ember halálközeli élményének leírása, kissé kiszínezve.
A teljes igazságot nem írhatta meg, mert az abban a korban egyenlő lett volna a halálos ítélettel.
Viszont a hatás és az élmény az olyan nyomást gyakorolt rá, hogy nem bírta elhallgatni.
Így hát megmaradt számára a köztes megoldás. A köztes megoldás pedig sem vallási, sem világi.
4: " Világinak sem mondanám, hiszen nem e világi anyagi dolgokról szól a mű, hanem túlvilági, szellemi, lelki dolgokról. "
Attól még, hogy a pokolban játszódik, miért ne szólhatna evilági dolgokról? Aktuálpolitikáról mondjuk, vagy, kritikusan az emberi természetről hogy mindenki (Dantét kivéve) erkölcsi 0.
Tökmindegy, ha vannak benne ördögök is, az nem változtatja meg, hogy miről szól.
(azóta sem olvastam, csak általánosságban írom, meg a wiki szócikke alapján)
- - - - - -
A dobozokban való gondolkodást pedig gyakorolni kell, _muszáj_ hogy a gyerek a két ellentétes doboz közül valamelyikbe berakja. Egyszerűen nincs olyan, hogy valaki nem ítél. Gondolj bele, hogyan működhetne pl a politika. Nem tudnád eldönteni minden politikusról hogy ő "jó" avagy "gonosz". És nem abból állna a politika, hogy az emberek azon veszekednek hogy melyik politikus tartozik melyik dobozba, meg, esetleg nem társítanák egyetlen tulajdonság mellé autómatikusan az összes többit, PFÚJ!
Az "állapítsa meg, hogy a vallási és a világi művekre jellemző dolgok közül melyikek teljesülnek a műre"
ördögtől való feladat lenne.
(Persze ez is ugyanaz a feladat lenne csak kisebben; el kell dönteni hogy pl szerepel-e a műben bármiféle, természettudománnyal összeegyeztethetetlen elem (mondjuk Isten). Vagy el kell dönteni hogy Dante pap volt-e, esetleg hogy egyházi személyeknek/hívőknek írta-e a művét.)
Sajnos az a helyzet, hogy ma a hivatalos tanítás az emberről az evolúció elméleten alapszik, ami gyakorlatilag már régen megbukott.
A világ nem akar hinni Istenben és nem akarja elhinni, hogy Isten teremtett bennünket ezért nem is tanítja hivatalosan. Nem marad más hátra mint a Darwin féle evolúciós elmélet tanítása. Aki egyiket sem fogadja el az az UFO-s elméletet vallja miszerint egy idegen civilizáció telepített ide minket, kisérlet céljából.
Amennyiben az iskolához kell, azt tanácsolom azt írd meg, amit elvárnak és amit olvasni vagy hallani akarnak. Ez csak egy vizsga. Az élet vizsgája nem ezen múlik. Isten előtt más szituációban kell majd vizsgázni és helytállni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!