Kádár korszakról vannak személyes élményeitek? Esetleg 1956-ról?

Foglalkoztatottság:

A teljes foglalkoztatottság elvéből nem engedtek. Így mindenkinek volt munkája, de nagyon sokan fölöslegesek voltak valójában. A mezőgazdaságban foglalkozók száma jelentősen csökkent, de már nem is az iparba vándoroltak el a munkások tömegesen, hanem a harmadik szektorba. Így a szolgáltató ágazatokban (szolgáltatás, kereskedelem, egészségügy, kultúra, oktatás, közigazgatás) jelentősen nőtt a dolgozók aránya. Ezzel párhuzamosan folyamatosan nőtt a szellemi dolgozók és csökkent a fizikai dolgozók aránya. A Kádár-korszakban jelentősen csökkent a szegénység, már nem milliós, „csak” százezres tömegekre volt jellemző. Megszűnt a napi nélkülözés, és a jövedelmi viszonyok kiegyenlítődtek, nagyjából mindenki ugyanannyit keresett.

Technika, életszínvonal:

Az elektromos kommunikáció gyorsan terjedt, megjelent a tv ( Magyar televízió-1957), rádió és különböző háztartási eszközök. Ezzel szemben elhanyagolták az úthálózat fejlesztését, sok faluban még a víz sem volt bekötve. Az életszínvonal növekedett, de ezt a társadalom nagy része megszenvedte, az emberek jelentős része önkizsákmányoló munkát végzett az ún. második gazdaságban (a kisiparban és kereskedelemben mellékállásban végzett munka)

Lakosság:

Nagy különbségek vannak falu és város között. A falvakban lakók nagy része a mezőgazdaságban dolgozik, míg a városokban inkább munkások élnek. Megkezdődött a vidék polgárosodása, és folytatódott az urbanizáció (a lakosság városba költözése), elsősorban nem a főváros, hanem a vidéki nagyvárosok (Miskolc, Győr) lélekszáma nőtt dinamikusan. Az 50-es évekre lényegében befejeződött az ország villamosítása, megjelenik a központi fűtés, a csatornázás megkezdődött.

Élettartam

1960 és 1980 között a várható élettartam ismét csökkent, különösen a középkorú férfiak halálozási arányai romlottak. Nőt a deviáns jelenségek száma: az öngyilkosságok – korábban is nagyon magas, a világ élvonalába tartozó – aránya 1950 és1970 között duplájára nőtt. Az alkoholisták száma folyamatosan emelkedett, becslések szerint az korszak végére több mint félmillióan szenvedtek ebben a betegségben.

Oktatás

A hetvenes években az alapfokú oktatásban áttörés következett be: a felnőtt népesség többsége elvégezte legalább az általános iskola nyolc osztályát. Az egyetemi ill. főiskolai képzésben részesülők száma viszont az európai sereghajtók közé kerültünk (nem csak a nyugati, de a szocialista országok nagy része is lehagyott minket ezen a területen). A nyolcvanas években a felvételizőknek csak 35-40%-át vették fel valamilyen egyetemre vagy főiskolára.

Család

A korszakban a családok élete jelentősen megváltozott: nőtt a válások száma, 1950 és 1988 mintegy duplájára. Ennek ellenére az első házasságkötések időpontja korábbra került, és a felnőtt lakosság nagyobb része élt házasságban, mint a két világháború között. A gyerekszám folyamatosan csökkent, ugyanakkor csökkent azon nők aránya, akinek nem született gyermeke. Az egy-két gyermekes családok váltak jellemzővé. Az állam szociálpolitikai intézkedéseinek következtében nőtt az óvodai férőhelyek száma – 1960-ban a megfelelő korú gyermekek alig harmada járt óvodába, a nyolcvanas években már majdnem mindegyikük. 1967-ben bevezették a gyermekgondozási segélyt (GYES), mely kis mértékben, de lassította a születések csökkenését. Egy átlagos magyar családnak a szocializmus éveiben több éves várakozás, gyűjtögetés kellett ahhoz, hogy autóhoz jussanak. Legtöbbeknek a keletnémet gyártmányú Trabantra, Wartburgra tellett. Megindultak a lakásépítési programok, melynek következtében rengeteg lakótelep, panellakás épült. A városi lakásépítések nem tartottak lépést a városi munkahelyek számának gyarapodásával, ezért tömegek kényszerültek arra, hogy lakóhelyük és munkahelyük között naponta igázzanak. Általánosan elterjedt a nyaralás szokása, és bővült a külföldi utazások lehetősége.

Szabadidő és sport

Jelentősen megváltozott a szabadidő eltöltésének a módja is. Az életmód, a társadalom változásai új szórakozási formák kialakulását eredményezték, melyek sokszor generációs keretek között érvényesültek. A közösségi szabadidős tevékenységek jelentőssége visszaszorult, az emberek mind nagyobb mértékben egyedül, vagy szűk családi és baráti körben kapcsolódtak ki. A sport elvesztette azt a kiemelt támogatottságát, amelyet az 1950-es években élvezett. Az 1952-es Helsinki olimpián elért teljesítményét a későbbiekben meg sem közelítette a magyar csapat. A tömegsport fejlődése visszamaradt, az emberek többsége semmilyen sportot nem űzött. A táplálkozási szokások és a kevés mozgás is szerepet játszottak abban, hogy 1986-ban a magyarországi felnőttek 60%-a túlsúlyosnak számított.

Fogyasztói kultúra

A magyar társadalomra a hatvanas évektől nagy hatást gyakorolt a nyugati fogyasztói kultúra. A farmer, a miniszoknya, a rockzene, a fiúk hosszú hajviselete kezdetben erős rosszallást váltott ki a társadalom többségéből. Ezek az ellenérzések csak lassan, a 70-es évektől kezdtek oldódni. Az áhított fogyasztói javak egy részét megpróbálta a hazai ipar helyettesíteni. Sokáig csak Magyarországon gyártottak farmernadrágot, a Trapper farmert. A nehezen beszerezhető nyugati termékek – orkánkabát, nejlonharisnya, farmer, rágógumi, lemezek, kazetták, kvarcórák, zsebszámológépek – jelentős része a csempészet révén kerültek „forgalomba”. A rendszer keretein belül szabaddá vált a sajtó és a könyvkiadás. A híres három T (tiltás, tűrés és támogatás) körülményei között nőtt a művészetek mozgástere is.

Étkezés

A háború utáni élelmiszerhiány már nem jellemző országunkra, javulnak az életkörülmények. Nagy mennyiségben megjelenik a hús és tejtermék, ezzel szemben visszaszorul a burgonya és tésztafélék aránya. Az alkoholfogyasztás is megnő. Megjelennek a gáz- és villanytűzhelyek, a hűtők és mélyhűtők.

Vallás

A „marxista-leninista” ideológia meghatározta a tömegtájékoztatást, az oktatás és a művelődést, szabályozta az állami életet. Az emberek jelentős részére azonban továbbra is a korábbról örökölt értékek hatottak. A vallásnak a párt ideológiája szerint fokozatosan el kellett volna halnia. Amikor azonban a hetvenes években ismét vizsgálni lehetett az emberek vallásosságát, az eredmények meglepték a pártvezetést: a népesség mintegy fele, a nyolcvanas években pedig már több mint a fele vallotta magát vallásosnak. Ugyanakkor az egyházak befolyása a mindennapi életre csökkent: bár az esküvők, keresztelők és temetések nagy része egyházi keretek között zajlott, a Kádár-korszak végén a lakosság valamivel több, mint tizede járt csak templomba vagy imádkozott legalább hetente.