Miért hiszik azt mindig sokan, hogy aki jól tanul az jól fog megélni, aki rosszul annak rossz élete?

Ez azért nem ennyire fekete vagy fehér. Az oké, hogy nem kell mindenkinem MA-t meg phd-t szerezni ahhoz, hogy sikeres legyen, de azért egy elég magas színvonalú tudás kell bármilyen szakterületen ahhoz, hogy azon belül jól keress. És azért az igaz, hogy a 8 általánost végzettek nem nagyon fognak több száz ezret keresni bármennyirei s talpraesettek.

Tehát igazából jobban lefordítva, nem kell felsőfokú végzettség ahhoz, hogy elismert és jó szakemberl egyél, azonban, bármilyen területen is dolgozol kimagasló tudás kell hozzá.

Olvastam valahol egy cikket, (sajna nem emlékszem, hol) az arról szólt, hogy ha meghirdetnek valahol egy különösebb szakképzettséget nem igénylő állást, akkor a jelentkezők közül miért fogják pl. a filozófia-latin szakot végzett bölcsészt előnyben részesíteni a csak 8 általánossal rendelkezővel szemben. A válasz az volt, hogy bár a latintudás semmi előnyt nem jelent majd az illetőnek munkájában, mégis feltételezhető, hogy aki sikerrel elvégzett egy egyébként nagyon nehéz, sok kitartást igénylő iskolát, az várhatóan a munkavégzésben, a feladatok teljesítésében is kitartóbb és megbízhatóbb lesz, mint aki egész életében minimális teljesítményre törekedett az iskolában is, és örült, hogy annak a számonkérős időszaknak végre vége lett.

Ez a munkaadói magatartás előítéletek tömkelegén alapul ugyan, de attól még létezik és virul.

Természetesen a kérdezőnek is van valami igaza: oktatási rendszerünk ezer sebből vérzik, alternatíva pedig még elég kevés van, és azok jelentős része fizetős és nem is olcsó. Ha van benned ambíció, és ha mást nem, de tanulni megtanultál, akkor csak meg kell keresned azt a területet, ami érdekel, és hajrá. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy a legtöbb fiatal is emberből van: kell egy iskola, és abban egy hajcsár (vagy inkább több), mert anélkül a kezdeti hév kialvásával a lelkesedés és a teljesítmény is hamar alábbhagy. Az életünket pedig nem tölthetjük végig csak azzal, hogy mindig újabb és újabb dolgokba kapunk bele, és mindből eredmény nélkül szállunk ki.