Radnóti eclogaiban idill és valóságra példa?

Idill és tragikum:

"Látod-e drága, a képzelet itt, az is így szabadul csak,

megtöretett testünket az álom, a szép szabadító

oldja fel és a fogolytábor hazaindul ilyenkor."

A bori lágerben íródott ez az eklóga, ez a sor arról szól, hogy a munkatábor szörnyűségei, retteneteit (tragikumát) feloldja az idilli környezet, ami csak a rabok emlékeiben, álmaiban létezik.

Élet és halál:

"Búvó otthoni táj! Ó, megvan-e még az az otthon?

Bomba sem érte talán? s van, mint amikor bevonultunk?

És aki jobbra nyöszörg, aki balra hever, hazatér-e?"

Ezzel azt kérdezi meg a költő, hogy vajon van-e még élet ezután, vagy csak a halál vár mindenkire.

Méltóság és barbárság:

"Rabságunk keretét elereszti a lassu tekintet

és csak az ész, csak az ész, az tudja, a drót feszülését."

A drót feszülése utal a barbárságra, arra, hogy állatok módjára viselkednek velük, az ész pedig a méltóságra, hogy ők "felismerik a helyzetet", és érzik azt, hogy nem itt a helyük, mint értelmiségiek.

Béke és háború:

"Rémhirek és férgek közt él itt francia, lengyel,

hangos olasz, szakadár szerb, méla zsidó a hegyekben,

szétdarabolt lázas test s mégis egy életet él itt, -

jóhírt vár, szép asszonyi szót, szabad emberi sorsot,

s várja a véget, a sűrü homályba bukót, a csodákat."

Ennek a versszaknak első pár sora szól a háborúról, de mindenki a békét várja, a csodát, hogy egyszer véget ér ez a sok szenvedés.