Egy fogalmazast kell irnom a "A legkellemesebb nyari vakacios elmenyem"cimmel?

Muci néni ( apám húga) kémiát tanított a Dombrádi iskolában. Gyula bátyám ugyanott matekot. Egymás közt csak Gyulus bának hívtuk , szabadon Muci néném után. Bár édesapám nem tartotta velünk a kapcsolatot, gyanyítom , anyám akarta így. (borzalmas természettel áldotta meg az ég, amit ő büszkén viselt egész életében, mása sincs csak ez , de ez nem zavarja abban hogy olyan magasra állítsa magát, hogy az már vetekedik Isten trónjával.) Szóval , jó anyámat az hogy apámat elüldözte, tönkretette, nem zavarta abban hogy a nyári szünetet Muci nénémék meleg kis házában töltsem. ( Bár ha meggondoljuk apám is állhatott volna jobban a sarkára, én jobban jártam volna. ) Leadtak minket gyerekeket a nyári szünet első hetében, az utolsóban pedig hazacihelőzködtünk. Történt mind ez a kommunista érában a 70 - es évek közepe táján - tól a 80 évek közepe táján-ig, de lehet hogy tovább.

Voltunk jó páran. 7-8 állandó vendég gyerek + akik még hozzánk csapódtak, többi rokon gyerek, + a falubeli gyerekek. Ez a szám néha kikerekedett 20 25 - ig. Gyula 12 éves forma volt akkoriban mikor engem először hagytak ott egész nyárra. Ő volt Muci nénémék nagy fia. Aztán Gyurka, a 10 évével , majd Dani a 8 évével voltak a Gyula bá gyerekei. Ahhoz képest hogy két " kemény kezű " tanerő gyermekei voltak , ugyanolyan vásott kölykök voltak mint mi. ( Gyula ma jónevű nőgyógyász, Gyurka szintén tanár lett, Dani pedig meghalt motor balasetben 18 éves korában. Még most is bőgök ha eszembe jut. )

A ház kicsi volt, 2 szoba, de ágy se volt annyi ahány gyerek, így az iskola szertárából húzgáltuk át magunknak a műbörrel bevont matracokat, amihez segítségül jött a fél falu gyereke. :-)

Én 6 évesen töltöttem ott először végíg a nyarat. Maga volt a mennyország. Ezt akkor még nem tudtam csak lóval később jöttem rá mikor az én lányaim már olyan idősek voltak hogy mesélhettem nekik. Ők sajna már nem mehettek, mert Muci néni és Gyula bá megöregedett. Gyula bá 68 évesen hunyta le örökre a szemét. Embert annyit mint az ő temetésén még nem láttam. Egy hétig várt Muci néném a temetéssel, mondván haza kell jönni a régi diákjainak is. Igaza volt. Rengetegen jöttek. Igaz akkor már volt internet meg fészbúk , és a hír mindenkihez eljutott.

Nagyon vártam mint említettem az első nyarat, annál is inkább mert szerelmes voltam Daniba. Az nem zavart hogy unokatestvérek voltunk. Úgy gondoltam ha majd ő is rájön mennyire szerelmes belém akkor majd áthidaljuk ezt a problémát. Ez a nagy szerelem azzal járt hogy azon a nyáron nekem Dani az isten volt. Ja és vittem magammal az egész ruhatáramat, mert ugye egy lánynak csinosnak kell lenni, pláne akkor ha tetszeni akar valakinek. Muci néném nem is értette minek ennyi ruha, de nem zúgolódott csak annyit mondott , szerencse hogy egyedül vagyok lány , és nem kell annyit mosni. Igen ebben a nagy gyerek seregben egyedül voltam lány. Muci néni már az első nap elzárta a gyönyörű fodros ruháim nagy részét. Elől hagyott pár forró nadrágot, pólókkal. Csak nem gondoltad, hogy azt a sok fodrot vasalgatni fogom? Mondta mikor látta elszonytolodott képemet. De hamar beláttam hogy igaza van , mert a Tisza part elég sáros hely. És bimbózó nőiesség ide vagy oda , bizony én is úgy kerültem elő minden este mint a malac. Az esti fürdetés igen egyéni módon zajlott. Volt az udvaron zuhany. Egy nagy hordó tele volt egész nap vízzel , ezt a nap felmelegítette. Mi pedig egymás után alá álltunk. Ha nem volt szerencsénk akkor hideg maradt a víz, de zuhanyozni kellett , mert koszos kölyök nem ül a vacsora asztaléhoz. Ami este kilenc környékén esett meg. Tévé nem volt. Vacsora után Gyula bá mesélt, és tanított . Na nem matekot, vagy kémiát. Hanem mindent A régi birodalmakról és a magyarokról . Többet tanultunk tőle történelemből mint az iskolában. ( lehet töri tanár is volt? )

