Mennyi idő alatt derul ki, ha az illető nem bírja egyetemen az adott szakot?
Figyelt kérdés
2017. szept. 29. 01:08
2/5 anonim válasza:
Van pár hely ahol azért kell a második félév is, ha ott jön be igazán a szakmai vonal.
Azonban az első év végére már érezni fogod, hogy mennyire tetszik, bírod-e még, stb.
Persze vannak, akik a harmadik félév után lépnek le. Hiszen az első év után azt gondolják, hogy csak kibírják valahogy, a nyáron felszívják magukat, csak hamar oda a lelkesedés.
3/5 anonim válasza:
Általában van valamilyen nehéz, vízválasztó tárgy első vagy második végén, ahol kiszórják a felvettek egy jelentős részét. Orvosin pl. az anatómia ilyen.
4/5 anonim válasza:
egyik ismerősöm ezt 3 nap alatt állapította meg, s iratkozott ki :D :D
amúgy erre utaló jelek lehetnek már első zh időszakba is (szóval olyan 5-8. hét), de az első félév vége is jó támpont
UGYANAKKOR!!! még az sem feltétlen
volt nekem olyan ismerősöm, aki első félévben jó 10-12 kreditet szedett össze BME-n, de végül lediplomázott, csak fél-egy év csúszással (az BME-n nem vészes)
5/5 anonim válasza:
Barátnőm első félév után hagyta ott az egyetemet. Bár szerintem még várhatott volna, mert az elsőben még sok "töltelék" tárgyunk volt. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!