Hársfaágat csendes árnyán vers elemzése?

[link]

Korai középkori költő. Életöröm, a természet szépsége

Könnyű, boldog hangulatot áraszt.

Arról szól, hogy az ember is a természet része, együtt virul a természettel. A hársfa, a kellems árnyékot adó ágak, a fű, a madár, mind a viruló tavasz jelei.

És ott a fiatal pár, az ő lelkükben a szerelem virul. Mivel a költő fejének lenyomata keletkezik a fűben, nyílvánvaló, hogy ott feküdt. Habár nem mondja ki, hogy mit csináltak, de sejteni engedi.

Szerelmük titkos volt, boldog, talán felelőtlen is.

1) Cím: A cím egy természeti képpel kezdődik (Hársfaágak csendes árnyán). A réshangok (s, h, f) könnyedsége, a mély hangrendű magánhangzók túlsúlya (a, á), a jelző ("csendes") kellemes benyomást keltenek a befogadóban.

2) Szerkezet: A vers 4 strófára osztható. Vogelweide az egész verset egy konkrét helyszín köré építette. Ez a helyszín a közvetlen környezet, egy rét, mely szerelmi találkahelyként jelenik meg a versben. Az egész találkozást múlt időben írja le, minden strófában csak múlt idejű igéket találunk, vagyis Vogelweide visszaemlékezéséről lehet szó.

1. strófa: Természeti képekben gazdag. A növény- és állatvilág, a flora ("gyeppárna", "virág", "fű") és a fauna ("csalogány") együtt alkotja ezt a természetet. Az utolsó előtti sorban minden strófában visszatérő indulatszó ("Ejhajahujj") némi pajzánságra utal.

2. strófa: A konkrét találka ebben a versszakban jelenik meg. A strófa teljes megszerkesztettségében finom erotikát hordoz magában ("pirul", "izgatottan"), melyet az önigazolás fokoz ("megcsókolt-e? Meg biz ám").

3. strófa: Az 1. versszak "pázsit" ágyát és jelenlétük nyomait idézi vissza. Az öröm igéi ("tréfás-kacagva", "nevethet") a beteljesedett boldogság kifejezői. Ez a versszak lényegében az 1. strófa következménye. A "gyeppárnán" meghajolt virágok, fűszálak immár csak nyomok maradtak.

4. strófa: A szerelmi találkozás következményeiről elmélkedik a költő. A feltételes kötőszóval ("ha) kezdett mondat titkokat sejtet. Olyan titkokat, melyeknek nem szabad kiderülnie, mivel szégyent hozhat a nőre vagy saját magára. Az 1. versszak "csalogánya" köszön vissza a vers utolsó soraiban, mint cselekményük tanúja.

Walter von der Vogelweide (1170-1230?), a közép-felnémet irodalom legnagyobb lírikusa az első, aki igazán egyénivé tette a Minnesang sokfelől fonódó szálait. Egyéni hangú költeményeibe beleolvasztotta a népdal,

a hajnali dalok s a vágánsköltészet friss elemeit.

Szerelmi lírájában nem az elérhetetlen úrnő után epekedik, hanem kölcsönös, őszinte szerelemre vágyik.

Verseiben rendszerint a természet a szerelmesek találkozásának színtere, s egyben az érzelem hangulati háttere.

A hársfaágak csendes árnyán… kezdetű helyzetdala ma

is frissnek hat. A közlésre vágyó és mégis

kibeszélhetetlen, titkolt élmény kettőssége, az ujjongó

öröm és ennek természetes rejtegetése a vers lírai

tartalma. A vers kompozíciója is tudatos szerkesztő-

művészetre vall. Az első és az utolsó strófa körbe-

öleli, mintegy elrejti a titkolni kívánt szerelmi

élményt.