Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Egyéb kérdések » Mi a véleményetek az alábbi,...

Mi a véleményetek az alábbi, egy budapesti középiskolában megtörtént esetről? Szerintetek megalázó-e a tanár viselkedése?

Figyelt kérdés

Gimnázium 3. osztályban az év eleji 2 napos osztálykirándulás alkalmával az osztályból többen, (5-6 fő, 17 évesek) előre jelezték az osztályfőnöknél, hogy nem kívánnak menni az osztálykirándulásra.

Erre meglepetésszerűen az osztályfőnök az egyik osztályfőnöki órát azzal kezdte, hogy behozott egy A4-es papírt lapot, ráírta filctollal, hogy ,,Balázs-show" és kiragasztotta a táblára. Majd nagy fölényes hangnemben kirendelte és a táblához állíttatta azt a néhány diákot akik nem akartak elmenni az osztálykirándulásra, pengellére állítva őket, és az osztály előtt sorban mindegyikőjüket megalázó hangnemben színvallásra kötelezte,hogy ugyan árulják már el, hogyan képzelik, hogy merészelnek nem elmenni az osztálykirándulásra. Sértette a tanárnőt ugyanis, hogy az ő általa szervezett osztálykirándulásra valakiknek ,,derogál" elmenni, miközben még (érvelése szerint) egy kisgyerekes kolléganője is képes velük tartani. Személyes sértésnek vette, és úgy állította be, mint hogyha az osztály többi tagját sértené, hogy az a néhány fő nem akar velük tartani az kirándulásra, illetve hogy az a néhány diák lenézi őt és a osztály többi tagját, ezért ne akarnak elmenni. Nagyjából mind ugyanazt felelték, hogy nem érzik jól magukat az osztályközösségben, illetve volt aki nem felet, volt aki eleve ki se ment a táblához. Ráadásul arra kötelezte őket, hogy orvosi igazolást szerezzenek be. Pedig a két napos kirándulás egyik napja szombatra esett, amivel mindenki úgy rendelkezik ahogy akar, a pénteki napot pedig lehetett volna szülői igazolással igazolni.

Mi a véleményetek erről? Szerintem megalázó és pofátlanság a tanár részéről. Hisz bármi okuk lehetett. pl: más fontos elfoglaltság, rossz szociális helyzet, nincs pénzük az osztálykirándulásra, zűrös családi élet, vagy olyan egészségügyi problémája van a diáknak ami miatt nem tud/nem akar elmenni, vagy bármi más amit nem akarna kiteregetni.



2017. aug. 9. 15:52
1 2 3 4 5 6 7
 11/66 anonim ***** válasza:
16%
De igen, komolyan gondoltam, mert mindent sokkal könnyebben fel lehetne dolgozni, ha nem hinnénk azt, hogy mindenki eredendően szemét. Igen, amit csinált, az nem volt oké, de most ha ezen hőbörög mindenki, hogy "hee, milyen gonosz ez a tanár", a helyzet garantáltan csak eszkalálódni fog. Nem azt mondom, hogy joga volt megtenni a tanárnak ezt az egészet, de minimális empátiával őt is rá lehetne venni, hogy vegyen vissza magából, és a diákok sem látnák semmi kárát. De nyilván, tüzet-békát kiabálni a másikra sokkal izgalmasabb.
2018. máj. 2. 18:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/66 anonim ***** válasza:
12%

"megalázó-e ... megalázó hangnemben"


Tehát szerinted megalázó.

Ha tényleg érdekel, hogy mások szerint is megalázó volt-e az eset, objektíve kéne leírni a hangnemet, nem a szánkba adva a szavakat.

2018. máj. 3. 20:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/66 anonim ***** válasza:
91%

Tárgyilagosan leírta a történteket, és feltett egy egyszerű kérdést.

Azt írja: "....Mi a véleményetek erről? Szerintem megalázó és pofátlanság a tanár részéről....."

Leírta a saját véleményét, de másokéra is kíváncsi. Hol itt a probléma? Téged ez nem befolyásol, eldöntheted mi a véleményed. A többség el tudta dönteni, nagyobb részt elítélik. És nem hiszem, hogy azért mert a "szájukba lett adva a válasz".Nem kötelező egyetérteni a kérdezővel.

Mindenkinek szabad akarata és joga a véleményformálás.

Ha te nem tartod megalázónak, esetleg helyesled a tanár viselkedését bátran leírhatod. Az én véleményem az esetről, hogy ez egy agyrém.

2018. máj. 4. 11:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/66 anonim ***** válasza:
93%
Hiába, ha valaki embernek gyenge minőségű, tanárnak se lesz sokkal jobb.
2018. máj. 12. 15:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/66 anonim ***** válasza:
86%

Az ilyet szét kell gyötörni, de olyan szinten hogy sírva szaladjon ki az osztályból.


Jó ez nyilván túlzás, de nincsen ahhoz köze, hogy ki mit csinál. Velünk is csinált ilyet az osztályfőnök még általánosba, csak mellette még verte is a diákokat a kisasszony.

2018. jún. 29. 14:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/66 anonim ***** válasza:
12%
Kíváncsi lennék arra is, hogy ez az 5-6 diák miért nem akart menni az osztálykirándulásra. Valamit bizonyára te is elhallgatsz, ugyanis ha egy csapat diák bolykottálja az egyébként tudtommal kötelező iskolai programot, annak mindig van valami háttere.
2018. júl. 6. 15:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/66 anonim ***** válasza:
9%
*bojkottálja csak már agyamra ment a meleg. :D
2018. júl. 6. 15:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/66 anonim ***** válasza:
97%

A 4-5 diák elmondta, hogy miért nem mennek, benne van a szövegben.

Ez még nem bojkott, ha néhányan nem mennek. Nem valószínű, hogy összebeszéltek. Lehet, hogy egymástól függetlenül nem akartak menni.

Egy tanítási időn kívüli program sosem lehet kötelező, pláne egy hétvégi.

Egyébként, normál tanítási napokon is elő szokott fordulni, hogy van egyszerre 4-5 hiányzó.

2018. júl. 6. 16:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/66 anonim válasza:
92%

A bicska kinyílt a zsebemben, miközben olvastam.

Azt nem értem, hogy egyáltalán honnan vette a bátorságot meg a jogalapot, hogy ezt megtegye?!

Miből gondolta egyáltalán, hogy megengedhet magának ilyesmit?

Vannak akik azt hiszik, hogy mások felett állnak, és nekik mindent szabad.

A társadalomban vannak alapvető viselkedési normák,amiket illik betartani. De mit szóljon az ember, hogy mi van a világban meg az országban, ha már a pedagógusoknál elgurul gyógyszer. Akiknek egyébként, nevelő-oktató funkciót kellene betölteniük. És ez egy gimnázium ráadásul, mi van a szakmunkásképzőkben....

2018. júl. 13. 16:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/66 anonim ***** válasza:
94%
Első körben az igazgatónak kell szólni. Ha nincsen eredménye akkor lépni kell tovább. Nem szabad annyiban hagyni, az orrára kell koppintani a kisnagyságnak, különben ha azt látja, hogy nincsen következménye a tetteinek, azt hiszi bármit megtehet.
2018. júl. 13. 18:50
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!