El kell-e törölni az írásbeli számonkéréseket?
Éppen ellenkezőleg, kötelezővé kellene tenni. Szóban lehet mismákolni, mellébeszélni, amiből -- oktatóként -- már elegem van. Kizárólag felsőbbéves, haladó órákon engedném meg a szóban felelést.
Annyira elegem lett egyes szóbeli felelőkből, hogy újabban még ha szóban is felel valaki, "irányított felelésen" vesz részt. Előre felírom a kérdéseimet és a rá válaszként adandó kulcsszavakat, és szépen sorban megyünk végig a kérdéseken. Ahogyan beszél, sorban pipálom ki, amiket mondott. Utána minden egyes kérdést bepontozok, mintha dolgozat lenne, és erre kap jegyet. Az eredményt nehéz vitatni, mert ott van előttem a papír, ezt meg is osztom a hallgatóval és átnézzük a teljesítményét együtt. A tények pedig makacs dolgok.
Amúgy éppen ezért szerintem nálam könnyebb írásban vizsgázni, mert ott legalább többet lehet gondolkodni, esetleg puskázni 😀, szóban meg van egy kis instant karma faktor.
Szóval összességében az írásbeli vizsga sokkal jobb.
Én is az írásbeli mellett vagyok.
Szóban még ha több tételt húzol is, az anyagnak csak kis része kerül terítékre, egy jól összeállított írásbeli sokkal jobban lefedi a tudásod. Nehezebb megbukni, de többet kell tudni a jelesért is.
Azon kívül szóbelin sok a felesleges stressz.
Meg sok idő is.
Az meg, hogy azt mondják, hogy a szóbeli készít fel a választékos szóbeli prezentációra, nem igaz.
A vizsgaszituáció nem is hasonlít ahhoz, hogy pl. megvédd a szakmai álláspontodat egy kollégával vagy egy ügyféllel szemben. Alárendelt fél vagy a tanárral szemben, akinek sokkal nagyobb a tudása, és nem meggyőzni kell, hanem tényeket ismertetni.
A vitakészség, prezentáció is fontos, ezt gyakorlati órákon kellene gyakorolni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!