Jókai Mór: Az aranyembernek olyan tartalmát, ami elég részletes és mindenki nem azt írja, honnan tudnám leírni?

A Vaskapu

A Vaskapunak - mely a román-szerb-török határon található - kétezer éves a története. Van, ahol tündérvilág várja a kalandor utazót, máshol fenséges sziklafalak között hullámzik a szűk ágakra bomló folyam. Ez a vidék a Dunán a hajókra nézve a legveszedelmesebb hely. Ezért az itt járó hajósok, errefelé dolgozó halászok babonásan tisztelik. Szépsége még Szent Péter sírja (Gropa lui Petro), különlegessége a tenger vendégeit kelepcébe csaló vizafogók sora, halálhozó, kitartó hetes vihara: a bóra.

A Szent Borbála és utasai

Akkoriban gőzhajók még nem lévén Galactól a Majna-csatornáig kilencezer ló vontatta folyásiránnyal szemben a hajókat, bár a török Dunán vitorlákat is használták, a sócsempészek meg evezőkkel dolgoztak. A szigorú határőrizet rájuk is felügyelt, meg a járványok megelőzését is szolgálta, legfőképpen a pestisét.

Szent Mihály napján az ogradinai őrállomás káplárja hajótülkölésre lesz figyelmes. Egy tíz-tizenkétezer mérős tölgyfa hajó halad a folyó felfelé. Az a kürtölés a lóhajcsárok vezetőjének szól, hogy a sziklacsatornában biztonságosan haladhasson előre a vízi jármű. A Szent Borbála dacolva a sötétséggel és a rettenetes viharral halad Magyarország felé. A hajó kormányosa: Fabula János, a harminc év körüli hajóbiztos: Timár Mihály. A nehéz tölgyfa hajóhoz van kapcsolva a dereglye, abban hat hajóslegény ül, akik a vontatón kívül segítik a hajót haladását. A fedélzeten tartózkodik még az egészségügyi felügyelő, a „tisztító” és a hajóteher (tízezer mérő tiszta búza) tulajdonosa, az ötvenéves görög kereskedő: Trikalisz Euthym, valamint ennek tizenhárom év körüli lánya: Timéa. A Szent Borbála Brazovics Athanáz, komáromi kereskedő tulajdona. Hirtelen egy dunai malom - melyet a nagy vihar szakított le a láncáról - jön a hajóval szembe a sebes árban. Timár Mihály leugrik az evező legények közé a dereglyébe, s megpróbálja elhárítani a villámgyorsan közeledő veszedelmet.

A fehér macska

A hajóbiztos egy bátor fogással eltéríti a malmot, az „özönvízi szörnyeteget”, mely félelmetes sebességgel közeledett a hajó felé. A malom tetején, a zsindelytetőn egy fehér macska ült, s amikor a faalkotmány egy szirthez csapódik, majd egy óriási örvénytölcsér a mélybe rántja, a cica is eltűnik. Timéa ettől a pillanattól kezdve kerüli Timár Mihályt, haragszik rá a kis állat pusztulásáért.

A salto mortale egy mammuttól

Ám a Szent Borbálát ért megpróbáltatásoknak még koránt sincs vége. Egy huszonnégy evezős török ágyúnaszád, a Szaloniki követi őket. A Perigrada sziklaszigetet két ágban folyja körül a Duna. Itt Timár vakmerő manőverre szánja rá magát, hogy lerázza a török hadihajót. A szorosban egy veszélyes folyosón átkel - elsősorban a saját életét kockáztatva - a Duna közlekedésre inkább használt szerb ágáról a románra, mely nem más, mint egy keskeny sziklaárok. Amint épségben megérkeznek a túlpartra, Timár elkezdi toborozni az új hajóvontatókat. A török hajónagy a partőröktől tudakozódik a Szent Borbála sorsa után, majd arra a végeredményre jut, hogy az általa üldözött hajó elsüllyedt, elnyelte az örvény.

A szigorú vizsgálat

„Két veszedelmét már kikerülte a Szent Borbála, a Vaskapu szikláit s a török ágyúnaszádot; még kettő hátravolt: az egyik a bóra, a másik az orsovai vesztegzár.”

– Részlet a regényből (pdf-változat 19. oldal)[5]

A hajó folytatja útját, az utasok egy zivatart átvészelve szerencsésen megérkeznek Orsovára, ahol egy vámfelügyelő és két pénzügyőr ellenőrzi a hajó papírjait, átvizsgálja a rakományt, kikérdezi a tiszteket. A „tisztító” bizonyítja, hogy a hajó tiszta, nem érintkezett keleten semmilyen pestises tárggyal. Némi megvesztegetés után a hivatalos emberek is minden rendben találnak. A vámfelügyelő egy levél átadására kéri Komáromban Timárt, a címzett Kacsuka úr.

