Miről szól Moliere: Tartuffe? Illetve Moliere:Fösvény?

Moliere: Tartuffe

Személyek:

Pernelle asszony, Orgon anyja

Orgon, Elmira férje

Elmira, Orgon felesége

Mariane, Orgon lánya,

Valér szerelme Damis,

Orgon fia Valér,

Mariane szerelme Cléante, Orgon sógora

Tartuffe, álszent

Dorine, Mariane komornája

Lojális úr,

törvényszolga R

endőrhadnagy

Flipote, Pernelle asszony szolgálója Történik Párizsban, Orgon házában

Első felvonás

Orgon házában kezdődik a komédia. Pernelle asszony sorra bemutatja a nézőknek a családtagokat. A családtagokat szidalmazza. Szerinte nem élnek hívő emberhez méltó életet, és nem adják meg pártfogoltjának, Tartuffe-nek sem a kellő tiszteletet.

Damis megkéri nagybátyját, Cleante-ot, hogy vegye rá Orgont, hogy egyezzen bele Mariane és Valér házasságába. Attól tartanak, hogy Orgont Tartuffe befolyásolja, és halogatni fogja az esküvőt. Közben megérkezik vidéki útjáról Orgon, aki rögtön kedvence, Tartuffe hogyléte felől érdeklődik. Dorine beszámol arról, hogy Elmirát egész éjjel láz gyötörte, de Orgon állandóan közbevág, és csak Tartuffe érdekli. Ezt a párbeszédet hallva Cleante szóvá is teszi Orgonnak beteges rajongását. Válaszul elmeséli Orgon, hogyan ismerte meg Tartuffe-öt. Egy templomban buzgón imádkozott az ifjú, és egy igazi szent embert fedezett fel benne. Orgon kötelességből felkarolta a nyomorgó fiatalembert, és a házába vitte. Cleante ekkor szóba hozza a két fiatal házasságát, de Orgon kitér előle. Cleante rosszat sejtve távozik.

Második felvonás

Orgon úgy dönt, hogy hozzáadja a lányát Tartuffe-höz. Mariane elmondja apjának, hogy ő továbbra is Valért szereti, és nem akar Tartuffe felesége lenni. Orgon azonban azt mondja Valérnak, hogy köteles egy lány az apjának engedelmeskedni, és ő eldöntötte, hogy Tartuffe-höz fogja feleségül adni.

Mariane nem mer tovább ellenkezni apjával: A komorna, Dorine viszont megmondja vakmerően Orgonnak, hogy vegye észre, hogy a lány nem egy bigott vallásosnak való. Közben megjelenik Valér, és Dorine félreérthető hallgatása miatt majdnem szakítanak. Azonban ismét Dorine tisztázza a félreértést, megfogadtatja a szerelmesekkel, hogy nem mondanak le egymásról.

Dorine azt javasolja, hogy húzzák az időt, és Dorine egyezzen bele színleg a házasságba, de mindent meg kell tenni, hogy minél később legyen az esküvő.

Harmadik felvonás

Damis azt hiszi, hogy erőszakkal rá tudja venni Tartuffeöt, hogy mondjon le Mariane kezéről. Dorine ráveszi Damis-t, hogy rejtőzzön el egy fülkében, és hallgassa ki Elmira és Tartuffe párbeszédét. Tartuffe szerelmet vall Elmirának és közli vele, hogy kapcsolatuk titokban fog maradni. Elmira megígéri, hogy nem árulja el férjének Tartuffe szerelmi ajánlatát, de cserébe ki kell eszközölnie Valér és Damis esküvőjét. Damis nem tudja türtőztetni magát és előlép, bevallja, hogy mindent hallott. Közli, hogy el fogja mondani apjának, amit hallott. Damis kísérlete, hogy leleplezze Tartuffe-öt, rosszul sül el. Orgon azt mondja, hogy Damis csak rágalmazza Tarniffe-öt, és kitagadja a saját fiát a házából. Sőt megteszi Tartuffe-öt egyedüli örökösének, azonnal ráíratja minden vagyonát.

