Hogyan csináljak érdekes előadást?

Szia!

Megpróbáltam az első fejezetről írni, ez az a fejezet, amit nem szívesen olvasok, mert összeszorul a szívem még most is.

De a kedvedért újból átolvastam, és ezt sikerült összehoznom.

Ha esetleg hosszúnak találod, akkor le tudod rövidíteni.

Üdv. Ági

Na, ügyes vagyok.

Wordben írtam le, és ez lemaradt. :)

A Vérveres alkony című fejezet nagyon lehangoló. Azok a forradalmárok, akiket a könyvben megszerettem, árulás áldozatai lettek és mind meghaltak.

Jókai döbbenetes erővel érzékelteti már az első mondatban a tragédiát.

„ vérvörös felhőkkel borított ég, hömpölygő óceán, izzó láva” mind-mind azt érzékelteti velünk, hogy valami jónak vége szakadt, tragédiába torkollott.

Leverték a bécsi forradalmat. Hol vannak azok a víg kedélyű ifjak, akiket egy gyönyörű, de gonosz lelkű múzsa júdáscsókkal küldött az ütközetbe?

Meghaltak, vagy elfutottak.

A győztesek új haditervüket alkotják, a vesztesek elfutottak, vagy igyekeznek eltűnni, sebeiket eltitkolni.

A vesztes csata után mindenhol elszórt fegyverek. Kinek van rá gondja? Majd a győztes összeszedi.

Az utcák üresek. Vagy mégsem?

Egy magányos alak botorkál elő az égő templom mögül. Fél karjával szuronydöfést takargat, ami talán nem is fáj már, hiszen közel van a menekülés.

A Plankenhorst-hölgyek majd bekötözik, meggyógyítják.

Csak odáig bírja ki valahogy.

De ha mégis meg kell halni, micsoda paradicsomi gyönyör lesz, ha annak a hölgynek a szeméből még egy könnycsepp is hull érte, akit utolsó leheletével is szeret.

Minden ablakból eltűntek a trikolór-zászlók, de – úgy érzi - a Plankenhorst-ház hívogatóan integet felé.

Végre elérte a kaput. De ez a kapu, - a mennyország kapuja - zárva volt.

Hiába zörget, nem nyílik meg.

Az a trikolór zászló sem tudja már enyhíteni kínjait.

Most már új erővel tör rá a fájdalom.

- Mi történt itt? Miért nem nyitnak kaput?

- Én vagyok itt, Goldner.

- Alfonsine, Alfonsine! – sóhajtja kétségbeesetten.

Érzi most már, meg kell halnia, úgy szeretne élni.

Fölfelé néz, csak nézi, nézi a háromszínű zászlót, talán annak árnyékában nyugodt szívvel halhat meg.

De nini, a zászlót valami láthatatlan kéz bevonta!

Mégis itthon vannak, csak az ő számára nincsenek? Hallják nyögését, mégsem nyitnak ajtót.

És ekkor, azt kell látnia, hogy az erkélyről egy másik zászló gördül alá, ugyanaz a zászló, amely ellen harcolt, amely ellen ifjúi szívéből az utolsó csepp vér is kihull.

A félkezű ifjú nem takargatja már többé sebét, minden reménye elszállt.

„…egy névtelen fájdalom kiáltásával felemelve arcát az égre, odacsapja véres tenyerét a ház küszöbéhez, hogy vérjele ott marad annak; azután arccal a kövezetre hull, s ott meghal.”

Az égő templom fénye világít tovább az utcákon.

Nem tudom, át tudja-e küldeni, megpróbálom.

Na, jöjjön a következő!

Az a harmadik!

Kire gondol itt Jókai? A harmadik fivérre, Jenőre, aki az egész bécsi forradalmat úgy élte meg, hogy szinte semmit nem értett a körülötte történt dolgokból.

Alfonsine mint a forradalom nemtője? Ez számára új volt, de nem is foglalkozott vele, mert szeretett hölgye közelében lehetett.

Bár, ez a szeretett hölgy folyamatosan jegyzetelt, ami később a forradalmárok elvesztését okozta.

Jenő ezt nem látta. Ő szerelmes volt, azt hitte, viszontszeretik.

Csak egy valamin aggódott. Mi lesz, ha a győztesek visszatérnek? Mi lesz Alfonsine-nel, aki egyik főszereplője volt a bécsi eseményeknek? Ő nem vette észre, hogy színjáték az egész.

Amikor visszatértek az elmenekült méltóságok, a két Plankenhorst-hölgyet hősként ünnepelték, kiknek nagy szerepük volt a bécsi forradalom leverésében. /. Az osztrákok kémjei voltak/.

