A Szegedi Tudomány Egyetem Informatika karának programtervező informatikus szakával kapcsolatos kérdés. (? )
Sziasztok!
Kérdésem azon SZTE volt vagy jelenlegi hallgatóknak szól akik a már fent említett szakról rendelkeznek bármiféle információval.
Kérdésem az lenne, hogy a fent említett szakon mennyire helyeződik hangsúly a matematika tantárgyakra az első néhány illetve az az követő szemeszterekre lebontva?
További kérdésem lenne, mivel minden ember más így más a vélemény is az adott anyaggal kapcsolatos nehézségek terén. AZ érdekelne, hogy TE mit tartasz/tartottál a legnehezebbnek a matematikai tanulmányok során (több dolgot is írhatsz természetesen), illetve mely matematikai tantárgy(ak) volt(ak) számodra a legnehezebb(ek) a tanulmányaid során?
Tisztában vagyok azzal, hogy minden tanulható ha az embernek meg van a kellő akarata és kitartása az adott dolog iránt, éppen ezért a kérdésem csak a kíváncsiságom kielégítését szolgálja. :)
Előre is köszönöm szépen a válaszokat!
Köszönöm szépen a válaszodat!
Esetleg az ezt követő szemeszterek matematikai anyagairól tudsz hasonló ismeretterjesztőt küldeni?
Tantervet tudok: [link]
Ha rákeresel amelyikre kíváncsi vagy, biztos lesz rá találat.
Három fő csoportból kapsz tárgyakat:
- Matematika
- Számítástudomány [link]
- Szoftverfejlesztés
Matek tárgyak főleg az elején vannak, mivel mindenhez később fel vannak használva a leadott anyagok (még akkor is, ha nem előfeltétele).
Én gimnáziumban sem voltam jó matekból, olyan 3-as végig kb. Az elején nagyon döcögtem, Kalkulusból pl. buktam is kétszer, de ennyi pont elég volt hozzá, hogy felzárkózzak. Ha akarod, le lehet nyomni. Ami nehéz és szimplán matek az még talán a Diszkrét matematika 3 (1 nagyon alap, 2 még elmegy, 3-al viszont vigyázni kell :D).
Egyébként sztem a számítástudomány tárgyak, mint pl a Közelítő szímbólikus számítások sokkal nehezebb, mint egy Kalkulus (így utólag). Matekból csak gyakorlod a számításokat, meg csináltak a tanárok már oktatóvideókat is és megvan. Köszi-ből, Bonya-ból, Fonya-ból meg Logikából pedig ott kell görcsölni egy csomót a formális leírások miatt.
Mindannyiótoknak köszönöm a válaszát!
Utolsó neked különösképpen, nagyon hasznosakat írtál. :)
"Köszi-ből, Bonya-ból, Fonya-ból meg Logikából pedig ott kell görcsölni egy csomót a formális leírások miatt."
Egyenlőre egyetemi tapasztalat hiányában kifejtenéd röviden mit is takarnak az általad leírtak? :)
Bár nem én voltam az előző kommentelő:
köszi = Közelítő és szimbolikus számítások
bonya= Bonyolultságelmélet
fonya= Formális nyelvek és automaták
Logika adja magát.
Mindegyikhez találsz jegyzetet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!