Negyedik felvonás

Cléante nem tudja rávenni Tartuffe-öt, hogy békítse ki az apát és a fiút. Mariane megmondja apjának, hogy inkább kolostorba vonul, minthogy hozzámenjen Tartuffe-höz. Orgon nem akar hinni a feleségének sem, aki szintén bizonygatja, hogy a fia igazat mondott. Végül ráveszi Elmira a férjét, hogy rejtőzzön el, és személyesen hallgassa meg Tartuffe szerelmi vallomását. Az asztal alá bújik. Elmira tőrbe csalja Tartuffe-öt: azt színleli, hogy viszonozza a férfi érzelmeit. Tartuffe kijelenti, hogy Orgont már régóta az orránál fogva vezeti. Nem sok hiányzik ahhoz, hogy Tartuffe az asztal tetején magáévá tegye az asszonyt. Orgon ekkor előbújik az asztal alól. Lehull a hályog a szeméről. Kiutasítja Tartuffe-öt a házából. A ház azonban már nem Orgoné, hiszen Tartuffe-re hagyta minden vagyonát. Orgont azonban az elrejtett kazettája izgatja.

Ötödik felvonás

A kazettában, amelyet Orgon Tartuffe-re bízott, egy jó barátjának a titkos iratai voltak. Ez a barát régen részt vett egy királyság elleni zendülésben, ezért Orgont bűnpártolással vádolhatják. Újra egyedül a család, meg vannak nagyon ijedve, hogy az utcára kerülhetnek. Csak Pernelle asszony tarja Tartuffe-öt továbbra is szent embernek.

Megjelenik Lojális úr, a törvényszolga, aki ki akarja lakoltatni a családot a törvény értelmében. Felségsértés címén letartóztatási parancsot adnak ki Orgon ellen. Valér el akarja menekíteni Orgont, de ezt Tartuffe egy rendőrhadnaggyal együtt megakadályozza. Azonban a rendőrhadnagy nem Orgont, hanem Tartuffe-öt tartóztatja le. Kiderül róla, hogy hírhedt csaló, és már régóta körözik. Orgonék elindulnak, hogy személyesen köszönjék meg az uralkodó kegyességét, aztán megtartják Mariane és Valér esküvőjét.

MOLIÉRE: A fösvény

(1668)

Bizonyos értelemben azt lehetne mondani, hogy minden jellem komikus, feltéve, hogy a jellemen azt értjük, ami személyünkben máris kész, vagyis ami automatikus működésre kész mechanizmus állapotában van. Ez pedig, ha úgy tetszik, mindaz, amiben ismételjük magunkat. És követőleg az is, amiben mások ismételhetnek bennünket. Minden komikus személy típus. És megfordítva a dolgot, minden hasonlatosság egy típushoz komikumot is rejt magában [+] Jellemeket, vagyis általános típusokat ábrázolni, ez tehát minden vígjáték célja [+] a vígjáték, azon túlmenően, hogy általános típusokat mutat be, az egyetlen valamennyi művészet közül, amely az általánosra irányul.

(BERGSON)

A fösvény, Moliére egyik legérettebb alkotása, a klasszicizmus szabályainak megfelelő, de prózai formájú – így saját korában kevésbé sikeres és befejezetlennek tekintett – jellem-(szenvedély) komédia, középpontjában a világirodalom egyik legismertebb (merész torzításokkal megrajzolt) tragikomikus figurájával, Harpagonnal.

A vígjátékirodalomban – Moliére-nél különösen – gyakori köznévi cím eleve arra a hibára, torzulásra irányítja a figyelmet, melynek leleplezése, nevetségessé tétele a mű célja (Kényeskedők; Tudós nők; Botcsinálta doktor; Śrhatnám polgár; Képzelt beteg stb.). Bármilyen szorosan egyesül is a komikus fogyatékosság a személyekkel, mégis megőrzi a maga egyszerű, független létét; ő lesz a központi, láthatatlan és mindig jelenlevő személy, amelynek a színpadon mozgó, húsból és vérből való személyek csak függvényei”. A vígjátékíró művészete abban áll, hogy megismerteti velünk ezt a fogyatékosságot. A tragédia egyéniségkeresésével szemben a komédia olyan jellemeket ábrázol, amilyenekkel már találkoztunk, s életünk során még találkozni fogunk. [+] Típusokat visz a színpadra [+]; s akkor is, ha a jellemvígjátéknak tulajdonnév a címe, tartalmának súlya csakhamar a köznevek sodrába viszi. Azt mondhatjuk: egy +tartuffeă +” (Bergson)

Moliére nem törődött a dráma részleteinek eredetiségével; közismert, hogy – sok más forrás felhasználásával, a farce-hagyományokra is építve – Plautus Aulularia

(A bögre) c. darabját dolgozta fel. Teljes jeleneteket is átvett (ilyen pl. a fösvény-monológ, a bögre (ládika)-szerelmes félreértett azonosítása stb.), de mértékletes” kora jó ízlésének (és saját dramaturgiai céljainak) megfelelően változtatta is az anyagot (Euclio véletlenül találja meg a pénzzel teli bögrét, Harpagonnak már foglalkozása az uzsorásság, és adósa adja a pénzt (kor-típus is!); ott a lányt már elcsábították, gyereket vár – itt Eliz titokban férjhez ment; Harpagon pedig egyben öreg kérő”-típus, ettől egységesebb a cselekmény stb.)