Gyula bátyám első nap megszámolt minket és azt mondta. Szeretné ha a nyár végére is ennyien lennénk. Erre mi ügyeltünk. Bár sokan voltunk mind gyerekek, de sose mentünk bele a Tiszába. Csak akkor ha volt velünk felnőtt és csak ott ahol megengedte. Azt hiszem az akkori gyerekeknek volt felelősség tudata. :-) De erősen közrejátszott ebben az iskola öreg gondnoka is aki egész nyáron kint pecázott, gyakran Gyula bá - val és más falubeiliekkel. Ő mesélt nekünk az örvényekről. Ott álltunk sorban mint a verebek a parton , és néztük göcsörtös ujját ahogy mutatott a vízre. Nézzétek csak azt az örvényt. Na az ha elkapja az embert , lehúzza valahová olyan mélyre hogy a teste sose kerül elő. Vagy : Vannak ám a vízben akkora csukák olyan fogakkal mint egy varrótű. Vagy: ha a hínárba beleakadtok akkor lassan folyt meg benneteket , mert az feltekeredik a nyakatokra is , még akkor is ha a fejetek kinn van a vízből. És egyéb intelmeit még ma sem felejtem el. Felnőtt fejjel tudom hogy ezek nem igazak, de a célt elérte vele az öreg. Mégpedig azt hogy felügyelet nélkül a vízbe nem megyünk. Azt hiszem jó pár gyerek életét mentették meg az akkori öregek ezekkel a mesékkel. Úgy féltünk a víztől mintha mindezek a borzalmak megtörténhetnének velünk. Volt olyan gyerek , felnőtt szinte minden nyáron aki sajna nem hitt a mesékben és eljött érte a vízitündér. Elvitte a palotájába szolgának. Ezt már én találtam ki azokban az órákban amikor a fiúk indiánosdit játszottak, én pedig egyedül gubbasztottam a nagy fűzfa árnyékéban. Tudni illik lány nem lehet indián. Ez engem annyira felháborított hogy összeszedtem minden eszemet és kijelentettem , hogy én Inka királynő vagyok. Igaz nem voltam valami királynői jelenség sáros fürdőruhámban, de ez nem zavart abban hogy Dani előtt ne sírjak. Dani be akart venni a csapatba, de Gyula lehurrogta. Szerinte az indián nők otthon törik mozsárban a gabonát, meg tojást sütnek forró kövön, nem pedig háborúznak. Ők pedig most háborúznak a másik törzzsel. A háború abban állt, hogy sárgolyókkal felszerelkezve várták a támadást. Ástak árkot is a víztő egészen a táborig. Így lett vizesárok is ami védte a sátrakat. Sátor igaz csak egy volt, mert csak egy plédet tudtak elcsenni Muci néni szekrényéből , de délutánra már volt jó pár , mert hazaszaladtak páran plédekért. Volt aki vasalt lepedőt hozott. Na képzeld el ezt a sátor tábort a csata után ami sárgolyókkal zajlott. :-) Muci néni kijelentette. Gyula A te fiaid nem normálisok! Gyula bá pedig alig várta hogy kikerüljön Muci néni szeme nyilából , mert majd megfulladt a visszatartott röhögéstől. De este a vacsora után felvilágosította a sereget hogy igen is létezett Inka birodalom , és ők is indiánok voltak. Mesélt nekünk az eltünt birodalomról. Majd éjfélig maradtunk fenn. Muci néni csendben kötögetett, vagy varrogatott, néha közbeszólt. De inkább csendben maradt. Én az egyetlen lány neki sírtam el mérhetetlen bánatomat, amiért a fiúk nem vettek be az indiánok közé. Pedig szipogtam , én is tudok sárgolyókat csinálni. De amikor Gyula bá mesélt az Inkákról azt hittem tényleg királynő lettem. Olyan büszkén vonultam aznap este a matracomra lefeküdni ahogy csak tudtam. Lám lám van amiben én vagyok okosabb. Ja! A lényeg . Csúfoltak a galádok. Inka dinka ! ezt mondták rám. De ezt annyira szégyelltem hogy Muci néninek sem mertem megmondani, mert ugye női méltóság is van a világon.

