Toldi röviden? (Bővebben lent)

Toldi (1846)

Vörösmarty bíráló szavai nagyobb műgondra késztették Aranyt, Petőfi János vitézének példája pedig radikális stílusváltást eredményezett költői pályáján. Az elveszett alkotmány körülményes, kedélyeskedő, régi módon népies hangnemével szakított a Toldiban: „mintha ez a két mű nem is egyazon szerzőtől származnék” – állapítja meg Sőtér István. (A körülményesség Sőtér szerint néha itt is kísért, így pl. az olyasfajta megszemélyesítésekben, amilyen az „édes álom pillangó képében”, mely a hasonlatot túl messzire viszi.) Igaz, a két műnek merőben más a meghatározó gesztusa és műfaja. A Toldi laicizált eposz („népies eposz... tehát a valódi eposz megközelítése, amennyire az korunkban lehetséges” – mondta Gyulai Pál), másképp fogalmazva: nagyobb méretű elbeszélő költemény, kedvelt műfaja a kelet-európai romantikáknak.

Arany jól ismerte a Toldi-mondát: a Toldi-nemzetség Arany szülőfalujának, Nagyszalontának voltak urai, s viselt dolgaikról a történetek szájról szájra jártak a helybeliek körében. Forrásként Ilosvai Selymes Péter (1520 körül–1580 körül) 1574-ben szerzett históriás énekét használta (Az híres-nevezetes Toldi Miklósnak jeles cselekedeteiről és bajnokoskodásáról való história); Arany művének első értő bírálói nem győzték hangsúlyozni, hogy milyen szuverén módon formálta át a nyersanyagot: a szerteágazó kalandokat erőteljesen tömöríti, Toldi és a főbb személyek gondosan fölépített jellemzést kapnak. A regényíró Kemény Zsigmond, aki a maga tragikum-felfogása felől közelített a Toldihoz, találóan emelte ki a főhős bűnbeesésének körültekintő ábrázolását: ha Miklós gyilkossága nem lenne menthető, nem nyerné meg rokonszenvünket, ha viszont súlytalan volna, nem lenne számottevő bonyodalom.

A mű drámaisága abban áll, hogy „a kihasználatlan, parlagi erő – kényszerek súlya alatt – összetalálkozik a nagy és méltó céllal” (Sőtér István). Toldi Miklós alakját csaknem valamennyi értelmező jelképesnek fogta fel, akinek sorsában Arany a nép felemelkedését, nemzetté válását kívánta ábrázolni. A főhős paraszti és vitézi tulajdonságokat egyesít magában, de egyik réteghez sem tartozik teljesen. Bár itt még egyértelműen erényei felé billen a mérleg nyelve, de hibái is számottevőek – s egyúttal a magyarság hibáira figyelmeztetnek.

Az Előhangban a költő megidézi Toldi Miklós legendás alakját:

Mint ha pásztortűz ég őszi éjszakákon,

Messziről lobogva tenger pusztaságon:

Toldi Miklós képe úgy lobog fel nékem

Majd kilenc-tíz ember-öltő régiségben.

(...)

I. ének [szerkesztés]

Néhai Toldi Lőrincnek két fia van: György és Miklós. György Budán a királyi udvarban nevelkedett, most is ott él fényben és kényelemben, mint Lajos király kedves embere. Miklós, a kisebbik fiú, akinek legendásan nagy erejéről az Előhangból értesülünk, édesanyjával lakik Nagyfaluban és mezei munkát végez. Egykori apja példája nyomán ő is vitézi életről álmodozik.

A béresekkel épp kinn van a mezőn, amikor Laczfi Endre nádor arra vonul csapatával. Miklós bánatosan, vágyakozva nézi a fényes sereget. Laczfi hetykén, parasztnak szólítva tudakolja tőle a Budára vezető utat. Miklósban szégyen és harag támad, mert parasztnak nézik, és eszébe jut gőgös bátyja is, aki sorsának okozója. Egy mozdulattal leveszi válláról a hatalmas vendégoldalt, és könnyű botként mutatja vele az utat. Laczfi és hada elámul a fiú óriási erején, sajnálkoznak rajta, amiért parasztnak született, pedig közöttük volna a helye. A sereg elvonultával Miklós hazaindul, szívében szégyen és a harag.

II. ének [szerkesztés]

Özvegy Toldi Lőrincné házában javában sütnek-főznek: megérkezett Budáról Toldi György, hogy vitézeivel néhány napig kedvére dáridózzon a szülői házban. Amikor Miklós betoppan, öleléssel köszöntené bátyját, de az durván eltaszítja magától. Békességért könyörgő édesanyjukat gúnyosan korholja, amiért Miklósnak mindig pártját fogta, de az még parasztnak is rossz lett, csak a napot lopja.

