Antigoné fogalmazást kell írnom holnapra! Hogyan kezdjek neki?
Szia !
Iszméné Antigoné húga, az ő bőrébe kell bújnod.
A legegyszerűbb, talán legkönnyebb, ha Antigonétól búcsúzol el, a nővéredtől.
Őt halálra ítéli a király, Kreón.
Az új király azt a törvényt hozza, hogy bátyjukat, aki párbajban halt meg, nem temethetik el, ahogyan ez isteni, erkölcsi parancs is az emberek életében.
Antigoné ellentmond a király utasításának, és homokkal szórja be az éj leple alatt fivére holttestét.
Megviszik a hírt a királynak, így a lány lelepleződik, de bátran vállalja a halált is tettéért.
Húga is mellé áll, bár ő egyáltalán nem olyan határozott, elszánt, amilyen a nővére.
Iszméné beszélhet arról a búcsúzáskor, hogy csodálja nővérét, felnéz rá, amiért ilyen bátran, a királlyal, az ő akaratával is szembeszállva kitartott elhatározása, szándéka mellett.
Sírhat, esetleg könyöröghet is neki, hogy fontolja meg, elindul-e a halálba.
Próbálja esetleg meglágyítani a király szívét, kérjen kegyelmet tőle, hátha hajlik majd erre.
Hátha figyelembe veszi, hogy Antigoné fia menyasszonya, a király családjához tartozna nemsoká.
Ha rá nem is, fiára, az ő Antigoné iránti érzéseire is gondoljon, és kegyelmezzen meg leendő menyének.
De azután belátja Iszméné, hogy Antigonét nem ilyen fából faragták, sokkal keményebb, erősebb annál, minthogy az életéért könyörögjön bárkinek is.
Sajnálkozását is kifejezheti, hogy sorsa így alakult. Hogy ilyen fiatalon kell eltávoznia az életből, bátyjaik után őt is elveszíti, szomorú, tragikus körülmények között kell búcsúznia az élettől.
Nem ismerheti meg a boldogságot Haimón oldalán, életük fonala örökre szétszakad a halálos ítélet miatt.
Arra is figyelmeztetheti őt, lehet, hogy vőlegénye is eldobja majd az életet magától, ha szerelme meghal.
Míg búcsúzik a két nővér, az elválás ideje vészesen közeledik.
A király kitart döntése mellett, a halálos ítéleten nem változtat.
Sírva borulnak utoljára egymás nyakába, már sokáig nem beszélhetnek, mert Antigonét elhurcolják a sziklák felé, ahol a sírt jelölték ki számára.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!