Van még rajtam kívül olyasvalaki, aki orvosi egyetemen tanult, aztán úgy döntött, otthagyja az egyetemet és másik szakra megy át, vagy akar átmenni?

Én.

Sajnos túlbecsültem magam, és azt hittem, hogy simán tudok az első naptól fogva az órákra bejárni, tanulni és rengeteget dolgozni.

De nem jött össze.

Előadásokra szinte sose jártam be, a munkát sem tudtam rendesen csinálni, tanulásra semmi időm nem jutott, vizsgák előtt volt hogy liter számra ittam a kávét, hogy ébren tudjak maradni, stb.

Aztán matekot végeztem levelezőn, de egy napon nem lehet említeni a kettőt.

A mai napig bánom, hogy nem születtem bele a jóba, vagy legalább az átlagos életbe, de sajnos vannak dolgok amik nem csak a tudásról szólnak.

Utolsó, engem nagyon érdekelnee, hogy mi történt pontosan (pl hogy milyen munkát és milyen gyakran végeztél, meddig jutottál, hol adtad fel).

Amúgy én is majdnem :) Illetve a gondolat megvolt, de mivel eljutottam negyedévig, ráadásul nagyon jó eredményekkel, ezért objektíve hülyeség lett volna ott hagyni (ráadásul nálam minden adott, hogy jó orvos legyek, már ami a hozzáállást illeti).

Szóval befejezem, de ha valaki megkérdezi, hogy 10-20 év múlva mit fogok csinálni, egyáltalán nem biztos, hogy ezen a pályán maradok. Nagyon sok dolog érdekel, ráadásul a személyiségem nagyon megváltozott, nem űgy látom márt ezt a pályát, mint amikor erre a szakra kerültem.

Utolsó vagyok. Még annyit, hogy sajnos azóta is a poklot élem meg néha. Mert annyira azt érzem, hogy én nem vagyok ebbe a társaságba való (még ha a tanulmányaim többnyire érdekelnek is). Nagyon nem találom a helyem. De valahogy kibírom.

És amúgy maximálisan megértem, hogy ott hagytad! Másodévben még bőven nem hülyeség, és nincs is mit szégyellni rajta.

Most jutott eszembe, hogy a negyedév végén vizsgáztam egy sráccal, aki valami brutálisan lestrapáltan nézett ki, full kiégetten, de mint aki öngyilkosságra készül. És a gyereknek ez már nem tudom hányadik vizsgája volt, de addigra vagy 10-15 vizsgán túl volt (különböző tárgyakból), és minden egyes alkalommal megbukott. A közös vizsgára is úgy jött el, hogy leült tételkidolgozásra, ott ült 40 percen keresztül, de egy szót nem írt. Majd odament elsőnek, és kérte az 1-est. De mintha kb. direkt meg akarta volna alázni magát. És a vizsgáztató is teljesen kivolt, megsajnálta, próbált vele beszélgetni (ő is látta rajta, hogy nagy a baj), de nem lehetett. Szerintem kis híja volt, hogy nem küldte át pszichiátriára, végül csak a saját számát adta neki meg, hogy hívja fel, ha baj van. A szívem szakadt meg attól a gyerektől.

Ennél minden jobb, nem ér ennyit az egész, hogy az embernek a testi-lelki egészsége így rámenjen. Inkább ott kell hagyni még időben!