Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Egyéb kérdések » Nálatok mennyivel előtte kell...

Nálatok mennyivel előtte kell bemenni az érettségik napján?

Figyelt kérdés
7.15? 7.30?
2019. máj. 7. 19:10
1 2
 11/12 anonim ***** válasza:

Látom, mindenáron megpróbálsz belém kötni.

Na hát elárulom, ha az első alkalommal esetleg nem lett volna érthető a “Nálunk a HARMADIK napon már fel sem olvasták a tájékoztatót” mondat, hogy az első kettőn végighallgattuk. Igen, az is, aki mindent tudott már, ami benne volt meg az is, akinek új volt a dolog. De kötekedjél még egy picit légyszi...

És hát igen, nyilván olyan gusztustalan, szemét tanáraink vannak, akik csak azért sem szólnának, ha megváltozna valami a rendszerben és nem olvasnák fel akkor sem.

A kék/fekete tollas dolgot én is észrevettem (meg más is amúgy, nem kell ehhez atomfizikusi ész), lám, ezek szerint mégis odafigyeltem. És nem kezdtem el akadékoskodni meg pattogni (esetleg a vizsga kezdésének csúszását okozva ezzel), hanem fogtam szépen egy kék tollat és azzal írtam, pláne hogy hihetsz bármit, de nekem szokásom az adott feladatlap utasításait is elolvasnom, pedig azokat aztán tényleg kívülről tudom a sok előző évi dolgozat megírásának hála. És igen, azok tényleg kéket írnak.

A hülyének nézést és a lekezelő stílusodat kikérem magamnak, tudom, mi van szabálytalanság esetén. Jegyzőkönyv felvétele azonnal. Nyilván ha valaki visszaélne, akkor ez meg is történne, de senki sem tette érdekes módon. Ha meg mégis, csak nem tudok róla, akkor megtörténtek a szükséges lépések és nem kell rettegned, hogy valaki csúnya előnyhöz jutott közülünk veled szemben.


Nem kettőéről, drága, hanem csak én tudok legalább 5-6 helyről és egyáltalán nem biztos, hogy csak ennyien vagyunk csak azért, mert a te iskoládban mindent a nagykönyv szerint csinálnak. De tulajdonképpen nyomj fel inkább az OH-nál, nehogy “csalással” ellopjuk az egyetemi helyeket. Mert hát ugyebár ott voltál és mindent láttál, hogyan zajlott.

Fellebezni meg épeszű ember nem fog. Aki meg mégis, az nem valószínű, hogy sikerrel járna, mert nehéz lesz bizonyítania, hogy szabálytalan volt valami.

Egyébként úgy vettem észre, hogy azok próbálnak ilyen görcsösen szabálytalanságokat kiáltani, akik nem tanultak rendesen. Aki felkészült, az nem fog egy esetleges pár mp-es előnytől betojni (pláne, hogy egyáltalán nem biztos, hogy szabály ide vagy oda, nem ez az általános menet sok iskolában). Magyaron épp nálunk sem így volt, más teremben más tanárral meg igen, mégsem verem a tamtamot, hogy igazságtalanság és társai. Bízom annyira a négy év alatt megszerzett tudásomban, hogy ne akadjak fent ilyeneken. Parázás és kötekedés helyett neked is ezt javaslom.

Már csak egy kérdésem van amúgy: nem Vencelnek hívnak véletlenül?🤔

2019. máj. 11. 11:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/12 anonim ***** válasza:

"tudom, mi van szabálytalanság esetén. Jegyzőkönyv felvétele azonnal."

Ezt persze, hogy tudod. De mitől lenne ez ciki? Az mintha nem állna össze...


"Nem kettőéről, drága, hanem csak én tudok legalább 5-6 helyről"

Mégis egyesszámot használtál, drága: "nálunk meg az emeltes iskolában is" - az kettő.


"nem Vencelnek hívnak véletlenül?"

Mert ha igen? Ez egy névtelen oldal.

2019. máj. 11. 13:19
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!