A „Senki” szigete

A Veterani-barlanghoz érve Timár elmeséli Timéának a száznegyven évvel ezelőtt itt történteket, amikor háromszáz magyar katona öt ágyúval egy egész török sereg ellen harcolt, s negyven napig védte magát. Negyven éve meg, a keresztények ugyanezt a barlangot véres harcban tartották meg a törökök ellen. Az oszmánok kétezer embernél is többet vesztettek a sziklák alatt. Timéa a galambóci vár történetére - Rozgonyi Cecília és Zsigmond király sorsára, a magyarok romlására - már nem is volt kíváncsi, ismét kerülni kezdte a hajóbiztost. Három nap telt el míg a hajó eljutott oda, ahol a Morava a Dunába ömlik. Itt három vár őrzi a tájat és a véres múltat: Szendrő, Kulics, Ráma. A hátralévő úton a hajó ellenszélbe kerül, nem segít sem evezés, sem vontatás, egy ideig nem tudnak továbbhaladni. Lehorgonyoznak egy új, a Duna alkotta szigetnél, melynek még a legutóbb készült térképeken sincs nyoma. Timár elindul, hogy felderítse a szigetet, mert elfogyott az élelmiszerkészletük. Nagy meglepetésére szinte magát a paradicsomot találja meg rajta.

Almira és Narcissza

Timár egy rejtett tanyát fedez fel, és ott találkozik a sziget harmincas éveinek közepén járó úrnőjével, Teréza asszonnyal, annak szépséges lányával, Noémivel, valamint a két hűséges állattal: Almirával, a nagy, izmos fekete newfoundlandi kutyával és Narcisszával, a kis fehér cicával.

Timár Mihályt - frissen készült pattogatott kukoricával és meggyborral - fogadja Teréza. A hajóbiztos élelmet szeretne vásárolni három napra az emberinek és az utasainak. Az asszony kecskegödölyét, málélisztet, sajtot és gyümölcsöt kínál fel az éhezőknek, de nem pénzért. Timár búzával és sóval fog fizetni, majd azt kéri, hogy ezen az éjszakán - mivel az utasai számára a viharos folyón nehéz a pihenés - itt aludhassanak a barátságos kunyhóban, ebbe Teréza bele is egyezik. A hajóhoz visszavezető úton Timár meglát két mocsári szalonkát, a puskájával rálő a madarakra, mire Almira a férfit azonnal a földre rántja, s nem engedi felkelni, Mihály csak Teréza szavára szabadulhat ki. Egy óra múlva a nagyobbik csónak kiköt a sziget partján az új vendégekkel. Lezajlik a cserevásár, majd Teréza malacpörkölttel bőségesen megvendégeli alkalmi üzletfeleit. A két lány percek alatt összebarátkozik...

„Timéa ugyan nem értett magyarul, Noémi pedig nem értett görögül; hanem ott volt kettőjök között Narcissza; az értett magyarul is, görögül is.”

– Részlet a regényből (pdf-változat 35. oldal)[5]

...bár a cica - régi gazdája iránti hűtlensége - galibát okoz. Később egy váratlan vendég lép a szigetre, akit Almira hosszan, mély, dörmögő hangon üvöltve ugat.

Az éj hangjai

A szigetre érkező új vendég Krisztyán Tódor, aki lovagnak és kapitánynak nevezi magát, bizalmasan bánik Noémivel (jegyesének tekinti), bár az nem kedveli, húzódozik tőle. A csinos, 25 éves fiatalember, akiről hamar kiderül - Timár számra is -, megbízhatatlan, pénzéhes ember. Most is azért jött, hogy kisajtoljon valamit Terézából. Timár a padláson aludni készül, amikor akaratlanul is kihallgatja az alatta lévő szobában tartózkodók beszélgetését. Tódor követelőzően és fenyegetőlen lép fel a háziasszonnyal szemben, aranyat akar, de csak a Timéa által Noéminak ajándékozott karperecet kaparintja meg. Az éjszaka Mihálynak nem jön álom a szemére, kimegy az udvarra, itt találkozik Terézával, aki elmondja, hogyan került a lányával erre a szigetre.

A szigetlakók története

Az asszony megosztja Timárral családja tragikus történetét. 12 évves korábban Pancsován laktak városi hivatalnok férjével, akit Bellovárynak hívtak, s kinek jó barátja volt Krisztyán Maxim, Tódor apja. A férfiak megegyeztek, hogy gyermekeiket egyszer majd összeházasítják. Krisztyán kereskedő volt, rendszeres megrendelője pedig az a Brazovics Athanáz, aki most Timár munkaadója. Teréza férje rendszeresen kezességet vállalt Krisztyán üzleteire, aki azonban egyszer - 1816-ban - megszorult, s a vagyonával elszökött Törökországba, így a tartozást a kezesektől hajtották be, földönfutóvá téve ezzel sok embert. Teréza férje öngyilkos lett, az asszony pedig Noémivel és Almirával átszökött erre a szigetre, s itt kezdett új életet. Minden, ami itt található, az ő kettőjük keze munkájának a gyümölcse. A kis szigetet ötven év alatt alkotta a folyam az Osztrova-sziget melletti nádasban, ez a sziget senkié. „A Duna építette - senkinek. Semmi kormánynak sincs még róla tudomása; egyik országnak sincs még joga azt a maga területéhez számítani.” Teréza Krisztyán Tódor fertelmes múltjáról is beszámol, elárulja Timárnak, fél a férfitől, mert az azzal zsarolja, hogy feljelenti őket egyszerre az osztrák és a török kormánynál, hogy a Duna közepén támadt egy új terület, melynek tulajdonjoga az eddigi békekötésekben nincs jelezve. Mi lesz, ha el kell hagyniuk ezt az édent, ismét földönfutó nyomorulttá válnak?

