Valaki tud egy 15- 20 soros fogalmazást írni Az Álom címmel?
Az álom
Azt hittem, ez a nyár is olyan lesz, mint a többi, de sajnos tévedtem. Bár olyan lett volna!
A nagyiékhoz mentünk - mintha tegnap lett volna, az élmény beleégett az agyamba. A verandán ültünk, amikor bemondták a rádióba, nem értettük a dolgot. Valami rossz tréfának gondoltuk, még tévedésnek is súlyos lett volna.
Valóra vált volna a zombiapokalipszis?
A rejtélyes vírus terjedőben volt, annyi biztos. De ez nem Amerika, nem úgy történik, mint a filmeken. Nem volt a polcon sörétes puska, sem a fiókban 9 mm-es.
Megnéztük hát a kerti szerszámokat: balta, kalapács, a többi hasznavehetetlen.
A kasza is jó ötletnek tűnt, de amikor a szomszédot kellett vele megállítani, az első csontban megakadt. Ezt sajnos a Nagymutter jobb lába bánta. Tanácstalanok voltunk, nem tudtuk mi tévők legyünk? Vajon a vírus harapással terjed? Akkor most ő is át fog változni? nem tehettünk mást, levágtuk a lábát.
Ekkor hallottuk meg a jó híreket: a Dunántúlon sikerült megfékezni a járványt. Csak át kell oda jutnunk. Szerencsére a szomszéd élő korában kamionos volt, így kölcsön vehettük a járgányát, és elegendő benzinünk is volt.
Be kell vallanom, amikor az élőholtakat 130-cal szétcsaptuk az autópályán, azt kifejezetten élveztem. Ahogy a cafatok szétloccsantak a szélvédőn.
De a Nagymutter nem volt jól. Belázasodott, mind tudtuk, hogy ez mit jelent - talán csak ő nem - de magunknak sem mertük bevallani: át fog változni!
Nehéz ilyen helyzetben hideg fejjel gondolkodni, ki kellett volna tenni valahol, és sorsára hagyni... hiszen a sorsán már senki sem változtathat...
...de nem tettük meg. Szolnok magasságában járhattunk amikor átváltozott. Egy csapás a baltával, és el volt intézve. Csak úgy ropogtak a rozzant csontjai. Szívszorító? Talán. De tudtuk, hogy AZ már nem a nagyanyánk volt.
A kamionnal sima utunk volt a Balatonig, akár egy tank!
A katasztrófavédelmesek fertőtlenítettek minket, és mehettünk is a dolgunkra. És a dolgunk nem volt más, mint élvezni a nyár hátralevő részét, és jó nagyokat mártózni a Balatonban.
Szó mi szó, ez a nyár kicsit durvára sikeredett. Ráadásul a tavalyi ufókatasztrófa után most a másik nagyink is oda. Bár a Nagyfater nem fogta fel ilyen tragikusan, még augusztusban megtalálta az új "mostohanagyinkat" egy lángossütő vénasszony személyében. Fő a happy end. Hogy a Nagyfatert idézzem: "Hetven éves, de olyan a teste, mint egy hatvanévesé!" Aztán felébredtem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!