Egyetem-beilleszkedési gondok. Hogy bírjam ki a hátralevő másfél évet?

Úgy érzem tanácsra, segítségere lenne szükségem. Sosem volt körülöttem nagy társaság, de mindig sikerült beilleszkednem. A mostani szaktársaim között viszont nagyon magányosnak erzem magam. Nagyon szeretek beszélgetni, szeretem a társaságot, de inkább a két-három szemelyes helyzetekben erzem jol magam. Itt viszont nagyon nem találtam a helyem. Pedig olyan szakra járok, ami után a végzettek embereknek szeretnének segíteni, emberekkel szeretnének foglalkozni. Látássérült vagyok, így én nem tudok odamenni azokhoz, akikkel egy gyakon voltunk, mert nem ismerem fel őket. Csak az emberkupacokat látom. A látássérülés egyértelmű, mert van egy vakvezető kutya is mellettem. A fb-s evfolyamcsoportba mikor láttam, hogy nem annyira megy anélkül, irtam néhány dolgot, hogy hogy tudnak segíteni (pl a nevemet is mondjak mikor koszonnek, hogy tudjam, hogy nekem szol a koszones, ilyesmi),. Annyi változott, hogy köszönnek, ergo nem csak mászkàlok mint egy “zombi” tök egyedül, mint akin teljesen átnéznek, hanem páran köszönnek, de tovább is mennek. Órákon rendszeresen egyedül ülök, ma az egész padsorban egyedül voltam. Nagyon rossz. Volt már hogy annyira rosszul ereztem magam, hogy haza kellett jonnom, mert ugy ereztem, hogy sirni fogok.

A koliszobában a kutya miatt egyedül vagyok, a szüleimmel-nővéremmel nagyon rossz a kapcsolatom, kb sosem beszélünk.

Tudjátok en annyira vágyom a tarsasagra, hogy beszelgethessek valakikkel...

Annyira szeretnék egy közössèget találni ahol a helyemen vagyok, mert ez most így nagyon nehéz nekem.

Nyáron egy lány rámírt a szakról, egészen összebaratkoztunk, tobbszor talalkoztunk, de egy idő után se szó se beszéd eltünt, üzikre nem reagál... kb olyan erzes, hogy nem volt jobb dolga, es csak kihasznált...

van egy lány, akivel joban vagyok, de eloadasokra nem jár, és gyakon sosem találkozunk. Múlt félévben egyszer sem láttam...

Én nem tudok odamenni a többiekhez, akik ismerősek, ők tudnának, de nem jönnek.

A szakot szeretném megcsinálni, de most pl kb szomoruan youtube videokat nezek ahelyett, hogy összenézném a diákat meg a jegyzeteimet, vagy jegyzetelném ki valamelyik kötelezőt...

nem szoktam ide írogatni, de egyszerüen már iszonyú tehetetlennek és szomorúnak érzem magam minden sulis nap után....