Julianus barát amikor meglátogatta a keleten élő magyarokat, azok miért nem költözhettek Magyarországra?
Julianus barát nem egyedül volt
arra, hanem harmadmagával
Gondolom az uralkodó jóváhagyása
kellett volna hozzá
Ki mondja azt, hogy
nem "költözhettek" ide
(Lehet nem is akartak jönni)
"Julianus barát nem egyedül volt arra, hanem harmadmagával"
Igaz, hogy hárman indultak el, de csak Juliánus barát ért el az ősmagyarokhoz, illetve azok leszármazottjaihoz.
Egyikük visszafordult, a második barát a sivatagi átkelés után meghalt.
Egyébként azért nem jöhettek ide, mert teljesen összekeveredtek az ottani eredeti őslakossággal, és csak nagyon kevés "tiszta" magyar maradt ha ugyan maradt... Gondold csak el, mennyi nehézséget kellett volna leküzdeniük, míg idejutnak... arról nem is beszélve, hogy Juliánust amolyan félbolondnak tekintették, szavát sem hitték el, ami nem csoda. Abban az időben elképzelhetetlen és bebizonyíthatatlan volt, amit ez a furcsán beszélő, szinte szélhámosnak tűnő, torzonborz ember "mesélt"!
Én úgy tudom h Julian barát
többször tette meg az utat
Valszínűleg nem
"hivatalos" út volt
Meg addig ok, hogy
magyar nyelvűek voltak,
de másik államhoz tartoztak
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!