Nem házifeladat, de nagyon érdekel. Az alábbi versről lenne szó, napok óta olvasgatom. Nem igazán tudom megfejteni miről is szól, mindig elbizonytalanod abban, hogy jól értelmezem e. Szerintetek? Köszönöm előre is a válaszokat.

szilágyi domokos: utóhang

Tán nemet vettek és igent arattok.

Kisebzett és fázik a meztelen föld:

siessetek! hogy új búza borítsa,

mielőtt az esztendő megöregszik.

(Babits)

Hontalan fények közt otthonos lélek:

mindentől, ami volt, mindentől félek.

Könnyező-csillag-szem-bárány a késtől:

félek a sajgó megismeréstől.

Akad-e, akad-e valaki még?

Számban gyöngyöznek keserű igék.

Csillagok pislognak kialvatlanul.

A fény, a fény remegni tanul.

Mennykő igazságok között vacogva

világom szétszakad darabokra.

Akár a nap az esttől,

elválik test a testtől

és el a kéj a vágytól,

férfi és nő az ágytól,

az akarat a szótól,

el a cukor a sótól,

pokol a magas égtől,

befejezés a végtől,

a kezdet a nyitástól,

sírás a csitítástól,

az eszmény a valótól,

élő a meghalótól,

halott az élve-holttól,

és ama zsák a folttól,

fölrúgva talmi törvényt,

ami volt, meg se történt,

s ami lesz mindhalálig,

még ma halálra válik,

a szólott szó is szótlan,

a való is valótlan,

a létező is létlen,

a vétkező is vétlen,

az ártatlan is ártó,

a föld égre kiáltó,

és tettető a tettes,

és kedvetlen a kedves,

és a kegyes kegyetlen,

az összesség egyetlen,

több a kevés a soknál,

és több a csönd a szóknál,

és csupa seb vagyok már,

s már nem szól senki értem,

s én nem értem. Nem értem.

Magamat világgá kiáltván,

állok kéretlenül a vártán.

Éget a szó, éget, eléget.

Adjatok, adjatok oltó igéket.

Romlandó húsom végét a rögben:

hinnem az Útban, az örökben.

Az Útban, mely veszni nem ereszt,

és amely örökös újrakezdés.

(Elmondhassam, hogy megcsalattam:

nemet vetvén, igent arattam.)