Mint tudjuk a sátortábornak a fentebb emlitett okok és egyéb anyai pofonok miatt lőttek. Igen ám, de indián nem lehet sátor nélkül. Gyula elővette hatalmas eszét, és lőn világosság! Legyenek a sátrak tengeriből. Akkora már jó magasra nőttek. Volt is szép számmal tengeri föld a Tiszamenti földeken. Mi a táborunknak számító nagy fűzfához , ( volt már vagy 50 éves akkor, a suli gondnok gyerekkorából emlékezett rá , a göcsörtjei egy arcot formáztak , a lombja pedig leért a földig. Jó páran elfértünk alatta, olyan volt mintha egy lombkorona alatt ülnénk. be se lehetett alá látni.) eső legközelebbi tengeri földet választottuk . Neki is álltunk , a fiúk bicskával elnyiszálták a tövénél , mi pedig lányok takaros kévékbe raktuk. Négy öt tövet egybe. Aztán minden gyerek megfogott egy kévét és elhúztuk a fúzfáig. Jó oút volt, voltunk vagy tizenöten , húszan. Elképzelheted mennyi tengerit tettünk tönkre. De az a lényeg felállítottunk belőlük jó sok sátrat. Igaz nem voltak nagyok de a célnak megfeleltek. Gyula , és Gyurka, közben elmesélte a többi gyereknek amit tegnap este az inkákról hallottunk. Egész úton mondták , így észre se vettük milyen nehéz húzni a tengeriket, és milyen hosszú az út. De mire felállítottuk a sátrakat valahogy a fiúk kiokoskodták , ha már én vagyok az inka királynő akkor engem fel kell hogy áldozzanak. Ezen az áldozaton kicsit gondolkodni kellett. A nagy agyalás közben megérkezett a tengeri föld gazdája. ...

Otthon nem kaptunk ki, igaz a nap hátralévő részében csak benn kuksoltunk. Erősen éreztük hogy most egy kicsit messzire mentünk. Már este felé szólt az iskola gondnok , hogy ha akarunk menjünk vele, kinyítja nekünk az iskola könyvtárát. Sokat olvastunk. Ha esett szinte egész nap. Akkor még nem volt más könyvtár a faluban. Itt pedig nekünk való könyvek voltak. Hallotta hogy mit csináltunk bazsajgott a bajsza alatt, jó nagy volt neki , és hegyesre pödörte. Mikor már egyedül voltunk az iskolában azt mondta Gyulának. Te okos ember okos fia vagy. Annyi eszed nem volt , hogy a tengerit ne a tábla szélén kezdjétek vágni? Ha pedig ketten vittetek volna egy kévét akkor fel tudjátok emelni , így nem húz csíkot a porba az úton. Ennyi ésszel el is mehettetek volna a gazdához bejelenteni , hogy mentek a tengeriébe. Elég zsugori az öreg pedig annyi pénze van mint senkinek a faluba, de biztos végigjájra a fél falut akinek ott volt gyereke attól bezsebeli az árát. Így is volt. Gyula bá fizetett és még páran.