Jenő nem értett semmit.

Rideghváry Bencze is megjelent, diadalittasan. Ő Jenőt is szóra méltatta.

„- Szervusz, öcsém! Jó, hogy itt talállak. Igen fontos beszédem lesz veled, amely tensorsodat érdekli. Légy szíves hazamenni, és szállásodon várni reám!”

Miután Jenő tudatta vele, hogy pillanatnyilag itt a szállása, Rideghváry felkereste a hölgyeket. Jenő felment szobájába, ahol nem sokára Alfonsine jelent meg. Eljátszotta Jenőnek a fájdalmas szerelmest, akit el akarnak választani kedvesétől. Jenő elhitte az egész színjátékot. Pedig ez csak arra volt jó, hogy szegény szerelmes fiatalembert még jobban magához láncolja.

Közben pedig Rideghváry és a két Plankenhorst-hölgy a Baradlay-család elvesztésének módjain tanakodott.

Szegény kijátszott, félrevezetett Jenő Antoinette asszonytól kosarat kapott azzal, hogy ő senki, akinek sem állása, sem hazája nincs. Szemébe vágta, hogy ő most egy senki, ezzel bírta rá az ifjút, hogy majd elfogadja Rideghváry ajánlatát.

Rideghváry felkerete Jenőt, elmondta neki, anyja itt van Bécsben és Richárdot rábeszélte, térjen haza Magyarországra. Most Richárdot üldözik, a Kárpátok közé menekült.

Megcsillogtatta előtte a lehetőséget, hogy a szentpétervári követség állása rá vár. Jenő nem gondolt bele, ez milyen következményekkel jár, csak arra gondolt, ő már újból „valaki”, így elveheti Alfonsinet.

Miután Rideghváry átadta Jenőnek anyja levelét, magára hagyta. Jenő döbbenten olvasta, hogy anyja megtiltja ezt a házasságot. Nem tudta az okot, ezért gondolatban anyja ellen fordult. Jól tudták azt, hogyan lehet rávenni, hogy elvegye Alfonsinet, ezzel nevet adva neki.

Elfogadta a kinevezést, úgy gondolta, pályája felívelőben van. Antoinette asszony már nem volt nyers hozzá, lányával való kapcsolatát elfogadta.

Másnap tizenkét órára tűzték ki az eljegyzést, hogy ismerőseiknek bejelentsék.

De mit szól ehhez Jenő édesanyja? A levélben azt írta, hogy egy utcalányt is elvehet, de Plankenhorst Alfonsine-t nem.

Jenő azt hallotta, hogy már kimenekült Bécsből. Úgy érezte, megkönnyebbült.

Boldogan rohant a szállására, büszke vőlegénynek és olyan valakinek érezte magát, aki most már el tudja tartani szíve hölgyét.

De lelke mélyén érezte, a boldogság nem teljes, hiányzik az anyai áldás, gyávának érezte magát anyjával megküzdeni szerelméért.

Pedig édesanyja nem hagyta el. Felkereste szobájában. Már elhagyta Bécset, amikor fülébe jutott fiának tervezett esküvője a gyűlölt család nőtagjával. Ez vette rá, hogy visszaforduljon. Mikor fia elmondta, hogy megkapta a szentpétervári állást, rádöbbent, milyen alattomosan fonták ezt a csapdát, hogy Jenő ne vegye észre, mibe akarják őt taszítani.

„A büszke emberek már sorakoztak, és kifőzték, hogyan álljanak bosszút az anyjukon, aki őket megfenyítette.”

Most tudta meg Jenő, milyen sorsot szántak neki. Az orosz hadsereget hívják be segítségül, hogy eltiporják a forradalmat. Ő, Jenő lenne az egyik csatlósuk, a szentpétervári állás elfogadása ellenségei győzelme lenne. Saját testvérei ellen ő, Jenő indulna el meghívni az orosz szövetségest. Gazdag és hatalmas lesz, testvérei majd elesnek valahol, hiszen most a halál olcsó.

De ő, az anya folyamodik elsőnek fiához:

„ - És majd akkor, midőn gazdag és hatalmas fogsz lenni, midőn egyedül fogod bírni mindazt, amit most együtt bírunk veled; midőn boldogságod fényében úszni fogsz, fiam, emlékezzél ez órára, anyád könyörgő szavára; fiam, bátyád gyermekeit koldulni ne engedd!”

Jenő megalázva, rémülten ugrik fel. Mindent megértett.

Másnap hiába várták az új követségi titkárt, hiába várta menyasszony és a meghívottak a vőlegényt.

Az édesanya magával vitte harmadik fiát is.

Üdv