A téma – a pénz imádatának torzító hatása, ennek bírálata – Moliére más műveiben is megjelenik, főleg a Pantalone-típusokban (pl. Scapin furfangjai). A fösvénység motívumának azonos tünetekkel – szorongás, gyanakvás, vagyonféltés, elmagányosodás – ábrázolt kórképe minden korban (és más műfajokban is) foglalkoztatta az alkotókat (vö. pl. Theophrasztosz: Jellemrajzok, Horatius: Első szatíra, Csokonai: Zsugori uram); a komédiairodalomban ez az egyik leggyakrabban kipellengérezett hiba, mert a problematika örökké aktuális: Mindig csak a pénz! Mintha mást nem is tudnának mondani, csak: pénzt, pénzt, pénzt! [+] Ezzel feküsznek, ezzel kelnek, álmukból is ezzel riadnak: pénzt!” (Harpagon, III.1.)

A mű (a hármas egység klasszicista követelményének megfelelően) egy helyen, Harpagon párizsi polgár házában, egyetlen nap alatt játszódik; konfliktusrendszere (természetesen) zárt, egyetlen család tagjai (és a személyzet) között bonyolódik. A cselekmény egységét a középponti jellem, okozatiságát a házassági intrika adja.

A mű expozíciója a már kialakult, fennálló szituációt mutatja be, a végkifejlethez szükséges néhány előzmény-információval. Valér eltűnt családja után nyomoz, de Eliz iránti szerelme miatt Harpagon titkárának állt; házasságkötésüknek csak a zsarnok apa fösvénysége az akadálya (I.1.). Ugyanezt mondja saját helyzetéről húgának Cléante is: szegény lányt szeret, így apja úgysem egyezik bele az esküvőbe (2.). Harpagon kikutatja Cléante szolgáját (3.) – nemrégiben ugyanis tízezer tallérhoz jutott egyik adósától, s retteg, hogy ellopják a pénzét. Gyermekeit megelőzve – akik terveikről beszélnének vele – bejelenti, hogy mindkettőt kiházasítja (egy pénzes özvegyasz-

szonnyal, ill. egy gazdag, meglett nemesúrral) még aznap(!) este; ő maga meg elvesz egy szegény, fiatal lányt (4.). Az ügyben döntőbírónak felkért, szerepet játszó Valér Harpagonnak ad igazat Elizzel szemben (5.).

Cléante, Fecske segédletével, kénytelen pénzt kölcsönözni egy kíméletlen uzsorástól (II.1.), s amikor a pénzközvetítővel véletlenül találkoznak otthon, kiderül, hogy maga Harpagon az uzsorás; így apa és fia leleplezik egymást (2.). Amíg a fösvény ellenőrzi kertben eldugott pénzét, házasságközvetítője Fecskével az ő fukarságáról beszélget (3.), s az inas feltevése igazolódik (4.): Harpagonból még az agyafúrt, hízelgő Fruzsina sem tud pénzt kicsikarni (5.). A ház ura összehívja az egész személyzetet, mert este díszlakomát” készül adni, lehetőleg pénzkiadás nélkül. Ebben Valér támogatja (III.1.), aki így magára haragítja Jakabot; a szakácsot előbb Harpagon, majd Valér botozza meg őszinte véleményéért (2.). Fruzsinával megérkezik Marianne (3.), aki szegény, özvegy anyja helyzetének javításáért kész Harpagonhoz feleségül menni, pedig mást szeret (4.). A lány első látásra meg is retten az utálatos” fösvénytől, de Fruzsina bókol helyette (5.). Marianne bemutatkozik Eliznek (6.), majd meglepetten ismeri fel Cléante-ban szerelmét, aki apja nevében” rögtön vallomást is tesz neki. Cléante újra felbőszíti apját: uzsonnát hozat (Harpagon számlájára), és apja gyűrűjét Marianne-ra erőszakolja (7.). (Zabszár jelent – valaki pénzt hozott (8.), közben pedig fellöki gazdáját, 9.) Amíg Harpagon intézkedik, Fruzsina cselt eszel ki (IV.1.); a fösvény viszont, aki meglátja választottja és fia meghitt jelenetét (2.), lépre csalja fiát, s Cléante bevallja, hogy szereti Marianne-t (3.). Jakab ítélkezik” apa s fia összetűzésében, mindkettőjüket rászedi: így kiengesztelődnek (4.); de a dolgokat tisztázva újra összakapnak a lányért (5.). Közben Fecske ellopja a fösvény féltve őrzött pénzét (6.) és Harpagon siratja életének egyetlen (elveszett) értelmét (7., monológ). A csendbiztos nyomozása eredménytelen (V.1.); először Fecske a gyanúsított (2.), ő bosszúból a titkárra tereli a figyelmet. Valér, aki titokban feleségül vette Elizt, félreérti a helyzetet: lopását” – amit ő a lányra ért – beismeri (3.). Harpagon ezért a törvény kezére akarja adni (4.); ám váratlanul kiderül, hogy Marianne és Valér az Elizhez érkező Anzelm gyermeke (5.). Cléante felajánlja: apja