Ez a kis közjáték nem sokáig szegte kedvünket. Pár nap múlva ismét felvetődött az áldozat kérdése. Mint tudjuk én voltam a királynő engem áldoztak fel. Már azt is tudták hogyan. Le kell feküdnöm az áldozati oltárra, és szíven szúrnak , majd levágják a végtagjaimat. Ezen még akkor is vitatkoztak amikor mentünk ki a fűzfához. Egyesek azon a véleményen voltak , hogy jobb ha előbb megcsonkítanak , mert akkor többet szenvedek. Az istenek pedig azt szeretik ha az áldozat sokáig szenved. Hogy honnan ez a nagy okosság nem tudom. Igen ám , de mire kiértünk megint akadályba ütköztünk. A sátraink megvoltak rendesen , hanem az inkák nem sátorban laktak. És voltak piramisaik. De hogy építsünk legalább egy kicsi piramist? Mars le a partra ami egy kőhajtásnyira volt és jó meredek. El kezdtük a part falát lehúzgálni , csak úgy kézzel , de nem haladtunk. Volt pár gyerek aki kitolta a bicikliét. Nosza ők nyeregbe pattantak , Mentek haza vödrökért és ásókért. A vödör azért kellett hogy a vizet fel tudjuk hordani, tudni illik a sár jobban tapad mint a föld. Kora délutánra már jó nagy darabon leszedtük a partoldalt. Lett egy kis piramisunk , meg egy nagy luk a partoldalban. Aznap úgy esett hogy nem mentünk haza ebédelni , mert Muci néni bement Kisvárdára. Hoztunk magunkkal szendvicset Gyula bá délelőtt ránk nézett, de a többi gyerekek szülei is fel fel bukkantak. Ez így volt minden nap. Mindíg tudták a szülők merre vagyunk. Látták hogy minden rendben, sározunk, de ez gyerekeknél természetes.

Az volt a szerencsénk hogy a partoldal akkor omlott le amikor nem volt ott egyikünk se. Mikor az szülők vagy Gyula bá viziteltek nagyon a munka elején jártunk így nem vették észre milyen veszélyes üreget ásunk a falba.

Na ezt is megúsztuk. Szerintem a mai napig nem tuja senki , hogy azt a részt mi omlasztottuk be. Már minden készen állt az áldozatra. Mivel oltárunk nem volt ezért csak a sima földre feküdtem le. A főpap aki az áldozatot bemutatja természetesen Gyula volt. a segédje egy osztálytársa. Fekszek , és Gyula el kezdett hadoválni. Mivel fogalma sem volt mit kellene mondani, valami olyasmit kezdett szavalni ( értsd szó szerint , úgy szavalta mintha verset szavalna) ? A szent istenek haragától megoltalmazni a falut feláldozám e szűzet aki királynői sarjként méltó eledele az istenek haragjának.....Na már most szavalta mindezt sárosan szakadt rövidgatyában aminek az egyik szára össze volt kötve a combján, hogy ne libegjen a lába közt, félmeztelenül, úgy hogy az arcán ünnepi komolyság tükröződött. Teljesen beleélte magát a szerepébe. Felém tartott egy vesszőt az volt a kard amivel le kell hogy sújtson. Megbeszéltük ha suhint nekem akkor sikoltozni kell. Aztán ha levágja a fejem akkor fel kell akasztani a szemem.Szóval már az elején pukkadoztam a röhögéstől. De Gyula a mély átélés alatt nem vett észre semmit. Gondolj bele. Ott térdel felettem , alulról látom az arcát, és a mámor a szemében, tedd hozzá azt a képet amit lefestettem hogy nézett ki, ráadásul a haja a sártól felfele állt..., na az a lényeg mikor lesújtott belőlem nem a sikoly tört ki hanem a röhögés.Egy pillanatra kiesett a szerepből, és rámszólt. Ne vihogj Ági hanem visíts! De akkor már fetrengtem a röhögéstől, és mivel a nevetés ragadós 5 perc múlva mindenki fetrengett. Nem tudtam megszólalni csak mutogattam amikor a többiek kérdezték mit nevetek aztán ők is összerakták amit látnak.:-) ( Itt emlitem meg hogy amikor vártam az első gyermekemet Gyulus természetesen a legjobb kollégáját ajánlotta. Természetesen személyesen akart bemutatni neki. Ott ültünk az orvosi szobában, és amikor bejött az én leendő nőgyógyászom Gyulus kezet fogott vele. A szem,üvegét pedig feltolta a feje tetejére. Felém fordultak mind ketten és akkor beugrott a gyerekkori kép, mert most is égnek állt a haja a homlokán. A leendő nőgyógyászom csak annyit látott hogy a kismama fulladozik , majd rázkódik és akkora röhejben tör ki , hogy zeng a szoba. Gyulus meg ott áll bambán nyitott szájjal , mert épp bemutatni készült, én meg görnyedek a röhögéstől , a másik orvos tétován mosolyog. Gyulus nagy nehezen megszólal. Most meg mi bajod? Nagy nehezen kinyögtem , hogy beugrott ahogy inka papként nézett ki..... Na Gyulussal mire kiröhögtük magunkat addigra az én leendő orvosom szent meggyőződése volt , hogy nem vagyunk százasok. Mikor lecsillapodtunk úgy ahogy fel fel vihogva elmeséltük neki az esetet. Hááát ő is kinevette magát rendesen, bár nem sokat érthetett belőle. Minden esetre a világ egyik legjobb nőgyógyászával áldott meg az ég aki mind három gyermekemet a világra segítette. )

Szóval Gyulus mint inka pap felsült. De nem vette a szívére.

