A2n1a kérdése:

Szerintetek ez jogos?

Figyelt kérdés
Félévkor kitűnő voltam, angolból rengeteg szorgalmit csináltam, és ezzel felhúztam az átlagomat (így is 4,5-re álltam, de javíthattam) . A tanár is engedte a javítást, mert kellettek a pontok. (most 8.-os vagyok). Eddig 8 éven keresztül mindig kitűnő voltam, most angolból 4,36-ra állok, és 6 5-ös kéne ahhoz, hogy 4,6-ra álljak. (ami azért nem lehetetlen mert évvégéig lesz annyi óránk, hog, behozhatom+ fizikából 9 5-ös kellett a jobb jegyhez és megcsináltam, 4,6-ra lezártak, pedig fizikából kevesebb óránk is van). Beszéltem a tanárral már régebben is, hogy szeretnék javítani, adott egy szöveget, hogy fordítsam le, és majd később nyomtat ki gyakorló feladatokat, de egy hétig vagy én vagy ő nem volt. Lefordítottam a szöveget, óra végén oda adtam, és azt mondta, hogy ő nem szívesen adná meg nekem a lehetőséget a javításra, mert 4-esek a Tz-im (amiben igaza van, de én szeretnénk kitűnő lenni, és az iskolánk egy nagy értékű plakettet ad azoknak akik jól teljesítettek mind a 8 évben (az angol tanárom ezt is tudja, hogy esélyes vagyok rá)). Ez volt egyik órán, másik órán oda mentem, hogy hátha valamivel még megtudom győzni, de azt mondta, hog, nyugodtabb lenne, ha 4-est adna nekem. Az a baj, hogy vihetek neki oda 6 szorgalmit,ha úgyse fogja elfogadni. Mit tegyek? Szerintetek igazságos ez?

2018. máj. 31. 20:19
 1/8 anonim ***** válasza:
78%
Nagyon rossz érzés, de 4,36-ra én se adnám meg. Most nagyon le fogtok pontozni, de nem az utolsó hétben kell behozni. Elhiszem, hogy valószínűleg a jelentkezések, felvételik miatt hanyagolhattad az angolt. Ha más így állna, csak 2,36-ra vagy 1,36-ra akkor te mondanád neki, hogy az utolsó hetekben írjon csak 5-6 db ötöst, hogy jobb legyen neki? Nem éreznéd, hogy egész évben kellett volna hajtania? És igen, a témazárók nagyot nyomnak a latba. Nagyon rossz érzés lehet, hogy 7 évig kitűnő voltál és most "csak" jeles, de nem úgy adná meg a 4-et,hogy 4,5 volt az átlagod. Igazságosnak a másikkal szemben nem lenne, ha más nem javíthat így, jogosnak pedig jogos, hogy 4-et ad.
2018. máj. 31. 20:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
70%
igazságos... egész évben 4es felé húztál..csak azért legyél 5ös mert az utolsó 3 hétben kapartál?
2018. máj. 31. 20:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 Andizsuzsi ***** válasza:
76%
Ha négyesek a TZ-id, akkor nem tudod ötösre. TZ-k előtti tanuláskor kellett volna a plakettre gondolni.
2018. máj. 31. 20:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
77%

Valamilyen szinten igazságos,hiszen nem csak a szorgalmira szánt idő a fontos amikor már "baj" van,hanem az egész éves teljesítmény, s mivel zömében 4-esek lettek a tz-jeid így érthető,hogy azok a súlyosabbak. Sajnos én is tudom,hogy sokszor a jegyek nem a valós nyelvtudást tükrözik, viszont az sem lenne fer a többiekkel szemben ha neked az egyszerűbb feladatok elvégzése miatt adna ötöst,míg más lehet folyamatosan keményebben megdolgozott azért az ötösért.

:)

2018. máj. 31. 20:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
28%
Igazságosnak igazságos, de azért egy jószívű tanár adna lehetőséget a javításra, ha tudja, hogy ezen múlik a kitűnőd. Azért egy 4,36-os átlag egyáltalán nem rossz, egyértelmű, hogy nem baxtál rá egész évben.
2018. máj. 31. 22:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
25%
Esetleg kérd meg az osztályfőnöködet,hogy beszéljen az angol tanárral. Hátha ő hatással lesz rá.
2018. jún. 1. 08:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
75%
Angoltanár vagyok közel 20 éve, ebből 12 éve egy kéttannyelvű gimnáziumban. Nem véletlen, hogy csupa 4-es témazáró jegyre és 4.36-os átlagra nem kapod meg az ötöst. Sok diák gondolja úgy, hogy ha bead év vége felé pár szorgalmit, azzal kozmetikázhatja az egész éves teljesítményét, és megkaphatja a jobb jegyet, de ezek messze nem egyenértékűek például egy témazáróval. A tanárod valószínűleg jól fel tudja mérni és ismeri a tudásodat, így nem véletlenül mondta, hogy nyugodtabb lenne, ha 4-esre zárna le.
2018. jún. 3. 02:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:

Látom, valakinek nem tetszettek a válaszok. :D

Egyetértve az előzőekkel, azért egy lyukat csak látok a hálóban, mert ha tudta, hogy nem adja meg az ötöst Kérdezőnek, akkor miért hitegette? "szeretnék javítani, adott egy szöveget, hogy fordítsam le, és majd később nyomtat ki gyakorló feladatokat"

Illetve, Kérdező, az is lehet, hogy igen pocsékra fordítottad le azt a szöveget...

2018. jún. 3. 08:54
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!