Melyek a legfontosabbak Az Alföld c. versről, és a Puszta Télről?

Petőfi Sándor tájversei:

Két típusa alakul ki:

a) Többnyire vad, ember által ritkán látogatott, csodálatos táj ez: zord sziklákkal, rohanó patakokkal, vízmosásokkal, méltó a nagy érzelmekhez. (Pl. Burns, Lamartine, V. Hugo tája ez.) Ilyesfajta romantikus tájjal Petőfinél is találkozhatunk – különösen költészetének legkorábbi éveiben.

b) Ám ezzel a a term.-ábrázolással párhuzamosan jelentkezik költészetében egy másfajta alkotás igénye: Petőfi szülőföldje nem a hegyvidék, a zord sziklák, élményei az Alföldhöz kötötték. Így a táj szépségét ebben a környezetben leli fel. A rónát, a síkságot dicséri, mely a szabadság jelképévé is lesz nála. Elsőként fedezte fel a róna szépségét – a tájat idealizáltan kiesnek, mégis pontosan, hitelesen ábrázolja.

Az alföld

Az alföld c. verse is vallomás a szülőföld szépségéről és szeretetéről.

Szerkezet

1. 1-2.versszak

– A kétféle tájideál szembeállításával indít. (Ez P. egyik leglendületesebb verskezdete.)

Nagy érzelmi telítettségű felkiáltással indít (Mit nekem…).

Elismeréssel adózik a vadregényes tájnak, a zordon hegyvidéknek . /Fenn

De ezzel szembeállítja a rónát, az alföldi sík vidéket. lenn /

Ezt csodálja és szereti is.

– A sas-metafora a romantika egyik legismertebb motívuma: a fenséget, a végtelen magasságot, az élet kicsinyességitől való merész elszakadás s a szabadság képzetét egyszerre hordozza. A teljes metaforában (börtönéből szabadult sas lelkem) P. ezzel a madárral azonosul.

2. 3. versszak

Itt kezdődik az alföld leírása – többféle perspektívából mutatja meg a költő.

A sas távlatából fölülről – kezdi az alföld leírását.

A rónák végtelenje fülé szállva végigszemléli a Duna-Tisza közét

Nemcsak ő szereti ezt a tájat, de ez a szeretet kölcsönös (mosolyogva néz rám…).

3. 4-10. versszak

Lefelé közeledik, majd leér a földre, s itt apró életképek sorában mindent szemügyre vesz a legnagyobbtól a legkisebbig. (jellegzetes növény- és állatvilág)

– a delelő gulyát a gémes kúttal,

– a nyargaló ménest a csikóssal hangutánzó, hangfestő szavakkal hallatja is;

– a tanyák közelében a megművelt földeket – búzamezők (színek: sárga, smaragd, zöld);

– a tanyák szomszédságában a tavat a vadludakkal, a nádast;

– a csárdát a betyárral,

– végül az apró homoki állatokat és növényeket.

4. 11. versszak

Tekintete ismét távolodik – ezúttal a horizont felé: messze, homály, ködoszlop, távoli,halvány…;

A látkör kitágul – a végtelen illúzióját kelti.

5. 12. versszak

Majd az 1-2.vsz.-ban elkezdett vallomás tér vissza – megfogalmazza kötődését az alföldhöz.

Ez jelenti az egész életet számára (születés/bölcső; halál/szemfödél) – a Szózat motívumvilágát idézi.

A puszta, télen

Mintha ellentétpárja lenne Az alföldnek az arányos szerkesztésű, 3×3 vsz.-ból álló vers.

1. 1-3. versszak

- Nagy érzelmi nyomatékkal indít itt is (Hej, mostan…), egy indulatszóval. Mintegy ebben összegzi hangulatilag mindazt, amit mondani készül. A puszta szó főnévi és melléknévi kettős jelentésével játszik.

A vsz. további soraiban egész megszemélyesítés-sor következik:

– az évszakokat 1-1 gazdához hasonlítja:

– a kikelet és a nyár a mezei szorgalmat képviselik – kedvesek neki;

– mégsem ezekkel foglalkozik, hanem a rossz gazdával – az ősszel, mely viselkedéséből következik a puszta jelenlegi állapota (gondatlan, rossz, elfecséreli).

A tél leírásával folytatja – negatív festés az eszköze – a vers hangja elégikussá válik:

hiányaiban mutatja be a telet:

– szinte előszámlálja, mi minden hiányzik (juhnyáj, pásztorlegény, madarak, prücsök);

– és ezeket hangjuk eltűnésével mutatja be: (kolomp, síp, dal, harsogó, hegedül).

Majd kitágítja a képet: nagy távlati képet látunk, melyet két hasonlattal tesz szemléletessé:

– a sík határ a befagyott tenger képzetét kelti,

– majd a fáradt madárként repülő nap képét látjuk (Az alföld – sas!).

És még ennél is közelebb hozza a földhöz a téli természetet:

– a napot lehajolva közelítő öregemberhez hasonlítja.

A vsz. utolsó sora átvezet a következő egységbe (Igy sem igen sokat lát a pusztaságon.)