Segítség! Hétfőre fogalmazást kell írnom az Antigonéról. Nekem kell lennem Kreón védőügyvédje. Szerintetek hogy érveljek?
Szia !
Megértelek, az erkölcsi igazság Antigoné oldalán van.
Próbálj úgy érvelni Kreón védőügyvédjeként, hogy a két fivér halála után ő lett az új király Thébában, és azzal akarta kezdeni uralkodását, hogy megszilárdítja a hatalmát.
Feltétlen engedelmességet követelt és várt el alattvalóitól, mert csak így látta biztosítva, hogy a nép élén állhat, jó király lehet.
Három fontos elvet akart gyakorolni uralkodása során, az első, hogy egy asszony nem állhat a király felett, a második, hogy a város a király tulajdona, a harmadik pedig, hogy a népnek a király szavát, akaratát kell követnie.
Be akarta tartatni azokat a szabályokat, rendelkezéseket, melyeket trónra kerülése első napján hozott.
Ő a két fivér közül, azt, aki hódítóként, támadóként vívta párbaját testvérével, tehát Pelüneikészt, elítélte, ezért hozta azt a törvényt, hogy nem temethetik el a holttestét.
Nem kérdőjelezte meg az isteni, erkölcsi parancsot, hogy a halottakat el kell temetni, büntetésnek, tanulságnak szánta döntését a thébai nép számára, intő példának, hogy ha valaki követné a támadó fivér tettét, ez lesz a sorsa.
Később, amikor a vének és már saját fia, de a thébai nép is ellene fordul, belátja, hogy tévedett, megbánja tettét.
A tragikus események láncolata azonban elindul, a parancsa következtében kialakuló helyzetet már nem tudja uralni. Súlyos árat fizet kegyetlensége, gőgössége, a hatalommal való kérkedése miatt.
Ha ő marad továbbra is a király, valószínűleg nem ragadtatja magát többé ilyen ítélet meghozatalára, igazságosabb, emberségesebb uralkodó válik majd belőle.
Pár gondolat, segítségképpen...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!