Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Egyéb kérdések » Valaki szánjon meg légyszi és...

Valaki szánjon meg légyszi és segítsen egy elveszett embernek, aki túl öreg ahhoz, hogy értse az egyetemi rendszert, de mégis belevágott. Avagy ez így kivitelezhető lenne? (Tárgyfelvétel/passzív stb. )

Figyelt kérdés
Szóval a problémám: belevágtam 2 éve egy szakba. Teljesítettem 2 félévet. Utána terhes lettem, passzívon voltam fél évet, illetve rá is jöttem, hogy nem ez, amit tanulni akarok. Szóval eldöntöttem, hogy majd ujrafelvételizek a felvin keresztül majd egy másik szakra. Viszont erre csak idén májusban jöttem rá, amikor már lekéstem a felvételihez szükséges papírok feltöltését. Viszont az egyetemen màr nem passziválhatok, és itt jön képbe, amit nem tudok. Szóval most muszáj vagyok végigcsinálni egy ilyen link félévet. Úgy gondoltam, csak annyi kurzust veszek fel amennyit muszáj. Ez az első kérdésem, hogy hány kreditet kell teljesítenem ahhoz, hogy maradhassak államilag finanszírozott? Illetve, ezeket teljesithetem olyan tantárgyakból is amik teljesen értelmetlen szabadon választott tárgyak? (SZTE) semmit nem értek így, hogy már nem a mintatanterv alapján haladok.
2017. aug. 22. 10:34
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
100%
Tanulmányi osztály.
2017. aug. 22. 10:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 anonim ***** válasza:
100%
Úgy tudom, hogy ha nem fejezed be a képzést, ki kell fizetned a teljesített krediteket. Amúgy miért nem sétálsz be az egyetemed titkárságára és kérsz tanácsot ott? Biztos hogy jobban tudják a szabályokat mint mi.
2017. aug. 22. 10:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 anonim ***** válasza:
100%

Nos, átsorolás csak jövő nyáron lesz, szóval államin fogsz maradni a következő 2 félévedben, az fix.


Ha van még szabadon választható tárgyakból kredited, akkor persze, felveheted azokat is. Mintatanterv szerinti tárgyad nincs erre a félévre?


1 kurzus megléte kell amúgy, hogy érvényes legyen a félév.

2017. aug. 22. 10:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 anonim ***** válasza:
76%
Ha nem érdekel és nem is akarod befejezni, mi értelme lenne elcseszni egy államis félévet???
2017. aug. 22. 10:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 A kérdező kommentje:
Voltam a tanulmányi osztályon, kb hülyének néztek, semmivel nem jutottam előrébb.
2017. aug. 22. 10:40
 6/18 A kérdező kommentje:
Mert már nem tudok passziváltatni egyhuzamban többet, azért kell.
2017. aug. 22. 10:40
 7/18 anonim ***** válasza:
100%
Akkor nem passziváltatsz, hanem szépen megszünteted a jogviszonyod.
2017. aug. 22. 10:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 anonim ***** válasza:
100%
Miert nem szunteted meg a jogviszonyod? Magyaran mondva, "kiiratkozol" es kesz. Nem ertem miert kell neked mindenaron valahova jarni. Magaddal cseszel ki teljesen ertelmetlenul, mert ha nem vegzed el, akkor vissza kell fizetned az osszes felevedet, plusz fogynak az allami feleveid. Nem ertem.
2017. aug. 22. 11:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 A kérdező kommentje:
De karon belül másik szakra akarok átjelentkezni. És vannak olyan tantargyaim, amit át tudnék vinni kreditátvitellel. Ha megszüntetem a jogviszonyom ezek nem vesznek el?
2017. aug. 22. 12:42
 10/18 anonim ***** válasza:

ujrafelvételizek a felvin keresztül majd egy másik szakra.


De karon belül másik szakra akarok átjelentkezni.


Most akkor mégis melyik?

2017. aug. 22. 12:49
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!