Segítene valaki Berzsenyi Dániel A magyarokhoz (romlásnak indult. ) című versében? HELP ME

A magyarokhoz I: műfaja hazafias óda.

Verselése időmértékes, 14 strófából áll, amelyet 7 részre lehet felbontani.

Hangneme aggódó, lelkesítő, oktató.

A nemzet jövőéért aggódik.

Véleménye szerint – és ez az életfilozófiája is – a rossz erkölcsök juttatták ide a nemzetet.

A vers romantikus vonásai, hogy a dicső múltat példázatként állítja elénk, és szembeállítja a borzalmas jelennel, a nemzeti lét vagy pusztulás ellentétét állítja fel.

1 rész (1 v.szak): megszólítással kezdődik. a A magyarokhoz szól egyes szám első személyben.

Nem látod – teszi fel a kérdést – a dicső Árpád vére mivé vált? Szemrehányó a hangnem.

2. rész (2. v.szak): 800 éves történelmünkről számon kérő hangnemben írt. Belső viszály pusztította hazánkat.

3. rész (3. v.szak): a rossz erkölcsök az okai mindennek (ez az életfilozófiája)

4. rész (4 – 6. v.szak): a dicső múltról ír, a múltban régi erkölcsök uralkodtak. A spártai férfiak harcoltak, nem tudták legyőzni őket. A tatárok, törökök titkos gyilkosok.

5. rész (7 – 10 v.szak): pusztulás fenyegeti a magyart, ezt a kemény tölgy metaforával jelöli.

Lassú halál, mert elveszett a tiszta erkölcs.

Letépte tiszta nemzeti jellegét, nyelvet cserélt rút idegenre.

6. rész (11, 12. v.szak): a múlt ábrázolása.

A múlt dicsőségét írja, a régi hősöket emlegeti (Árpád, a Hunyadiak).

7. rész (13, 14. v.szak): elégikus rész.

Játékszerek vagyunk a sors kezében. Többes szám

első személyben ír. Pusztulás vár ránk.

Pesszimista hang.-

A magyarokhoz I

A mű első változata 1796-ban keletkezett, végső formáját 1810-ben nyerte el

A témát illetően kaphatott ösztönzést Horatiustól, tőle kölcsönözte a strófaszerkezetet is (alkaioszi).

A vers szervezőelve: két idősíkot szembesít egymással – múlt és jelen képei sorjáznak.

Kulcsszava: az erkölcs – a régi (tiszta) és a mostani (megromlott). Ez az oka a nemzet hanytlásának.

I. rész - 1.versszak

Már az első sor megszólítása (”Romlásnak indult hajdan erős magyar”) kijelöli a témát: most és jelen szembeállítását.

A szemrehányó két kérdés figyelmeztet a jelen magyarjainak felelősségére. (Nem látod… Nem látod…?)

II. rész - 2-6.versszak

Majd a múlt képei következnek 5 versszakon keresztül:

A múltból dicső, értékes példákat sorol fel – kp.i motívuma Buda várának helytállása– A múlt vérzivataros volt, külső és belső harcoktól terhes, Budáért sok vér hullt, nem volt könnyű, de a vár ellenállt az ostromoknak, tatárnak, töröknek, belső pártviszályoknak, testvérharcoknak (ezerszer véreidet magad tiportad, sok ádáz osrtom, vad tatár, ostromló török, Zápolya öldöklő százada, szent rokonvérbe feresztő…) – mert az erkölcs még a régi volt. A témát a 11-13.vsz-ban folytatja.

Büszke öntudattal – patetikusan – sorolja a múlt dicső nagyjainak nevét: Attila, Árpád A múlt a kemény helytállás, a tiszta, nemes erkölcs, a harcra és tettre kész, serény magyarság szimbólumává válik.

III. rész – 7-10. versszak

Mindezek ellenpólusaként hangzik fel a komor tölgy-hasonlat: a jelen a lassú halál, a pusztulás kora.

Mindennek okaiként a következőket hozza fel:

belső gyengeség

a jelen elpuhult nemzedéke

a tiszta erkölcs hiánya

a henyeség

a nyelv feledése, idegenek majmolása

IV. rész – 13-14.vsz.

A szerehányó hang elégikusra vált:

fájdalmasan kiált fel, amikor a történelem, a sors kiszámíthatatlan körforgásáról ír. Ez teszi a hajdani nagyot (Ilion, Karthago, Babylon) semmivé – s ezzel a nemzethalál vízióját vetíti előre. Befejezése pesszimista.

