Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Egyéb kérdések » Más sem akarna 4,5-ös átlaggal...

Más sem akarna 4,5-ös átlaggal évfolyamelső lenni?

Figyelt kérdés
Régen egy erős gimibe jártam, ott kb. 3-as volt az átlagom, de aztán átmentem egy jóval gyengébbe, mert nem tetszett az a szak. Itt most idén én lettem az évfolyamelső, de egész évben nem nagyon eröltettem meg magam, hogy elérjem ezt a 4,5-ös átlagot. Csak bejártam minden órára, és figyeltem a tanárokra, ez az osztálytársaim nagy részéről nem volt elmondható. Évzárókor pedig kaptam díjat felolvasták a nevemet, és meg is kellett köszönnöm. Nem szeretek ennyire a középpontban lenni, hogy több száz ember előtt szerepeljek, meg szerintem ez nem is nagy teljesítmény, amit elértem, mégis mindenki olyan büszke volt rám, gratulált, hogy ilyen jól teljesítettem...stb. Én meg olyan kínosan éreztem magam, mintha valami stréber zseni volnék, hogy sikerült egy ilyen eredményt elérnem. Olyan kívülállónak, és kivételesnek éreztem magam, pedig tök átlagos vagyok. Nem igaz, hogy 4 osztályból senkinek sem sikerült 4,5 fölötti átlagot elérni. Néhány erős gimiben az osztályátlag szokott ennyi lenni, és ott még rendesen meg is izzadnak a tanulók a tanulással.

2019. júl. 9. 15:09
 1/3 A kérdező kommentje:
Az osztályfőnököm amúgy előre mondta, hogy valószínűleg én leszek az évfolyamelső, de drukkoltam, hogy ne én legyek már. :D
2019. júl. 9. 15:13
 2/3 anonim ***** válasza:
100%

Az erős gimi annak jó, akiknek a "hülye vagy fiam"-féle tanári visszajelzések nem veszik el a kedvét.

A közepes gimi annak jó, aki szereti, ha sokszor dícsérik, továbbtanulásnál kell neki a tanulmányi pont.

Aki szeret tanulni, az nem izzad!

Döntsd el, te szeretsz-e tanulni és azt is, melyik típusba tartozol, és akkor helyén tudod kezelni a dolgokat! És a dicséretet fogadd el, mert azt jelenti, másokat is inspirálsz!

2019. júl. 9. 15:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
Ha nagyon tovább akarsz tanulni, akkor még az ötös átlagot is elérhetnéd :D Ne érdekeljen más véleménye, mert attól jobban megszívod
2019. júl. 9. 20:20
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!