Érdekel a folytatás is? :-)

De nem csak indiánok voltunk , hanem katonák is. Az egyik csapat a szovjet a másik a német. Én pedig hírszerző. Az sose derült ki legalábbis számomra hogy kinek az oldalán vagyok , mert mindkét csapatnak szereztem hírt. Igen ám , de nem volt egyenruhánk. Anélkül meg nem katona az ember lánya , fia. Kitalálták , hogy a szovjeteknek füles sapka lesz , a németeknek pedig bili a sisakja. Bili abban az időben szinte minden házban volt. Volt olyan gyerek aki lefűrészelte a fülét. Ki kellett tömni rongyokkal , mert nagy volt a fejünkre, de két nap alatt mindenki szerzett bilit és füles sapkát is. A két sereg a fúzfánál csapott össze. Fa puskával, vagy fa karddal. Nekem a bili mindig ráesett az orromra, mert akár hogy tettem bele a rongyokat mindig elcsúszott, vagy kilógott. De Muci néni segített rajtunk. Horgolt mindannyiunknak akkora hálót ami a bilibe illett és abba tettük a rongyokat , a hálót pedig a bilibe, az egészet a fejünkre. Na így már tökéletes volt. Mert hogy néz ki egy német katona akinek a sisakjából nadrág szár, vagy egyéb ruhadarab lóg? Ebben a háborúban már komoly vizesárkot, illetve olyan állásokat ( vagy minek hívják) kellett ásni ami takarta a katonákat az ellenséges golyózáportól. Sikerült is felásni, túrni azt a partszakaszt ahol a legtöbb horgász volt. Olyan árokrendszerünk volt, hogy egy vakond megirigyelhette volna. Mondjuk azt már nem irigyelte amikor az egyik pajtásunk akkorát hasalt, és bukott bele fejjel az árokba hogy kificamodott a válla. A harc hevében bármi megtörténhet. Már - már a két sereg egymásnak rontott, hatalmas volt az ordítás, mert a fiúk szerint így támadnak a katonák amikor nekem feltünt hogy a gyerek nem mászik ki. Sőt a feje se látszik . Odakúsztam , mert ugye nem lehet felállva szaladni ha golyók röpködnek körülöttem. Látom hogy a gyerek nyaka félrebillenve, és szinte az egész testsúlya a fél vállán és nyakán. De nem mozdult. Én is elkezdtem kiabálni, szaladtam Gyulához. Ő előbb leteremtett hogy a kémek nem vesznek részt a csatában, kellett kis idő mire felfogta miről van szó. Nagy nehezen elhallgattatta a társaságot akik már teljesen elmerültek a csatában. Több sebesült, és halott is feküdt. Ők most kiváncsian emelgették a fejüket hogy mi van. Hát az volt hogy a gyerek azt hiszem akkor volt 8 éves elvesztette az eszméletét. MInt mondtam a partszakasz a horgászoké volt, de most egy se volt ott. Egyrészt mert a halakat elüldöztük a nagy ásással , hangzavarral, másrészt a téeszben akkor aratták a búzát. Egy paraszt ember akkor is ott van az aratásnál ha nemi nincs is földje, és már géppel aratnak. Egyszerűen ott volt a férfiak zöme. Fontoskodó képpel járkáltak , morzsolgatták a kalászokat. Gyula bátyám is ott volt, bár ő tanított de a lelke mélyén paraszt maradt haláláig. Mivel én voltam a hírszerző a feladatom tudatában elkezdtem rohanni a falu felé. Illetve addig amig felnőttbe nem botlom. Dani nyargalt utánam. Bár a legkisebb voltam és lány egyik fiú sem tudott lehagyni futásban. Nagyon meg voltunk ijedve, nekem meggyőződésem volt hogy a gyerek ( azt hiszem Jocónak hívták) meghalt. Már amikor Dani nagy nehezen beért tudta csak utánam kiabálni , hogy a juhok felé menjünk azokat a juhász sose hagyja ott. neki volt helyismerete nekem nem nagyon. Úgy hogy nyargaltunk egymás mellett. Dani is azt mondta hogy meghalt. Negyedóra után érhettünk a nyáj széléhez. Igen ám de hol a juhász. Ennyi birka közt hol találjuk meg. Darázs a puli talált meg minket. Aki mivel nem volt mellette a gazdája nagy ugatás acsarkodás közt beleakaszkodott Dani rövid nadrágjába. Én mindenáron segíteni akartam , ott ugráltam mellettük próbáltam a kutyát leszedni róla. Dani mikor rájött hogy a kutya nem harap csak egy helyben tarja elhallgatott , így tettem én is. Álltunk egymással szemben , a kutya tartotta a nadrág szárát Jött is a juhász nem sokára. Már messziről kiabáltunk neki hogy mi történt. Ő csak annyit látott hogy két halálra vált gyerek azt kiabálja hogy a Jocinak kitört a nyaka, és ott fekszik a vizesárokban. Öreg ember volt már. Segítség sehol. A nagy pusztában egyedül két rémült gyerekkel. Nagy nehezen lenyugtatott bennünket. Darázs mikor meglátta a gazdit elengedte Danit és ráült a farkára. A juhász miután megitatott bennünket , és megnyugtatott hogy a kutya se fog bántani sebesen elindult oda ahova mondtuk. Mielőtt elment a kutyára rászólt, hogy vigyázz rájuk. ettől fogva a kutya bennünket is őrizendő birkának tekintett és nem engedett öt lépésnél tovább menni.