Ali Csorbadzsi

Másnap este a hajón Trikalisz Euthym - miután mérget vett be - azonnal Timárhoz siet. Felfedi előtte, hogy őt valójában Ali Csorbadzsinak hívják, és korábban Törökországban Kandia kormányzója, majd Sztambulban kincstárnok volt. Bizalmas forrásból nemrég megtudta, hogy meg akarják ölni, a vagyonát pedig el akarják kobozni. Ő búzát vásárolt a pénzén, majd Timéával hajóra szállt, s igyekezett, hogy eljusson Brazovics Athanázhoz, aki megboldogult görög felesége révén a rokona. Azonban, mivel Krisztyán Tódor (akit Csorbadzsi már régről ismer, s tudja, hogy török kém) meglátta, most újból a nyomára bukkantak. Azért hajtotta végre az öngyilkosságot, hogy megmentse a lánya számára a vagyonát. Arra kéri a hajóbiztost, hogy hajós szokás szerint temettesse el oda, ahol legmélyebb a Duna. Ezer aranyat ad át a férfinek - egy igazolólevél kíséretében -, végül megbízza Timárt, hogy juttassa el Timéát Komáromba Brazovicshoz. Csorbadzsi a veres félholdról akar még valamit mondani, de a görcs örökre becsukja ajkait, rövid kínlódás után meghal.

Az élő alabástrom

Az éjszaka árnyai komisz, gyilkos ötleteket villantanak fel Timár előtt, de ő ellenáll a kísértéseknek. A percekkel korábban meghalt Ali Csorbadzsi - aki álomport adott a lányának - utasításainak megfelelően feléleszti az alvó Timéát. Egy üvegcsében lévő illékony szesszel elkezdi az alvó homlokát, halántékát és szívtájékát bedörzsölni. Az alélt lány teste félelmetesen szép és hideg, mint az alabástrom. Miután a nő feléled, megtudja Timártól, hogy az édesapja meghalt. A hajóbiztos gyorsan feketekávét főz, és erőszakkal megitatja a lánnyal, aki ettől végre valóban magához tér.

A hajóstemetés

A hajóbiztos közli a kormányosával, hogy halott van a hajón. Hogy megadhassák Trikalisz Euthymnak a végtisztességet, ezért egy közeli falunál, Pleszkovácon kötnek ki. De mivel az elhunyt nem gyónt meg, az esperes nem engedi, hogy a parton földeljék el. Timár kérésére a pap kiad egy bizonyítványt a temetés megtagadásról. A babonás parasztok ráadásul bizalmatlanok, így felküldenek négy markos helyi lakost a Szent Borbálára, hogy ellenőrizzék a hajósokat, elhagyják-e - a holttesttel együtt - békében a vidéket. Timár többször ellenőrzi az önkívületben hánykolódó, lázas Timéa állapotát. Később, amikor a személyzet alszik, a szerb legények a koporsót a Dunába vetik. Mihály az esetről felvetet a tettesekkel egy jegyzőkönyvet, melyben azok elismerik, „hogy ők a meghalt Trikalisz Euthymot éjjel, mikor a hajósszemélyzet aludt, annak tudta és hozzájárulása nélkül, a jégesőtől féltükben, a Dunába vetették.” Így teljesült a megholt utasítása, aki azt kérte, hogy a Dunába dobják, nehogy rátaláljanak.

A nevetni való tréfa

Másnap reggelre Timéa már teljesen egészségesnek érzi magát, ekkor Mihály elmondja neki, hogy mi történt a korábbiakban, amikor a lány nem volt magánál. Pancsovához érve osztrák ellenőrök szállnak a hajóra, a kapitányuk a török szökevényekről kérdezősködik. Mivel azonban Timár érvényes végrendelettel, esperesi igazolással, jegyzőkönyvvel igazolja magát, és a holttest sem lelhető fel, ezért Timéa örökségét - bár átlát a szitán - nem kobozhatja el. Szerinte Timár igazi „arany ember”, nélküle a kisasszony nagy bajban lenne.

A Szent Borbála végzete

A hajóút az alföldi magyar rónán unalmassá válik, az október végi derült őszi idő átcsap esősbe. A Szent Borbála már majdnem eléri célját, amikor azonban szörnyű baj történik. A hajó tőkére - víz alatt úszó lappangó fatuskóra - fut, s elsüllyed. A legénység dereglyén menekül, Timár biztonságba helyezi a hajóokmányokat és a hajópénztárt, majd kimenti Timéát, végül - visszatérvén az elmerülni készülő hajóhoz - a víz alól a lány ezer aranyat tartalmazó ládikóját. Fabulya kormányos véleménye az esetről: „No biztos úr, […] már háromszor ázott el ezekért az összenőtt szemöldökökért!”