Mi a véleményetek az alábbi, egy budapesti középiskolában megtörtént esetről? Szerintetek megalázó-e a tanár viselkedése?
Gimnázium 3. osztályban az év eleji 2 napos osztálykirándulás alkalmával az osztályból többen, (5-6 fő, 17 évesek) előre jelezték az osztályfőnöknél, hogy nem kívánnak menni az osztálykirándulásra.
Erre meglepetésszerűen az osztályfőnök az egyik osztályfőnöki órát azzal kezdte, hogy behozott egy A4-es papírt lapot, ráírta filctollal, hogy ,,Balázs-show" és kiragasztotta a táblára. Majd nagy fölényes hangnemben kirendelte és a táblához állíttatta azt a néhány diákot akik nem akartak elmenni az osztálykirándulásra, pengellére állítva őket, és az osztály előtt sorban mindegyikőjüket megalázó hangnemben színvallásra kötelezte,hogy ugyan árulják már el, hogyan képzelik, hogy merészelnek nem elmenni az osztálykirándulásra. Sértette a tanárnőt ugyanis, hogy az ő általa szervezett osztálykirándulásra valakiknek ,,derogál" elmenni, miközben még (érvelése szerint) egy kisgyerekes kolléganője is képes velük tartani. Személyes sértésnek vette, és úgy állította be, mint hogyha az osztály többi tagját sértené, hogy az a néhány fő nem akar velük tartani az kirándulásra, illetve hogy az a néhány diák lenézi őt és a osztály többi tagját, ezért ne akarnak elmenni. Nagyjából mind ugyanazt felelték, hogy nem érzik jól magukat az osztályközösségben, illetve volt aki nem felet, volt aki eleve ki se ment a táblához. Ráadásul arra kötelezte őket, hogy orvosi igazolást szerezzenek be. Pedig a két napos kirándulás egyik napja szombatra esett, amivel mindenki úgy rendelkezik ahogy akar, a pénteki napot pedig lehetett volna szülői igazolással igazolni.
Mi a véleményetek erről? Szerintem megalázó és pofátlanság a tanár részéről. Hisz bármi okuk lehetett. pl: más fontos elfoglaltság, rossz szociális helyzet, nincs pénzük az osztálykirándulásra, zűrös családi élet, vagy olyan egészségügyi problémája van a diáknak ami miatt nem tud/nem akar elmenni, vagy bármi más amit nem akarna kiteregetni.
Részvétem az osztályfőnökötök miatt. Nehéz lehetett, egy ilyen hisztérikus természetű egoista nőt elviselni.
*44es
Jó, hogy kiemelte a kérdést, én csak most olvastam először. Vannak dolgok amik nem évülnek el.Én az osztályfőnöküknek javasolnék pszichológust. Súlyos nárcisztikus személyiség.
üdv,
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!