visszakapja eltűnt pénzét, ha lemond Marianne-ról; így a fiatalok boldogságának nincs több akadálya (7.).

A hétköznapi események, konfliktusok rendszerében a mániákus, végletekig torzított, de a hierarchia csúcsán álló figura önző elhatározása indítja a szerelmi-esküvői bonyodalmat, mely szorosan kapcsolódik monomániájához is.

Meghatározza a szerkezetet, hogy Moliére csak azokat a részleteket emeli ki (nagyítja fel), melyek Harpagon – minél több oldalról történő – nevetségessé tételét szolgálják. Igazából minden mozzanat Harpagon jellemét, helyzetét, szándékait minősíti; a 32 jelenetből 22-ben a színen is megjelenik, de a többiben is ő a középpont (róla beszélnek, őt jellemzik; Jakab őszinteségi-próbáján” (III.1.), túlzásokkal, össze is foglalja a közvéleményt”). Ezért laza a jelenetek oksági láncolata: néhány, a jellemet egy-egy vonással árnyaló komikus helyzet (I.3., III.1. stb.) bárhová beépíthető lenne az expozíció (I.1., 2.), a fordulat (I.4.) és a tetőpont (IV.7.) – anagnóriszmosz (V.6.) közé. Harpagon elsősorban fösvény, másodsorban özvegy és csak legvégül apa: a mű szerkezetében is ilyen alárendeltségben jelennek meg a motívumok – a pénzimádat legyőzi szerelmi, ill. már elpusztította apai érzéseit.

Śj elem a hagyományos vígjátéki sémában, hogy két szerelmes (testvér)pár és két apa házassági szándékai kereszteződnek: Harpagon többször konfrontálódik Cléante-tal a pénz és Marianne dolgában is, ettől zártabb, összeszövöttebb a mű.

A főhős változatlan és változtathatatlan jellem, így a cselvetéses intrika felesleges: a házasságközvetítő (a bizalmas szerepkörében) cselt tervez a fiatalok megmentésére (IV.1.), felmerül tehát a cselvígjáték lehetősége, de az író nemcsak nem folytatja ezt a szálat, hanem a várt, szokásos fordulatokkal ellentétben éppen az apja ejti Cléante-ot csapdájába. (Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy aki ennyire monomániás, az csak hozzá méltó – alantas – eszközzel, legsebezhetőbb pontján leckéztethető meg.)

A boldog vég deus ex machina-szerűen, váratlanul, sokszorosan véletlenül következik be.

A megtalált apa, Anzelm a zárlatban a fiatalok érzelmeit, szándékait tiszteletben tartó, tehát a józanságot, természetességet képviselő – Harpagonnal ellentétes jellemű – szülő, aki rezonőrként Moliére negatív értékítéletét is közölheti az érdekházasságról.

A nagy jellemkomédiákhoz képest (l. Tartuffe) A fösvényben Moliére több népi szereplőt, zannikat szerepeltet (pl. Valér Brighella -, Jakab Arlecchino-típus), és halmozza a helyzetkomikumi jeleneteket. Fokozó hatású bohózati elem az ismételt botozás (III.1.2.) és a fellökés (III.9.). Variálódnak a félrevezetések (III.1.7., IV.4., V.2.);

a túlzások (II.2., 5., II.1.). Mivel minden (polgári és népi) szereplő beszédmódjával is egyénített, ez nemcsak közvetlen jellemzésüket szolgálja, de ezen kívül humorforrás is lehet (l. pl. Jakab, III.2.). A mechanikus viselkedési formák nevetségességét, a szókomikum hatását, (a rugóra járó ördög”-effektust) ebben a művében is kihasználja az író. (Amikor Valér Harpagont igyekszik meggyőzni (I.5.), hogy ne adja lányát olyan emberhez, akit ez nem szeret. Hozomány nélkül!”, szakítja minduntalan félbe Harpagon fösvénysége. És az automatikusan visszatérő szavak mögött szinte látjuk a körben forgó gépezetet, amelyet egy rögeszme mozgat; alighogy visszaszorítják, a fösvénység máris felpattan automatikusan, ezt fejezi ki a gépies ismétlés”, Bergson.)

