Garibaldi és Cavour?

1853-ban kezdődött a krími háború, a részvétel kérdésében az állam vezetése megoszlott. Cavour a háború mellett döntött, s 15 ezer katonát küldött a Krímbe, így Szárd-Piemont a győzelem után részt vehetett a párizsi béketárgyalásokon. Ott sikerült napirendre tűznie Itália felszabadítását, s ehhez a francia császár támogatását is megszerezte. Meggyőzte III. Napóleont: Ausztria visszaszorításával juthat országa ismét vezető európai szerephez. 1858-ban megállapodott vele, hogy egy év múlva megtámadják Ausztriát. Anglia a béke mellett volt, tartva a franciák erősödésétől, de Ausztria ultimátuma, amely a piemonti hadsereg leszerelését követelte, megmentette Cavour terveit. Érvénybe lépett a francia-piemonti szerződés, s Magentánál és Solferinónál megverték Ausztriát. Ám a császár gyors fegyverszünetet kötött, a zürichi békében Velence Ausztriáé maradt, Lombardia a franciáké lett. Cavour tiltakozásul lemondott, ám az Itáliában kitört forradalmak elzavarták a hercegeket s pápai legátusokat.

A király visszahelyezte Cavourt a hatalomba, aki ezután elérte, hogy a közép-itáliai államokat s a Szicíliai Kettős Királyság egy részét Piemonthoz csatolják, de Savoyát és Nizzát a franciáknak kellett adniuk. Ezt a nizzai Garibaldi zokon vette, s (Cavour támogatásával) Szicíliában a "marsalai ezerrel" partra szállt, majd megdöntötte a Bourbonok dél-itáliai uralmát. Ekkor Cavour az egyházi államba küldte csapatait, azok Castelfidardónál szétverték a pápa katonáit. A radikális és mérsékelt irányzat hol versengett, hol összebékült, Cavour a jog és rend őreként fellépve megvédte a pápa utolsó birtokát, s sereget küldött Garibaldi féken tartására. A két irányzat nem szakított, de a garibaldisták lassan kiszorultak a közéletből. Cavour Rómát akarta fővárosnak, ez konfliktust jelentett a pápával. Az állam és egyház szétválasztásának híve volt, s csak szellemi pápaságot képzelt el. IX. Pius visszautasította érveit