Vers és próza formájú monológot keresek híres magyar íróktól! Tudtok tippet adni?

Peer-Gynt A hagyma-monológ

[link]

Gyóni Géza:

MAGAMNAK MONDOM

Késett vendég az élet-lakomán,

Mire vársz még itt és mit keresel?

Mig álmodozva jöttél az uton,

Helyedet régen más foglalta el.

Az asztalodhoz más telepedett,

Másnak mért mámort aranyos kehely.

Vig zeneszóra más ült ünnepet

S az asszonyodat más ölelte el.

Késett vendég az élet-lakomán,

Ügyes senkiknek áll a pillanat.

Mire vársz még, és mi vár még reád:

Keserű korty és keserű falat.

Késett vendég az élet-lakomán,

Azért sajnálni semmit sem szabad.

Ügyes senkiknek kívánj jójszakát,

S az ajtó előtt lődd agyon magad!

Szintén Gyóni Géza

BÚS MONOLÓG EGY ARCKÉP ELŐTT

Búsrajzú férfi-portré

Néz le reám a falról.

Rémlik, hogy ismerős:

Tükrökből ismerősöm,

Kék tükrökből, amelyek

Vizek hátán csillantak,

Mikor hidakon álltam

S a mély vizekbe láttam

Szomorú sok-sok őszön.

Ó ismerős bús homlok,

Nagy tervek büszke dombja,

Nagy tervek síri dombja,

Kezem sokszor simított.

Kezem de sokszor is vert,

Míg gyászrakongó órán

Halottlepő lepellel

Jártak fel sírjaikból

Régi vágyak és titkok.

Ó ismerős szemek,

Sötétek, messze nézők,

Mindig távolba nézők,

Közelben mit se látók:

Az én szemeim vagytok,

Ködben is rózsát érzők,

Míg más ölébe hullik

Az ért gyümölcs s a teljes

Virág, a legvirágzóbb.

Én ajkam, kacagónak

Mért nem festett a mester!

Hiszen kacagni oly jó

Magunkat bátran fentrűl,

Vagy megátkozni szörnyen!

(Hol láthatott igaznak,

Hogy átkozódó ajkam

Egy bús ecset vonásán

Fáradt mosolyra ferdül?)

Én ajkam, de igaz vagy:

Ó nem érdemes immár

Kacagni, átkozódni,

És sírni sem titokban.

Egy-két csók s dal talán még,

Amit ez ajkak várnak,

És azután, jó mester,

A képed vallja csak, hogy

Valaha én is voltam.

Petőfi Sándor

A természet vadvirága

Mit ugattok, mit haraptok

Engemet, hitvány ebek!

Torkotokba, hogy megfúltok,

Oly kemény koncot* vetek.

Nyirbáljatok üvegházak

Satnya* sarjadékain*;

A korláttalan természet

Vadvirága vagyok én.

Nem verték belém tanítók

Bottal a költészetet,

Iskolai szabályoknak

Lelkem sosem engedett.

Támaszkodjék szabályokra,

Ki szabadban félve mén.

A korláttalan természet

Vadvirága vagyok én.

Nem virítok számotokra,

Árva fi nnyás kófi cok*!

Kiknek gyönge, kényes, romlott

Gyomra mindjárt háborog;

Van azért, ki ép izléssel

Üdvezelve jön elém.

A korláttalan természet

Vadvirága vagyok én.

Hát azért nekem örökre,

Szépen békét hagyjatok;

Ugysem sok gyümölcsü munka:

Falra borsót hánynotok.

S kedvetek ha jön kötődni,

Ugy kapkodjatok felém:

A természetnek tövíses

Vadvirága vagyok én.

Szia. A neten nem találtam semmit. De megkerestem azt, hogy tulajdonképpen mi is az a monológ, pl. a színpadon.

Ezek alapján az Antigonéra gondoltam, vagy a görög drámákra, de most már látom, hogy magyar íróktól kell.

Egyelőre még keresek.

A monológ nem szöveg, hanem színpadi szituáció. Ez a leglényegesebb. A monológ nem egy prózai szöveg, mindig valakinek szól, aki mondja nem bolond, nem magában, hanem valakihez beszél. Tehát a monológnál mindig ki kell találni, hogy kinek mondja az ember és meg kell teremteni a jelenlétét. Több alkalommal ültem bent én is felvételin, nem egyszer előfordult, hogy valaki szinte vigyáz állásban a bizottságra meredve darált például egy ókori monológot, ilyenkor felcsattantak: Nem mi vagyunk a görög nők kara, miért nekünk mondja? Nem szabad mozdulatlanul állni, mozogni kell, például belenézni a női kar tagjainak szemébe, feléjük fordulni, érzékeltetni, hogy ott állnak körülötte. Egyik tanítványom szerelmesét elhagyó férfi monológját mondta, felkészülés közben pontosan elképzeltük, hogy a nő háttal ül, milyen a ruhája, hogyan tartja magát, szinte már látta maga előtt és neki mondta.

Persze meg kell találni a megfelelő szöveget is.

Itt pl. gondoltam Adyra, találtam egy-pár prózát és elküldöm neked a linkjét. Az 1. és a 2. írásra gondolok.

[link]

Majd írd meg, hogy jó lesz-e és ha nem, akkor miért nem. Üdv. Ági

Nagyon szívesen. Ezek szerint jók lesznek.

Örülök neki.