Segitenél elemezni? Tömörkény istván:Megy a hajó lefelé (részlet) Szerintetek itt mi a fontos?

- Huja!

Leteszik a csáklyát, abbahagyják az evezést. Megy már a hajó lefelé, és nincsen semmi gondja, mert ezidőtájban a gőzösök se szaladgálnak, mind a víz az övé egész a faluig. Szelíden úsznak el a város alatt. A házak a parton ködbe vesznek, amin tompán zúg át a toronyórák ütése.

- Mögéhöztem - mondja Szélpál, és átadván Tóth Savanya Énoknak a lapátot, belép maga is most a gyékénysátor alá. A többiek már eszegetnek, özvegy Halál Ferencné kivételével, aki fehér kendőjét egy söröshordóra terítvén, azon helyet foglalt, és igen csöndben van. Csak az ajkai motyogásából látszik, hogy folytatja az imádkozást, amit a templomban elhagyott. Egy más asszony (nem tudni még a nevét, mert uraság cselédje volt eddig, s nemrég költözött a faluba) apró almákat hámoz és eszi, a héját a köténye zsebébe rakja el. Kell az, mert a kályhára téve igen jó szagot terjeszt az almahaj. A Kata menyecske, a rosszcsont, egy halom hasábfára ült, csak éppen hogy szemben legyen egy fiatal legénnyel, aki zavartan pödri ütköző bajuszát, mert Kata a lábait egymásra tette, s igen formás bokákat mutat az új papucsban. Két ember leghátul ócska kártyával máriásozik.

- Kendnél van a makk csikó? - mondja az egyik.

Amaz egyenkint végig tekinti az öt kártyáját, és rázza a fejét.

- Nincs. Miért?

- Mert akkor eldobnám a makk fölsőt.

- Sose dobja kend! Majd möggyün a párja.

Aminthogy meg is jött a húzásnál a makk király. A csikó meg a felső húszat számít ebben a furfangos játékban. A szomszéd zsákból ki is vesz két krumplit a szerencsés ember, és leteszi maga mellé. Miután minden krumpli tízet jelent, két krumpli húszat. Így egyszerűsödnek a számadások.

Szélpál a tarisznyát keresi elő. Abban barna kenyér van, továbbá oldalas. Egy bádogban só és paprika összekeverve. A zsebből bicskát vesz ki, és szel a kenyérből, oly módon tartván azt, hogy ami morzsája van, a tarisznyába hulljon. Szűk világ van ám most, és takarékosnak kell lenni. Abból még kenyeres-gombócot csinál a gyerekeknek az asszony.

Így vannak csendben, mindenik a maga ebédjével. A komoly Szélpál hamar végez az étellel, és a sátorból szótalan nyújtja ki a korsót Tóth Savanyának, hogy merítse meg. (Mert a hajóban mindig a saját italán utazik az ember.)

Miután ivott, még egy kis falatot vág a kenyérből. Azután visszarak a tarisznyába mindent, a sósbádogot is becsukja, a bicskát pedig a mellényzsebébe teszi. Halálné bevégezte az imádságot, és mert eszébe jut, hogy otthon elfelejtett olajat tölteni a Mária-kép mécsébe, fölsóhajt:

- Jaj, de soká löszünk otthon...

- Nono - biztatja Szélpál. - Oszlik már a köd egy kicsit arra fölfelé.

Nyilvánvaló, hogy a köd, amely a töltések között a víz tetején legel, nem magától oszlik, hanem a szél fújja. Nem is telik bele sok idő, utolérte a hajót a felszél, és belátogat a sátor alá.

- Hát ne kártyázzatok már - mondja a kormányos -, hanem húzzátok föl a gyékényt.

A máriásos emberek leteszik az ördög zsíros bibliáját, és kimennek az orrba. Széles, vastagra fonott gyékény hever a vitorlarúd alján, azt kell felhúzni. Nem nagy munka, hamar megvan, és amint az alsó végeit lekötnék az oldalakhoz, egyszerre belekap a szél, megduzzasztja, és viszi sebesen a hajót. Egyik ember odakint félhangon nótába kezd:

Fújja a szél, fújja

Fújdogálja, lengeti,

Mire neveli föl

Jó anya az gyermekit...