Hogyan váltak szét a hatalmi ágak az Amerikai Egyesült államokban és az 1789 utáni Franciaországban? Hogy lesz a pénzből tőke?

1787. szeptember 17-én a philadelphiai konvenció elfogadta az Amerikai Egyesült Államok alkotmányát. Az USA alapokmánya nemcsak a független tagállamok együttműködésének kereteit biztosító történelmi dokumentum, hanem a modern demokrácia első gyakorlati kísérletének bizonyítéka. Az addig ismert államfejlődésben minta nélkül álló alkotmányos konstrukció a polgári államnak korábban csak elméletben létező demokratikus köztársasági modelljét valósította meg. Nem kevés sikerrel: a képlet életképesnek bizonyult, az alkotmány még ma is hatályban van, melyhez 1789 óta mindössze 27 módosítást csatoltak.

A Magna Cartában gyökerező brit jogi tradícióban a parlament testesíti meg a nép hatalmát és jogait, az angolszász jogrendszerek másik „mintaállamában”, az Egyesült Államokban viszont egészen más gondolkodásmód uralkodik. Az USA államrendszerében az alkotmány szentsége és sérthetetlensége a legfontosabb elv. Az alkotmány törzsszövege megváltoztathatatlan, csupán ún. alkotmánykiegészítéseket lehet szigorú feltételekkel hozzáfűzni. Természetesen a lex posterior elve szerint, ha egy alkotmánykiegészítés valamely korábbi, akár az eredeti szöveg szerinti rendelkezéssel ellentétes, akkor az időben későbbit kell alkalmazni (tipikusan ilyen példa az 1787-ben még érinthetetlennek tűnő kérdés, a rabszolgaság problémaköre).

Az Amerikai Egyesült Államok alkotmánya két fő részből áll: a preambulumból és a törzsszövegből. A preambulumban felsorolták az alkotmányozás alapelveit, vagyis indokolták, miért van szükség az alkotmány elfogadására. Az alkotmány céljai eszerint: a tökéletesebb unió megalkotása (a konföderáció helyett), az igazságosság megteremtése, a tagállamok biztonságának és nyugodt működésének garantálása, az államok közös védelmének biztosítása, a közjó, az általános jólét előmozdítása, valamint a „szabadság áldásainak” szavatolása mind az akkori lakosság, mind az utókor számára.

Az első szövetségi kongresszus, a Konföderációs Cikkelyek által létrehozott uniós testület egykamarás volt. Az 1787. évi konvenció során, miután megszületett az elvi jelentőségű döntés egy működőképes szövetségi államszervezet létrehozásáról, éppen a törvényhozó testület tekintetében kellett megkötni a legkényesebb és egyben legjelentősebb kompromisszumot. A kis államok érthetően meg voltak elégedve az egy állam – egy szavazat elvével, amelyet a Konföderációs Cikkelyekben érvényesítettek. A nagyok ezzel szemben az arányos reprezentáció elvét képviselték, vagyis lakosságszám szerint osztották volna el a mandátumokat. 1787. július 16-án született meg a nagy kompromisszum (Great Compromise vagy Connecticut Compromise), amely szerint a majdani kétkamarás kongresszus képviselőháznak nevezett alsóházában lakosságuk lélekszámával arányos, a szenátusnak elkeresztelt felsőházban pedig azonos számú képviselővel rendelkezzenek a tagállamok.

A képviselőházba a Connecticut Compromise értelmében az egyes államok lakosságuk lélekszámának arányában delegálnak képviselőket. Az első kongresszus megválasztásáig nem volt lehetőség népszámlálást tartani, ezért pontosan rögzítették, hogy melyik állam hány képviselővel rendelkezzék. 1790-ben aztán megtartották az első népszámlálást, amikor a háromötödös kompromisszum értelmében még csak a fehér lakosság számított egésznek, és ehhez adták hozzá a rabszolgák összlétszámának háromötödét. Az első népszámlálást követően minden 30 000 lakos után járt egy képviselő, de minden tagállamnak joga volt legalább egy képviselő megválasztásához (ez azokat a tagállamokat védte, ahol a népesség lélekszáma esetleg nem érte el a harmincezret).

1789. augusztus 26-án fogadta el a francia Nemzetgyűlés az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatát, és az említett dokumentumot még ezen a napon a nyilvánosság elé is bocsátotta. A Nyilatkozat adta az 1791-es francia alkotmány alapját, ezzel együtt pedig megfogalmazta és összegezte az általános emberi szabadságjogok nagy részét.

Az 1789 májusában megnyitott rendi gyűlés során Franciaországban felgyorsultak a politikai események, és az évszázadok alatt felhalmozódott feszültség két hónap alatt romba döntötte a régi rendszert. A harmadik rend, Sieyés abbé és Mireabeau márki szervezkedése nyomán, megalakította az Alkotmányozó Nemzetgyűlést, mely a hagyományos rendi keretek lebontását követelte, és ennek szellemében hozta meg később törvényeit is. XVI. Lajos király (ur. 1774-1792) július elejére alulmaradt a Nemzetgyűléssel folytatott küzdelemben, ráadásul július 14-én, Párizsban a fegyverek vették át a szót, és a dühös tömeg lerombolta a Bastille-t. A rohanó események közepette Lajosnak bele kellett törődnie a Sieyés abbé vezette testület legitimitásába, a kibővült Nemzetgyűlés pedig – a labdaházi eskühöz híven – megkezdte az új francia alkotmány kidolgozását.

Fontos megjegyezni, hogy az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatának cikkelyei nem csak Franciaországra vonatkoztak, hanem az egész emberiséghez kívántak szólni – a forradalmi eszmék ilyetén exportja egyébként később sem volt idegen a franciáktól. A Nyilatkozat megfogalmazói kijelentették, hogy születésétől fogva minden ember egyenlő, ezért ugyanazon jogok illetik meg, és azonos kötelességeknek is kell engedelmeskednie, melyeket a közjó és a másik jogainak tiszteletben tartása szab meg. Mivel a dokumentum elsősorban az egyénre koncentrált, név szerint említette a tulajdonhoz, boldogsághoz, szabad véleménynyilvánításhoz, illetve – kikötésekkel – a szabad vallásgyakorláshoz való jogot, melyek tehát nem csak a franciákra vonatkoztak (nem szerepelt viszont a sorban például a gyülekezési jog). Az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata szakított az ancien régime világszemléletével, és – az isteni kegyelem helyett – a szabad akaratát kinyilvánító népet tette meg a hatalom legitimáló erejének.

A Nyilatkozat emellett megszüntette a rendi társadalmat, felszámolta az ezzel járó külön jogokat és mentességeket, és egyenlő kötelességeket adott állampolgárai számára: ezek közül a legfontosabb a közteherviselés volt, mivel La Fayette-ék eszményi társadalma a mások jogait tiszteletben tartó toleráns egyénekre épült. Az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata emellett megreformálta az igazságszolgáltatást, és – az ártatlanság vélelme, és a visszamenőleges büntetés gyakorlatának tiltása révén – igyekezett elejét venni a korábban sűrűn tapasztalt visszaéléseknek. A Nyilatkozat ugyanakkor, modern felfogása dacára, nem foglalkozott például a nők jogaival, vagy a rabszolgaság intézményével sem.