Miklós visszautasítja a vádakat, Györgynek szemére hányja oktalan gyűlöletét. A fiatalabb fiú közli, hogy nem fog ő az útjában állni senkinek, világgá megy, de előbb a bátyjától a jussát követeli. „Itt a juss, kölök…” – válaszolja György és arcul csapja öccsét. Miklós hirtelen felindulásában ráront, de anyjuk közéjük veti magát, és csak ez menti meg Györgyöt a halálos csapástól. Miklós fojtott haraggal kitántorog a házból.

III. ének [szerkesztés]

A lakoma után Toldi György a tornácon gyönyörködik vitézei rúdhányó játékában. Meglátja az udvar végében búslakodó Miklóst, és felbiztatja legényeit, hogy döngessék meg körülötte a palánkot. Miklós sokáig békésen, néma megvetéssel tűri a durva tréfát, de amikor egy dárda a válla csontját éri, akkor elfutja a méreg. Felkapja és a bosszantói közé hajítja a malomkődarabot, melyen ült; a hatalmas kő az egyik vitézt agyonzúzza. György haragra gyullad, de nagyobb az öröme: most már nem mondhatják, hogy ő veszejti el az öccsét, megteszi azt a törvény. Miklós menekül, György parancsot ad az elfogására.

IV. ének [szerkesztés]

Miklós egy közeli kiszáradt nádasba vette magát. Testi szenvedéseinél nagyobb a bánata, lelkifurdalása. Gyötrődései közben akad rá a család hűséges öreg szolgája, Bence, akit az aggódó anya küldött utána étellel-itallal. Miklós szerencsétlenül alakult sorsán gondolkodik: gyilkosságba esett, el kell bujdosnia a környékről, már csak az alkonyatot várja. Az öreg szolga marasztalná, ám Miklósra csak anyja említése hatással van, az özvegynek szíve szakadhat bánatában. Édesanyjának szóló üzenettel és vigasztaló szavaival bocsátja haza Bencét.

V. ének [szerkesztés]

Grantner Jenő: Toldi Miklós szobra (Miskolc)

Miklós elhatározza, hogy még az éjszaka hazamegy elbúcsúzni anyjától. Útközben véletlenül rétifarkas-fészekre lép, és a farkaskölykök anyja rátámad. Előbb ezt, majd a szintén rárohanó hímfarkast is sikerül megölnie. Önkéntelenül eszébe jut gonosz bátyja, aki rosszabb a farkasnál, mert az életére tör, holott ő sohasem bántotta. Egy pillanatra átvillan rajta, nem volna-e jó örökre elbánni Györggyel, mint most a farkasokkal; de győz Miklós jobbik énje és a gondviselésbe vetett hite. Az agyonvert farkasok tetemével folytatja útját hazafelé.

VI. ének [szerkesztés]

György és emberei mélyen alszanak. Miklós belopózik, és hogy jelt hagyjon maga után, a két tetemet György ágya mellé fekteti, majd bemegy az anyjához, aki az asztalra borulva szendereg. Miklós erőt vesz magán, megmondja anyjának, hogy csak búcsúzni jött haza, de nem örökre megy el. Nagy erejét nem akarja elpazarolni, és szégyene sem lesz a családnak: felmegy Budára a királyhoz és beáll a bajnokok közé. A farkasszagot megérző kutyák vad ugatásba kezdenek, Miklósnak menekülnie kell. György lóra parancsolja legényeit, és velük együtt öccse üldözésére indul. A szegény anya ájultan hanyatlik az ágyára.

VII. ének [szerkesztés]

Miklós menekülése közben nagy vihar támad, az egyik üldöző vitézt villám sújtja agyon. György átázott seregével visszafordul; a célját most sem érte el. Miklós három napi vándorlás után Pest alá, Rákos mezejére ér. Egy temető mellett haladva jajgatást hall: egy friss sírra boruló asszony két fiát gyászolja, akiket egy cseh ölt meg a Duna szigetén. Miklós megfogadja, hogy bosszút áll a két fiúért. Az özvegytől megtudja, hogy Budán egy cseh bajnok magyar vitézeket hív ki viadalra; már sokukat megölte, tegnap már senki nem mert kiállni ellene; holnap reggel is biztosan ott lesz a szigeten és várja a bajvívót. Miklós nagy elhatározással Pest városába indul...

VIII. ének [szerkesztés]

György még Miklós előtt megérkezett Budára, hogy bevádolja őt a királynál, és úgy jusson az áhított birtokhoz. A palotában Lajos király előtt fájdalmat színlelve elpanaszolja, hogy van egy korhely, mihaszna, bár nagy erejű öccse, aki megölte az ő egyik kedves vitézét, és utána elbujdosott. Álnokul hozzáteszi, hogy a gyilkosság után már őt illetné Miklós birtokrésze, de azt őfelsége kezébe helyezi: adja azt királyi adományként annak, aki arra a legérdemesebb. A király megérti, hogy György királyi adománylevéllel szeretné megkaparintani öccse földjét. Hidegen mosolyogva kijelenti tehát, hogy elfogadja a felajánlott örökséget, és azt Györgynek adományozza, de csak azzal a feltétellel, ha holnap megvív a csehvel, és megöli az idegen bajnokot. György halálra váltan kénytelen kijelenteni, hogy valójában neki nem kell az öccse vagyona, ő lemondott róla. Így esett György abba a verembe, melyet Miklósnak ásott.

