Orvosi egyetemen kívül hol vannak még szigorlatok?
Minden egyetemen és főiskolán vannak szigorlatok. Az egy csoportba tartozó tárgyakból egy összevont vizsga.
Amennyivel nagyobb anyag, annyival nehezebb is, illetve természetesen függ a vizsgáztatók személyétől.
Készülni úgy kellett rá, mint a többi vizsgára, hisz a számonkérés módja is ugyanaz volt: előre tételsor volt megadva, abból húztunk és szóban el kellett mondani (adott esetben táblára krétával írni a képleteket és magyarázni hozzá).
Mindenhol vannak szigorlatok. Nekem az egyik szakomon (bölcsész) pszichológia (5), antropológia (2), pedagógia (4), a másikon (mérnöki) matematika (3) és kémia (3) voltak. A pszicho és pedagógia nagyon érdekes és talán emiatt könnyen tanulható anyag volt, az antropra 11.000 oldal tudománytörténetet kellett volna elolvasni: felosztottuk, kivonatoltuk és megpróbáltuk ezeket legalább egyszer elolvasni. Gondolom sejthető, milyen sikerrel... :) Szóval itt inkább a szerencsén múlt, hogy az illető pont azt a részt olvasta-e.
A matematika szigorlat írásbeli volt, egy beugró feladatsort, meg egy vizsgafeladatsort kellett megoldani, de ha a beugró nem volt meg, akkor meg se nézték a vizsgát. Ezek valamelyikén a résztvevők 80%-a folyamatosan elvérzett. Gyakoroltam rá, feladatsorokat vettem végig, meg volt némi képletjegyzékem a tollamra karcolva... :)
A kémiára "csak" egy 5 cm vastag kémiakönyvet kellett megtanulni, itt szóbeli volt, tételhúzással. Kidolgoztam a tételeket, szépen kézzel kiírogattam őket írólapokra és ezalatt rögzültek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!