Hangnem: A versben mindvégig megtartja a prófétai szerepet, hangnemet.E/2. személyben int, figyelmeztet, kárhoztat.

Klasszicista és romantika felé mutató vonásai:

A műben nagy számban fordulnak elő a klasszicizáló, antik műveltségre utaló kifejezések (sybarita, Herkules, Ilion stb.)

Erre utal a versforma is (alkaioszi stófák).

A romantika felé mutat az erőteljes nyelv (”energiás szavak”), a romantikus túlzások, a meghökkentő metaforák.

Berzsenyi Dániel a magyar felvilágosodás egyik legnagyobb alakja, de már művei megelőlegezték a következő korszakot.

Élete és művészete tele van kettősséggel és feloldhatatlan ellentétekkel.

A magyar Horatiusnak nevezik, mivel az ókori római irodalmár elvét követi, az aranyközépszert, vagyis a végletektől mentes életet kell élni.

Az óda metrikus, vagy kevésbé metrikus formában, ünnepélyes, emelkedett hangon énekel meg valamilyen magasztos tárgyat, eseményt, eszményt.

Szólhat szeretetről, barátságról, hazaszeretetről. Szerkezete keretes, megszólítással kezdődik(!)

Két azonos című ódája szól a magyarokhoz:

A magyarokhoz I. és A magyarokhoz II.

A magyarokhoz I. 17 éven keresztül készült, csiszolódott majd 1813-ban kiadásra került

A tölgy-hasonlat a 7.-(8.) strófában van

Berzsenyi Dániel

A magyarokhoz I.

Romlásnak indult hajdan erős magyar!

Nem látod, Árpád vére miként fajul?

Nem látod a bosszús egeknek

Ostorait nyomorult hazádon?

Nyolc századoknak vérzivatarja közt

Rongált Budának tornyai állanak,

Ámbár ezerszer vak tüzedben

Véreidet, magadat tiportad.

Elszórja, hidd el, mostani veszni tért

Erkölcsöd: undok vípera-fajzatok

Dúlják fel e várt, mely sok ádáz

Ostromokat mosolyogva nézett.

Nem ronthatott el tégedet egykoron

A vad tatár khán xerxesi tábora

S világot ostromló töröknek

Napkeletet leverő hatalma;

Nem fojthatott meg Zápolya öldöklő

Századja s titkos gyilkosaid keze,

A szent rokonvérbe feresztő

Visszavonás tüze közt megálltál:

Mert régi erkölcs s spártai férfikar

Küzdött s vezérlett fergetegid között;

Birkózva győztél, s Herculesként

Ércbuzogány rezegett kezedben.

Most lassu méreg, lassu halál emészt.

Nézd: a kevély tölgy, mellyet az éjszaki

Szélvész le nem dönt, benne termő

Férgek erős gyökerit megőrlik,

S egy gyenge széltől földre teríttetik!

Így minden ország támasza, talpköve

A tiszta erkölcs, melly ha megvész:

Róma ledűl, s rabigába görbed.

Mi a magyar most? - Rút sybaríta váz.

Letépte fényes nemzeti bélyegét,

S hazája feldúlt védfalából

Rak palotát heverőhelyének;

Eldődeinknek bajnoki köntösét

S nyelvét megúnván, rút idegent cserélt,

A nemzet őrlelkét tapodja,

Gyermeki báb puha szíve tárgya. -

Oh! más magyar kar mennyköve villogott

Atilla véres harcai közt, midőn

A fél világgal szembeszállott

Nemzeteket tapodó haragja.

Más néppel ontott bajnoki vért hazánk

Szerzője, Árpád a Duna partjain.

Oh! más magyarral verte vissza

Nagy Hunyadink Mahomet hatalmát!

De jaj! csak így jár minden az ég alatt!

Forgó viszontság járma alatt nyögünk,

Tündér szerencsénk kénye hány, vet,

Játszva emel, s mosolyogva ver le.

Felforgat a nagy századok érckeze

Mindent: ledűlt már a nemes Ílion,

A büszke Karthágó hatalma,

Róma s erős Babylon leomlott.