Csak mikor hazakerültünk tudtuk meg hogy mikor mi elszaladtunk mi történt. Először is Joci nem halt meg csak kificamodott a válla és elvesztette az eszméletét. Másodszor az egyik gyerek akinek kinn volt a bringája nyeregbe pattant és csukafejest bukott ugyanabba az árokba biciklistül együtt amelyikben Joci volt, csak a másik végén. Onnan sikeresen bebucskázott a Tiszába, majd a nádas lett a végső állomás. Alig tudták kihúzni. Ott csupa mocsár volt a part. A bicikli nem borult fel hanem elvitte utasát végig az árkon bele a vízbe, onnan át a mocsaras részig. :-) Neki a bal karja tört el. De nem vette észre, csak akkor kezdett gyanús lenni amikor kétszeresére dagadt. Igaz akkor már ott voltak a felnőttek. Másik két gyerek a búzatáblához szaladt. na itt már többen voltak. Egy motorral Gyula bátyám is a tetthelyre száguldott. Másik két felnőtt szintén motorral utána. Mire a juhász odaért már voltak páran felnőttek. Jocit óvatosan kihúzták, a baleset és a kihúzás közt eltelhetett fél óra. Annyira megrettent mindenki, még Gyula is, hogy senkinek eszébe nem jutott kihúzni az ájult gyereket. Ott ücsörögtek körbe halálra vált arccal. na a felnőttek aztán kiszedték a gyereket. Mire a juhász kiért már ott feküdt az apja karjában. Ő volt a másik motoros. Csak egy éjszakát volt kórházban másnap reggel kiengedték. A másik gyerek aki bebiciklizett a Tiszába szintén benn maradt. Mikor reggel ment értük Gyula bá a szülőkkel értük, mert nekik nem volt kocsi, csak annyit kérdeztek ? Hol van a Dombrádi részleg?

Dani és én pedig nem tudtunk semmiről. A kutya úgy örzött minket mint a kincseket. Annyira örültünk amikor a juhász jött vissza motoron mert neki is eszébe jutott , amikor látta hogy a parton minden rendben mi meg ott maradtunk ketten , hogy motoron gyorsabb , és elkérte az egyiket.

