Fogalmazásban szeretnék segítséget kérni. Antigoné a téma és abban szeretnék segítséget kerni hogy képzeljem magam Haimon helyébe és hogy én feleségül vennem e Antigonét és fejtsem ki hogy miért és hogy igen vagy nem, és ezt hogy írjam meg?
Szia !
Kezdheted azzal: Antigoné vőlegénye vagyok, szeretjük és becsüljük egymást.
Megdöbbentett a hír, hogy apám, az új király, Kreón olyan szigorú törvényt hozott, hogy menyasszonyom fivérét, a harcban elesett Polüneikészt nem temethetik el hozzátartozói,
Kreón parancsának oka, hogy ő volt a hazája és testvére ellen forduló támadó. Végül egymás keze által haltak meg mindketten.
Isteni és erkölcsi parancs is, hogy a halottainkat el kell temetni, bármit is követtek el életükben.
Antigoné ennek a parancsnak engedelmeskedve szegte meg a törvényt, ezért nem hibáztatom őt.
Igazat adok neki, hasonló helyzetben én is így cselekedtem volna. Nem hagynám testvérem holttestét a vadak prédájaként temetetlenül heverni.
Szeretem és megértem a menyasszonyomat, semmi sem tántorít el attól, hogy e tette után is feleségül vegyem.
Egyáltalán nem ítélem el azért, amit cselekedett, sőt még jobban tisztelem, kitartok mellette bármi áron.
Mindent elkövetek, hogy a büntetés alól felmentést kapjon, az ítéletet ne hajtsák végre.
Apámnak nincs igaza, és ezt nem csak én látom így, az emberek sem tartják bűnösnek Antigonét.
Csodálom a menyasszonyomat a kitartásáért, bátorságáért, hogy fiatal nő létére szembe mert szállni a királlyal, a törvénnyel.
Azért is felnézek rá, mert tudta, életét kockáztatja, ha felfedezik, mit tett, mégis földdel szórta be bátyja holttestét.
Mindvégig a lelkiismeretére hallgatott, elszánt, erős és bátor volt. Nem kért kegyelmet Kreóntól, pedig megtehette volna. Büszkesége erősebb volt a haláltól való félelménél.
Ha nem tehetek mást, nem tudom megmenteni őt, követem a halálba kedvesemet.
Nem számoltam a mondatokat, de talán elég lesz ?
Azért tedd hozzá, fűzd hozzá Te is a saját gondolataidat!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!