Lehetek orvos a nulláról?
Persze. Középiskolás fejjel nehéz elképzelni, hogy fú, egy egész érettségire felkészülni simán fel lehet nem hogy 2 év alatt, fél év alatt is. Mert amúgy egyetemen pont ez fog történni. Optimalis esetben, tehát ha tanulsz rendszeresen, akkor van 15 heted plusz pár hét vizsgaidőszakod megtanulni hasonló meg még nagyobb mennyiségű anyagokat. Rosszabb esetben még kevesebb.
Szóval persze, gond nélkül meg lehet csinálni. Ami fontos inkább, hogy megfelelő tankönyvekből tudj tanulni, illetve ha kérdésed van, tudd kitől megkérdezni.
Egyik volt osztálytársam körülbelül ennyi idős korában találta ki, hogy márpedig ő orvos lesz, nem volt jó tanuló, igazán azok a tárgyak sem mentek neki, amik az érettségihez kellettek, mégis belehúzott, nagyon meg akarta csinálni, és bár elsőre még nem, de egy év kihagyás után felvették, úgy tudom jól halad vele.
Ő tehát kb. 3 év alatt csinálta meg végül, de neki tényleg óriási elmaradásai voltak, szerintem simán meg lehet 2 év alatt is. Az emelt érettségik anyagát nagyrészt úgyis a fakultáción veszitek, azt meg mindenki most kezdi.
Simán.
Tanulj meg tanulni, ahogy fentebb is írták. Ha látják, hogy van célod, segíteni fognak!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!