Este aztán gondolom minden családban megvolt az ejnye bejnye. Így Gyula bá is eldörögte intelmeit. Azt is erősen sérelmezte hogy Gyula engedte hogy én szaladjak segítségért. De édesapa! Ági fut a leggyorsabban. Replikázott Gyula. na igen erre Gyula bá se tudott mit felelni. Pár napig azért összeszedtük magunkai. nem is mentünk a part felé sem. Másnaptól mikor a két hadi rokkant előkerült a kórházból úgy döntöttünk hogy meglátogatjuk a lábadozókat. Sütött is Muci néném olyan bélest amit azóta sem ettem. De így volt ezzel a többi gyerek is. Akkora tumultus alakult ki a két háznál, hogy a háziak nem győzték a sok finomságot elrakni. Az ételekre visszatérve. Ez is megér pár gondolatot. Akkor még nem volt fagyasztó , azt ettük amit frissen levágtak. Bár Muci néni nem tartott állatokat azért a tyúkhúslevesbe való tyúk előtte való nap mielőtt a fazékba került, még kinn kapirgált sorstársaival. nem ismertük a bolti tészta fogalmát sem. Az asszonyok gyúrtak. A tisztaszoba ágyán abroszra leterítve száradt a tészta. De a csigát is sodorták. Ezt én is segítettem sodorni, mert esős napokon szerettem hallgatni az asszonyok beszélgetéseit. Megismertem ezeken a napokon a falu régi életét. És a mai pletykákat is. A kenyeret már nem háznál sütötték. Minden reggel két vekni kenyérért kellett menni a boltba. Be voltunk osztva igazságosan mikor melyik pár menjen , mert szerettünk kenyérért járni. Egyrészt azért mert mire hazaértünk megettük mind a két vekni meleg kenyér "farát" , másrészt mert egy kis költőpénzt is kaptunk amiből vehettünk valamit. A tejet a szomszéd utcából hordtuk minden másnap. Vittük a csatos üvegeket összesen négyet az négy liter tejet jelentett. hajnalban fejték meg a teheneket. Az volt a tej. Azokon a nyarakon nőttem a legtöbbet. :-) dagasztani is dagasztott muci néni minden szombaton. Akkor készültek a sütemények. Bélesek , tekercsek , piskóták. Ennek ki kellett tartani vasárnap is. Sütött is mindig annyit hogy kitartson. Sose felejtem el a tejfölös csírkét, nokedlivel, vagy a mákos bobájkát, vagy az egészben megsütött csülköket , krumplival. de volt olyan hogy este szalonna sütés , vagy bográcsolás volt. Akkor összejöttek az ismerősök. Legközelebbi alkalomkor mi mentünk egy másik családhoz. Ja és a gyümölcsök! Azt egyenesen a fáról szedtük. Igaz nem mindig a gazda tudtával , de legtöbbször a gazda gyereke , unokája tudtával. Volt egy hatalmas dinnyeföld. A gazdának az unokája , volt a csapatban. na mármost ugye mi jó párat meglékeltünk mig találtunk érettet. Akkoriban minden fiú kis bicskával járt. Hogy miért nem tudom. Pár nap múlva az öreg gazda megunta, szólt a fiának az unokának , na és Gyula bának. Mivel ezek a dinnyék eladásra kerültek igen nagy kár esett mert volt olyan ami nem volt megérve, de mi megvágtuk , vagy véletlenül kihúztuk tövestől. Ugye aki lop annak sietni kell. A három felnőtt kiokoskodta , hogy legjobb lesz ha az öreg megjelöli nekünk azokat a dinnyéket amiket leszedhetünk. Így is volt minden napra két három dinnye volt megjelölve, úgy hogy a héjába, csíkot vésett az öreg. rendes volt igyekezett egymáshoz közel jelölni , hogy megtaláljuk mindet.

de a háborúsdi ezzel nem ért véget. Pár nap múlva újra kezdődött a régi helyen. ma sem értem mit szeretnek ebben a fiúk? Kijavítottuk az árkokat, és a biciklit megtiltottuk a fronton használni. Ja és volt még két újítás. Lett két szovjet messzelátónk, amiket a kéz csapat kapott meg, és álcázás képpen a biliket körbekötöttük madzaggal. Az alá pedig ágakat és leveleket, madártollakat tűztünk , hogy beleolvadjunk a környezetbe. Az enyém volt a legszebb , mert én Muci néni muskátlijával díszitettem körbe. Nem nagyon díjazta..