Hogyan írjak tudósítást Berzsenyi Dániel A közelítő tél cím művének 3. versszaka alapján? Mármint egy dunántúli szüretről kellene írni.

A mű témája az idő múlása, az öregedés folyamata.

Az évszakok az emberi élet korszakait szimbolizálják.

Műfaja elégia, mely lehangoló, szomorú hangulatú lírai költemény.

A vers szerkezete hármas tagolás, ebben is a klasszicista stílusirány mutatkozik meg.

A horatiusi hagyományokat követi a tájleírás és mondanivaló kettőssége.

A költeményt a klasszicizmushoz kapcsolja nyelvezete is: görög eredetű szavak használata, a rímtelen időmértékes verselés.

A vers tájleírással kezdődik, őszt idéznek a sorok. A költő, a negatív tájfestés eszközével él.

A hervadást, hiányt, értékvesztést érzékelteti:

„nincs rózsás labyrinth”

„nem lengedez a Zephyt”

„nincs már symphonia”

„nem búg gerlice”

„nem mosolyog gerezd”

Ezzel a módszerrel érdekes hatást ér el a költő: láttatja azokat a dolgokat, ami korábban itt volt.

Ebből bontakozik ki ami most van:

„néma homály borong”

„most minden szomorú és kihalt”

A kezdő sor is ezt mutatta meg:

„Hervad már ligetünk, s díszei hullanak.”

A 3. v.szak végén a költő összefoglalja a volt és van ellentétét. Szembeállítja az öröm és bánat érzését is, ezzel saját életérzésére utal.

„az öröm víg dala harsogott:

s most minden szomorú és kihalt”

A 4. versszak első sora a vers szimmetria pontja. Az idő múlását metaforában fogalmazza meg (idő-madár).

„Oh, a szárnyas idő hirtelen elrepül.”

Ettől a sortól befelé fordul és az élet mulandóságáról, a pusztulásról elmélkedik. Az élet múlását egy nefelejcs hervadásához hasonlítja. Ebben önmaga életének rövidségét és mulandóságát látja. Az 5. versszakban folytatja gondolatmenetét. Megfogalmazódik kielégítetlensége: nem elég az élet, hogy kiélvezze örömeit. A „koszorúm”, „tavaszom”, „ajakam” szavak az ifjúságot, az eszményi kort jelentik, amit szembeállít az öregséggel. A „koszorú” a szerelmi költészetét, a „tavaszom” az ifjúkort, az „ajakam” a szerelmet szimbolizálja. Az emberi egyszeri megismételhetetlenségét szembeállítja a természet örök megújulásával:

„Itt hágy és vissza se tér majd gyönyörű korom”

Végső lemondó gesztussal ér véget a vers.

A cím is erre utal. A tél az elmúlás toposza, a „közelítő” jelző pegid a bekövetkező halált teszi hangsúlyossá

A KÖZELÍTŐ TÉL

Hervad már ligetünk, s díszei hullanak,

Tarlott bokrai közt sárga levél zörög.

Nincs rózsás labyrinth, s balzsamos illatok

Közt nem lengedez a Zephyr.

Nincs már symphonia, s zöld lugasok között

Nem búg gerlice, és a füzes ernyein

A csermely violás völgye nem illatoz,

S tükrét durva csalét fedi.

A hegy boltozatin néma homály borong.

Bíbor thyrsusain nem mosolyog gerezd.

Itt nemrég az öröm víg dala harsogott:

S most minden szomorú s kiholt.

Oh, a szárnyas idő hirtelen elrepül,

S minden míve tünő szárnya körül lebeg!

Minden csak jelenés; minden az ég alatt,

Mint a kis nefelejcs, enyész.

Lassanként koszorúm bimbaja elvirít,

Itt hágy szép tavaszom: még alig ízleli

Nektárját ajakam, még alig illetem

Egy-két zsenge virágait.

Itt hágy, s vissza se tér majd gyönyörű korom.

Nem hozhatja fel azt több kikelet soha!

Sem béhunyt szememet fel nem igézheti

Lollim barna szemöldöke!

A harmadik v.szak ez volna:

(Hol van itt "szüret"?) Itt már mindenféle

szüretnek vége van "nem mosolyoggerezd" (tehát már le van szedve minden)

"Hegy boltozatin néma homály borong.

Bíbor thyrsusain nem mosolyog gerezd.

Itt nemrég az öröm víg dala harsogott:

S most minden szomorú s kiholt."

Olyan "tudósítást" lehetne írni,

hogy "a szüret éppen befejeződött"