Orvosisok! Apátia, teljes motivációvesztés, bizonytalanság vizsgaidőszakban?

Szerintem se vedd magadra, amit a második válaszoló mond. Mindenkinek van mélypont. Van, aki kicsit stabilabb lelkileg és viszonylag könnyen viseli, valaki meg megszenved vele.

Szerintem ebben nagyban közrejátszik az, hogy az első 2-3 évnek alig van köze az orvosláshoz. Az ember elmegy orvosnak tanulni, mert érdekli az emberi test, a betegségek kialakulása, gyógyítani akar, emberekkel foglalkozni, erre első évben a pofájába kapja a kémiát, fizikát, amiknek kb. semmi köze a későbbi munkájához. Az anatómia az, ami valamicskét "orvosi", de persze később rájössz, hogy annak se sok köze az egészhez. Ráadásul nehéz, magolós, szívatós.

Ha jól teljesítettél, ráadásul június elején vagyunk és már csak egy vizsgád van, akkor a képességeiddel és a szorgalmaddal semmi gond nincs. Egyszerűen besokalltál. Itt a nyár, ki kell pihenni magad, elmenni valamerre.

Aztán újult erővel kezdeni a dolgot. És hidd el, később jobb lesz. Mikor már látsz egy-két beteget, amikor tényleg látod, hogy nem egy sima természettudományi szakon vagy.

Egyébként volt egy barátnőm, aki másodév végére akadt ki. Szín ötös tanuló volt, még egy másodéves vizsgát is megcsinált ötösre, majd mondta, hogy neki ennyi elég volt, egy évet pihen. Talán még pszichológushoz is elment, most meg már rezidens.

Szóval az sem szégyen, ha passziváltatsz egy évet és kipihened magad, átgondolod, mennyire szeretnéd ezt.

Illetve még azt ajánlom, hogy év közben is igyekezz időt fordítani a kikapcsolódásra. Sőt, még vizsgaidőszakban is! Sokat kell tanulni, persze, de egy közös ebéd/vacsi vagy egy esti beszélgetés/filmnézés/borozás a barátokkal bele kell, hogy férjen.

És még valami: 2,5 éve végeztem, a szakképzés csinálom és NEM bántam meg az orvosit, ha újra kellene döntene, megint így döntenék.

Nagyon örülök, hogy ilyen motiváló és pozitív hangvételű véleményeket írtak jó néhányan előttem, és nagyon sok mindennel egyet értek. :)

Nyilván van különbség az egyetemek között is, én sotés vagyok, szóval erről tudok jobban nyilatkozni, de az orvosi mindenhol nehéz. (By the way a gyógyszerészeti is, szóval nem mondanám könnyebb útvonalnak).

Az szerintem nem baj, sőt abszolút természetes, hogy felvetődnek benned ezek a kérdések. Nálunk első két év során nagyon értettek hozzá, hogy igázzák le az összes önbizalmunkat, és törjenek össze lelkileg (tisztelet a kivételnek!). Egyébként úgy érzem már így utólag, ez is hozzájárult valamennyire a fejlődésemhez. A lényeg, hogy nehéz, van aki tényleg nagyon szépen tudja kezelni a legelejétől, de attól még nem vagy alkalmatlan egyáltalán, mert néha ilyen érzéseid vannak. Ezt te tudhatod igazán magadról, hogy legbelül tényleg ez az egyetlen, amiben maximálisan bele tudnád tenni a szíves-lelked, és ez az ami igazán számít, ha így van. Amúgy tényleg nagyon igaz, és én sem tartom jónak, hogy nagyon a gyakorlati tudás és a motiváció rovására megy a sok elmélet, de ezen talán nem tudunk sokat változtatni, de később tényleg szélesedik a spektrum, és jobban bele lehet látni az "izgalmasabb" dolgokba is (az anatómia atlaszon kívül is van élet az orvosin:D).

Na jó, ne haragudj, ha kicsit összeszedetlen volt, de szerintem az, hogy ennyire foglalkoztat a téma, és a lelkiismeretedbe felvetődnek ezek a kérdések, hogy lehetsz-e jó orvos, akkor igen is van helyed itt és hidd el addig annyi minden fog történni és valószínűleg senkit sem fognak érdekelni az anatómia jegyek és baromi büszke leszel magadra, ha sikerül túllendülni ezen. Javaslom, hogy a nyarat nagyon tartalmasan töltsd, amennyire lehet, tényleg barátok/család közelében, aktívan... Ha jól tudom, ápolástan gyakorlatod is lesz, remélem jó helyre kerülsz, ott talán kicsit jobban beleláthatsz a gyakorlati részébe :) Remélem legalább kicsit jobb kedved lesz a pozitív hozzászólásoktól. Nagyon szurkolok neked! :)

Egy vizsgákkal küszködő harmadéves :)

Hasonló cipőben járok én is, szintúgy elsőéves vagyok az orvosin. Borzasztó, hogy nekem a második félévem hogy sikeredett, ugyanis párkapcsolati problémám is volt, meg egyik családtagom elhunyt váratlan módon és akkor a padlóra kerültem.

Ez történt szorgalmi időszakban, sorban rontottam el az évközi demókat és sajnos ez egy öngerjesztő folyamat... Az utolsó demó után azt mondtam, hogy itt hagyom ezt az egészet, teljesen leamortizálódtam. Most hogy már 2 hete a vizsgákra készülök összeszedtem magam és csak azt tudom mondani, hogy ha eléggé elhívatott vagy akkor csináld, csináld, csináld!

Az előttem lévőket csak ismételni tudom, pihenj, kirándulj, élvezd az életet, még ha egy évet ki is hagysz, legalább elmehetsz külföldre világot látni és utána kipihenten folytatod.

Kitartást neked az orvosihoz ;)

Szia!

Én most kezdem a hatodévet. Másodév végén volt egy komolyabb hullámvölgyem, amúgy minden vizsgaidőszakot utáltam (szerencsére a mostanival már végeztem.) Nyugtatót azért szerencsére nem kellett szednem, és lebetegedni sem betegedtem a stressztől, van, akik sajnos produkálnak minden pszichoszomatikus bajt ilyenkor. Szerintem nézz utána, nincs-e az egyetemeden valamilyen segítség a hallgatóknak. Nálunk van lelkisegély pl. Akkor tudnál beszélni valakivel személyesen is. Amúgy azokban akik a legkevésbé valók orvosnak, fel sem merül a kérdés, valók-e annak...Empatikus készség és megfelelő szaktudás kell, illetve annak alkalmazása. Az egyetem megadja a lehetőséget, hogy megszerezd utóbbi kettőt, az elsőnek magadból kell fakadnia. Elsőév végén, pláne ha amúgy a vizsgák jól mennek, még nem írnám le az alkalmasságodat a helyedben. Egy-egy vizsgaidőszak után amúgy szinte mindenkinek megvan ez a hagyjanak békén, hagyjanak aludni érzés, az addigi folyamatos stressz utáni "kimerülés." Én kedden végeztem, azóta nem is nagyon csinálok mást, csak alapvető házimunkákat és sorozatozást, netezést. Még egy hetem van ezen kívül, aztán jön az első blokkgyakorlat, addigra igyekszem visszanyerni a vitalitásomat.

Hajrá, kitartást! :)