Verset elemezni?

Esszét kellene róla írnom de ötletem sincs,hogy hogy kezdjek hozzá. Becsapja az ajtót, duzzog mögötte hosszan,

tudja, hogy nem látom, mégis nagyon jól látom,

mintha üvegből lenne az a rozzant ajtó, előttem

van testtartása, az ágyon punnyad összeroskadva,

gúlát rakott kamasz-csontjaiból, már csak alá kell gyújtani,

párnát szorít a hasához, mintha terhes lenne, tudom,

hogy velem terhes, engem kell most megszülnie,

aki szültem, hát majd kivárom a vajúdást, van a

konyhában-fürdőszobában dolgom bőven, részben őmiatta,

aki tizenéve minden áldott nap meg kell szüljön engem,

akit tizenéve minden áldott nap meg kell szülnöm újra.

Mikor az az átkozott ajtó nagy nehezen megnyílik végre,

nála a lemez még mindig ugyanott van elakadva,

pedig a téma már akkor is csak ürügy volt, amikor bement,

belékapaszkodik, mint nadrágszárba tacskó, próbálgatja

az ellenállást, pedig csak tessék-lássék szólok közbe-közbe,

legyen valami, dühöngje ki magát, jót tesz az egészségnek,

ez is ugyanúgy hozzátartozik, mint a második ajtócsapódás.

Torkig vagyok már, nem elég, hogy főzök, mosok, vasalok

a nagyságos asszonyra, nem elég, hogy viselem rigolyáit,

még ezek az ajtócsapdosások is, egy szép napon arra jön majd haza,

hogy leszereltettem az egészet, nagy önállósága jelképét,

letesszük a konténer mellé, vigye, aki erre vágyik, kíváncsi

vagyok, attól fogva mit vagdosna vajon, labdát a falhoz,

könyvet a földhöz? Persze, hogy megbocsátok, ölelem át,

ne lássa, hogy a szemem telefutott könnyel, érzelmes

öreglány, tényleg miféle jelentősége van ilyenkor vitának, ajtónak,

csapkodásnak, hiszen a testünk éppoly szorosan tapad

egymáshoz, mint mikor ringattam, mint mikor őt vártam,

leválhat végre rólam, megszültük egymást, csak az a

kajla kilincsű, zsanérjain elferdült ajtó néz ki egyre gyalázatosabban.