IX. ének [szerkesztés]

Miklós Pesten nagy lármára lett figyelmes: a vágóhídról elszabadult vad bika rohant az utcán, mindenki rémülten keresett előle menedéket. Miklós a bikát két szarvánál elkapta és a vágóhídra vonszolta, ahol a mészárosok gerendához kötötték. Ezután egy nagy darab májat dobtak oda Miklósnak és elzavarták. Keserűen kell tudomásul vennie, hogy annyi megmentett életért ez a jutalma. A májat egy kóbor kutyának adta és továbbment. Sokan ráismertek az utcán, de éjjeli szállásra nem hívta volna meg senki. Most eszébe jut az özvegynek tett fogadalma, és hogy se ruhája, se fegyvere: így nem állhat ki a cseh vitéz ellen bajvívásra. Visszamegy a temetőbe, hogy az özvegytől elkérje fiai fegyverzetét, de az asszonyt nem találja ott. Csüggedten egy sírhalomra borul és elalszik.

X. ének [szerkesztés]

Lódobogás riasztja fel, a nyeregben az öreg Bence. Lekapja őt a lóról, Bence ijedtében azt hiszi, hogy kísértet ugrott rá, csak lassan tér magához. Toldiné Miklós után küldte őt, és küldött vele egy cipót is. A cipóba egy kis vasszelence volt belesütve, és azt kinyitva Miklós száz aranyat talál benne. Megörül a váratlan kincsnek: most már fegyvert és lovagi öltözetet vehet magának: másnap bajt vívhat a cseh vitézzel. Örömében betér Bencével egy közeli csárdába mulatni.

XI. ének [szerkesztés]

Másnap Toldi megvásárol minden szükséges fegyvert, páncélt a bajvíváshoz, még Rigó paripáját is - melyet Bence hozott a számára - felszerszámozza, és elindul a viadal helyszínére.

A Duna budai partján egy elkerített részen a király selyemsátra áll. A korlátokon kívül kíváncsiak tömege várja, hogy lesz-e a szigeten bajvívás. Buda vára felől megérkezik a cseh bajnok, táncoltatja lovát és gúnyolja a magyart, hogy senki sincs, aki vele kiállni merne. A pesti parton váratlanul jelentkezik egy ismeretlen vitéz - Toldi az -, aki elfogadja a kihívást. A két bajnok egyszerre indul el csónakon a két partról, és egyszerre érkezik meg a szigetre. Miklós kezet akar fogni a csehvel, de az a vaskesztyűs markával megpróbálja Toldi kezét összepréselni. Toldi megelőzi és hatalmas szorítással szétroncsolja ellenfele ujjait.

A cseh térdre esve életéért könyörög, cserébe felajánlja minden vagyonát. Toldi elfogadja a kincseket, de nem maga, hanem a temetőben látott özvegy számára; majd megkegyelmez a csehnek, ha megesküszik, hogy magyar földre többé nem teszi a lábát. A bajnok mindent megígér, ám amikor a csónak felé indulnak, kardjával hátulról Toldi felé szúr. Toldi azonban meglátta a mozdulatot a Duna tükröződő vizében; elkapja a kardot, és most már nem ismer kegyelmet. Saját kardjával vágja le ellenfele fejét, és rátűzve felmutatja.

XII. ének [szerkesztés]

Lajos király nagyon megörül a győzelemnek; el is határozza, hogy Toldi György gyilkos öccsének örökségét az ismeretlen bajnoknak adományozza.

Miklóst csónakon átviszik a budai partra, és ő a király lába elé borulva felfedi kilétét: véletlenül gyilkosságba esett, bátyja elől elmenekült, és jött Budára, hogy kiérdemelje vétkéért a kegyelmet. A király korábban már végére járt a történetnek, és most elmondja környezetének, hogy a fiatal bajnok öccse Toldi Györgynek, aki azon mesterkedik, hogy megfossza testvérét jogos örökségétől, hogy irigységből tartotta őt otthon, nem adott neki rangjához illő nevelést, nehogy Miklós híre elhomályosítsa az övét.

A király végül megkegyelmez a fiatalabb Toldinak, visszaadja Miklósnak a tőle elorzott örökséget, és ráparancsol Györgyre, hogy a maga birtokrészét is adja át a testvérének. György rémülten hallgatja a parancsot. Miklós azonban nem vágyódik sem a maga, sem a bátyja vagyonára, inkább a király vitézei közé szeretne állni. Ekkor a király saját testőrei közé fogadja, és egy értékes kardot ajándékoz neki. Váratlanul Toldiné is megjelenik, édesanyját meglátva Miklósnak teljes lesz az öröme és a boldogsága.

Az Utóhangban Toldi Miklós további sorsára, jellemére, hőstetteire utal a költő.