Meg éri tovább csinálni?

Na szóval, lehet kicsit hosszú lesz.

Elég sok szakma megfordult a fejemben, viszont maradtam az informatikánál, ezt értem és szeretem is.

2 választási lehetőségem lehetett ahova mehettem.

Az egyik egy kicsit színvonal aluli iskola mivel elég közel van így be tudok ide járni. , a másik pedig elég színvonalas, viszont ez messze van, ezért muszáj a kollégium.

Nyilván a színvonalasabbat választottam mert úgy voltam vele hogy itt reményeim szerint normális képzést kapok majd.

Szóbeli felvételi megvolt, fel is vettek ahová szerettem volna menni.

Szeptemberben költöztem be a kollégiumban.

4-en voltunk egy szobába, abból a 4 főből én maradtam csak mert a többiek az első hét után feladták.

Most itt vagyok félév előtt, és úgy érzem hogy inkább lennék otthon minden nap, mert azért valljuk be a 7 napból kb másfél napot látom a családomat, az 5 napban pedig folyamatosan csak tanulok és tanulok.

Tanulással semmi gond nincs, nem felvágni szeretnék de félév előtt most úgy állok hogy 4,6-os átlagom lesz. Szóval a tanulásra tényleg nem lehet panasz.

Az egyedüli ok amiért megfordult a fejemben az hogy elmegyek más iskolába az a kollégium.

Semmi gond a kollégiummal, nincs nagy fegyelem.

Viszont az hogy minden nap szinte egyedül vagyok az kicsit érdekes.

Mint írtam a 4 főből egyedül maradtam, azelőtt mielőtt elmentek az egyikel elég jóba voltam már akkor is, és nem éreztem azt hogy teljesen egyedül lennék.

Természetesen elköltöztem egy másik szobába, ott már hárman voltunk, nagyon jól éreztem magam.

Mind a 2 szobatársammal jól kijövök, legalábbis az elején még azt hittem.

Az egyik szobatársamat kb már a legjobb barátomnak tekintettem, de 2 hónap után azt gondolta hogy elköltözik az egyik felsőbb éveshez akivel elég jóba lett.

A fura ebben az hogy azelőtt még olyanokat beszélt hogy majd jövőre is egy szobában leszünk, meg hasonló olyan dolgokat amikkel elhitette azt hogy tényleg úgy nézzek rá mint egy barátra.

Teljes kétszínűség ami jellemzi nálam azt a gyereket, az egyik pillanatban még a haverom, utána meg már az első adandó alkalommal lelép.

A másik szobatársamat nagyon bírom, nagyon normális gyerek, viszont alig van a szobában szinte, egész nap alig látom mert ő inkább a végzősökkel lóg.

Oké oké, jól érzem magam a kollégiumban, viszont nagyon nagy honvágyam van.

Most nem tudom hogy azért fordult meg a fejemben hogy itthagyom az iskolát mert egyedül vagyok, vagy mert nagyon nagy honvágyam van.

(Ezt az egyedül vagyokot értsétek úgy hogy még nem találtam meg azt a személyt akit tényleg a barátomnak tekinthetek, ettől függetlenül nem élek begubózva a szobába, ugyan úgy megyek beszélgetni másokkal, meg hasonló dolgok.)

Viszont nem az a típus vagyok aki olyan könnyen otthagyja a dolgokat vagy feladja, mert tudom hogy amit most teszek (tanulásra gondolok) az majd a jövőben jó lesz.

Ha már elkezdek valamit azt általában be is fejezek.

Mellesleg pedig bizonyítani is szeretnék pár embernek hogy lehet belőlem valaki.

Gondolok itt az általános iskolára, ahol finoman szólva nagyon lent volt a színvonal. Természetesen 0 tanulással 4,6 felett zártam a 8. évvégét, csak pár embernek még így sem tetszett a bizonyítványom mert azt mondták hogy ami ott ötös volt az majd itt hármas lesz, hát eléggé tévedtek.(na de ezt a részt hagyjuk is, nem akarok jobban belemenni).

Hogyan tudnám le küzdeni a honvágyamat, mert tényleg nem szeretném itt hagyni ezt az iskolát.

Mindig arra gondok hogy milyen jó lenne otthon, de közben rá jövök hogy majd az 5 nap múlva lesz, pénteken meg már csak arra gondolok hogy már csak másfél nap és vissza megint minden...

Nem tudom mi legyen..