Az író a komikum-változatokat gyakran a tragikum-lehetőség ellenpontozására

is alkalmazza; a feszültségkeltés és oldás állandó hullámzása jellemzi a szerkesztést (I.: az 1-2. jelenet tematikus párhuzamával ellentétes a farce-jelenet (3.), a csúcspont az éles összeütközés az apa és gyermekei között (4.), ezt Valér ironikus szövege oldja (5.); II.: a már eleve szatirikus indítás (1.) után tragikus összeütközés zajlik az apa és fia között (2.), ezt bohózati tónusban ellenpontozza a 3-5. jelenet; a IV. felvonásban még gyorsabb előre- és visszalépések következnek be, 4., 5., 6.).

A tragikomikumot is Harpagon monomániája teremti: Van a Fösvényben egy jelenet, amely szinte drámai: az, amelyben az adós szembekerül az uzsorással; [+] kiderül, hogy apa és fiú áll szemben egymással. Valóban drámai volna a feszültség, ha

a fösvénység és az apai vonzalom ütközése az érzéseknek valami új s többé-kevésbé eredeti keveredését teremtené meg Harpagon lelkében. De egyáltalán nincs így. Alig ér véget a találkozás, az apa máris mindent elfelejtett. Amikor megint látja a fiát, épp hogy említést tesz e komoly találkozásukról [+] a fösvénység elsiklott egy másik érzés mellett, érintetlenül” (Bergson).

A mű során egyre rétegzettebb képet kapunk Harpagon fösvénységéből kinövő, rögeszmés gyanakvásáról, kapzsiságáról, végletes önzéséről – a Tartuffe-ben a javítható” Orgon még érzi, hogy ellágyul” lánya könyörgésére, Harpagon azonban kegyetlen, cinikus gazember (adja isten” – mondja, hogy túlélje gyerekeit; annak ad kölcsönt, aki vállalja, hogy nyolc hónap leforgása előtt apja nem lesz az élők sorában” stb.); minden egyes szereplővel konfliktusba kerül, és a rugós ördög”-mechanizmus működteti minden rezdülését. A pénzszerzés realitásán túl idegen a világban: saját szerelmi ügyében naivitása válik komikussá. Egyéni viselkedését, gyermekeivel való bánásmódját nézve valóban szörnyeteg. Érzelem éppúgy nincsen benne, akár az aranyában. Viszont azt a világrendet, amiben él, valóban az arany igazgatja. Tehát a világhoz való viszonyában igazán nem egyéb, mint cérnán rángatott báb. Annál nevetségesebb, minél inkább a maga világának törvényeit példázza” (Illyés Gy.).

A nyelvi jellemzés remekeként számontartott nagymonológjában magából teljesen kivetkőzve mutatja meg visszafordíthatatlanul deformált személyiségét (még akció” is jelzi elborulását: saját magát kapja el+), tragikomikus jelenete a tragikus kétségbeesés és bukás dimenzióit villantja fel” (Poszler Gy.).

Moliére nem ad felmentést a pénzével végérvényesen magára maradó Harpagonnak, ill. kártékony társadalmi típusának; de az eltúlzott, működésében ábrázolt, ijesztő rögeszme nem csak az harpagonoknak figyelmeztetés. (Minden komikai hiba veszélyes, amíg hatását nem ártalmatlanítja a világ.”) Még ha feltesszük is, hogy A fösvény sohasem javított meg egyetlen fösvényt sem [+] elég az egészségeseket megerősíteni egészségükben, ha nem is tud meggyógyítani kétségbeejtő betegségeket. A fösvény

a bőkezűnek is tanulságos [+] hasznos, ha ismerjük azokat, akikkel összeütközésbe kerülhetünk; hasznos, ha védekezünk a példa minden hatása ellen. A betegségmegelőzés is értékes gyógymód; és az erkölcsnek nincsen erőteljesebb, hatásosabb gyógyszere, mint a nevetés” (Lessing).

A mű magyar fordításai közül Illyés Gyuláé a legnépszerűbb.