Rettenetesen félek és izgulok a szóbeli érettségitől. Tanultam becsületesen, de nem érzem úgy mint ha valamit is tudnék. Hogyan nyugtassam magam a hátralévő időbe?
Tipikus érettségitől beszarós kérdés, de egyszerűen muszáj kiadnom magamból mert így is nyugtatom magam talán.
Holnap, azaz 25-én kedden szóbelizek és egyszerűen hihetetlenül izgulok. Nagyon stresszes és szorongós vagyok úgy hogy ez meglepő, de egyszerűen nem tudok lenyugodni, nincs étvágyam és hányingerem van az egésztől.
Magára az érettségire becsülettel készülök/készültem hetek óta. Vannak olyan tételek amikről érzem, hogy megy, van olyan ami nem.
Mivel szakgimnáziumba jártam ezért kötelező a szakmai, és én nekem az az építészet. Sajnos nagyon nem érdekel a szakma, és nagyon sok a tanulnivaló is belőle, amiket megpróbáltam bemagolni de egyszerűen a felére nem emlékszek. Tulajdonképpen ettől félek a legjobban.
A másik pedig kiállni a tanárok elé és folyamatosan beszélni. Soha se szerettem felelni és kicsit szégyenlős is vagyok ezért biztosan remegni fog a hangom (meg igazából mindenem) az egész alatt.
Akik leszóbeliztek tudnának nekem valamit mesélni, vagy nyugtatni? Nem tudom, hogy ebben a hátralévő 12 órámba még egyáltalán tanuljak vagy ismételjek-e.
15 percig lehet max., 15 percnél a vizsgabiztos jó esetben megállítja a tanárt és szól neki, hogy lejár az idő. Töriből meg magyarból kimaxoltuk az időt mert beszéltem én is rendesen, de kérdeztek sokat is. Persze, hogy segítenek, az a céljuk a tanároknak is ott, hogy minél jobban sikerüljön.
A magyar 54% (3), matek 32% (2), töri 46% (3), angol 95% (5), szakma 52% (3)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!