A magyarokhoz (I.) című vers klasszicista alkotás, mitológiai elemekkel, zaklatott menetű, nagy ellentéteket egymásnak feszítő alkotás.

A romlott jelent és a dicső múltat állítja szembe egymással.

A vers kulcsszava az erkölcs, a régi, tiszta erkölcs mára megromlott, elfajult, ez az oka a nemzet hanyatlásának, menthetetlen pusztulásának.

A vers műfaja óda, melynek hangvétele ünnepélyes, patetikus. Eredeti címe Kesergő volt, mivel a műben a nemesi nemzet hanyatlása miatt kesereg(!)

A versben a nemzet jövőéért érzett aggodalom, fájdalom jelenik meg (A mű az idő és értékszembesítő alkotások sorába tartozik)

A vers szerkezetét az idősíkok alapján lehet részekre osztani.

Az 1-6. versszakban a múlt érdemeit, nagyságát mondja el, a 7-10. versszakokban a jelen eltorzult világa jelenik meg, a 11-12. versszakban ismét visszatér a múltba, a 13-14. szakaszban azonban teljesen új hangnemet üt meg, az ódai hangvételt elégikus váltja fel.

Az első versszak megszólításában már megjelenik a vers szerkesztő elvét alkotó éles szembeállítás, mely erkölcsi ítélet is.

Tételmondat szerűen fogalmazza meg a dicsőséges mát és a hanyatló jelen szembeállítását.

A következő versszakokban végigvonul ez a szembeállítás.

Ebben a szakaszban számon kérő, ostorozó kérdésekkel indít, de nem igazi kérdések ezek, költőiek csak.

A második versszakban a múlt helytállásait idézi, a dicső múlt példáihoz fordul a jelen kétségbeejtő zűrzavarából. A múltbeli erős nemzetet szembesíti a jelen pusztuló, hanyatló magyarságával.

Megidézi Buda ostromát, a vár jelképe a nemzeti függetlenségnek ezt rombolja le a veszni tért erkölcs.

A harmadik szakaszban megjelenik a vers kulcsszava, s szembeállítja a régi tiszta és a mostani romlott erkölcsöt. Három versszakon át (4-6.) a múlt tényei sorakoznak. A negyedik versszakban a külső hatalmaknak ellent álló dicső szembeszállást jeleníti meg, a magyarság helytállását. Felidézi a tatár, török támadásokat, s említést tesz Szapolyai Jánosról is.

A hatodik szakaszban visszatér a kulcsszó, mely a régi erő alapja is volt egyben.

A következő négy versszakban (7-10.) olvashatjuk a jelen bűneit, mely egyben egy fájdalmas önostorozás.

Megjelenik a tölgyfa metafora, ahol a belső szétzüllésre utal, mely a nemzet halálát is okozza.

Ez a tölgyfakép a vers eszmei tartalmát sűríti egybe, s ez az egyetlen részletesen kifejtett költői eszköz a vers során.

A jelenbe fordul, önostorozza magát, kétségbeesett hangon szól arról, hogy elpuhult a magyar nemzet.

A romlásba döntő vétkeink a hagyományok megvetése, az anyanyelv elhagyása és az idegenmajmolás(!)

A 11-12. v.szakban a dicső múltat eleveníti fel, felhozza Árpádot, a Hunyadiakat és Attilát is.

A múlt értékeit sóvárogja vissza, hangnemében benne van a kétségbeesett tehetetlenség, kiábrándultság.

A lezáró szakaszban (13-14.) megváltozik az ódai hangneme, melankolikus, rezignálttá vélik.

Lemondóan összegzi tapasztalatait, mely szerint csupán játékszerei vagyunk a sorsnak.

Előre vetíti a nemzet halálát, de azzal a szándékkal, hogy a nemzet megmentésére mozgósítson.

Felháborodásának őszintesége az ezt kifejező hatalmas költői erő avatta ezt a verset egyik leghíresebb ódánkká.

Formáját tekintve meghökkentő metaforákat (vérzivatar, öldöklő század), meglepő szembeállításokat, erőt sugárzó szókapcsolatokat sorakoztat fel. Verselése időmértékes, alkhaioszi strófában íródott a mű, mégis rímtelen