Egyetemi átjelentkezéssel kapcsolatosan lenne pár kérdésem?
Sziasztok!
Előre szeretném megkérni a válaszolókat, hogy legyenek kedvesek normális válaszokat hagyni! Köszönöm.
2. féléven vagyok jelenleg, azonban szeptembertől szakot, illetve intézményt szeretnék váltani, így már felvételiztem az adott helyre.
Az egyik kérdésem az volna: jól tudom-e, hogy abban az esetben nem kell visszafizetni a tandíj 50%-át, ha valaki egy éven belül új hallgatói jogviszonnyal rendelkezik? Azaz ha szeptembertől felvesznek (hozzáteszem önköltséges formában) , nem kell fizetnem?
Másik kérdésem pedig: Megtudná esetleg mondani valaki, hogy egyetemen mikor zajlik az elbocsátások időszaka? Ugyanis következő a helyzetem. Nem passzíváltam a jelenlegi - azaz a 2 - félévem, csak nem jártam be (tudom, tudom, megvolt rá az okom..) ez esetben fel kell mondanom a jogviszonyom magamtól, vagy várjam meg hogy elbocsájtsanak? Bocsánat, ha hülye kérdés, nem tudom hogy megy ez, még sosem váltottam iskolát. Azért is érdekelne az időpont, mert azt ugyan mondták nekem, hogy bármikor, akár a nyár folyamán is lemondhatok jogviszonyt. Na de ha addigra már elbocsátanának? Vagy az ebben az esetben ugyanannyit tesz, mintha kiiratkoznék?
Nagyon segítene, ha valaki tud nekem ezekre válaszolni, aki esetleg már csinált ilyet, vagy ért hozzá! Köszi!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!